Arccal a múlt felé

Szakértői vélemények szerint 10 éven belül a robotizáció 100 millióknak teheti feleslegessé a munkáját. A szolgáltatás, az informatika jelentős részüket felszívhatja. Kivéve Magyarországot, ahol a XX. század ’50-es, ’60-as éveinek ma már hasznavehetetlen szakképzését erőlteti az Orbán rezsim. A kormányfő álmaiban a kalapács fejet reszelgető ipari tanuló él, aki majd az esztergapad vagy a marógép előtt állva gyártja az alkatrészeket. Ezzel csak az a gond, hogy ma már a versenyképes üzemekben az efféle munkákat számítógép vezérelte szerszámgépek végzik. A magyar „szakmunkás” képzés legföljebb a gyár futószalagja melletti betanított munkára képes digitális analfabétákat bocsát ki.

Mondják, összeszerelő ország leszünk. Vagy az sem. Mert nem lesz, aki összeszereljen. Az alulképzettség mellett ugyanis akadály lesz az is, hogy egy felmérés szerint a 15-24 éves korosztály 40 százaléka azt tervezi, külföldön fog dolgozni. Ha csak a felük váltja valóra az elképzelését, hatalmas lesz a vérveszteség. Márpedig sokan már a középfokú tanulmányaikat is a Lajtán túl kezdik. A nyugat-dunántúli sávban a tehetősebbek jelentős része burgenlandi, bécsi középiskolákba, egyetemekre járatja a gyerekét, s minél fiatalabb korban mennek el a lányok, fiúk, annál kisebb az esély, hogy valaha is hazatelepüljenek.

Nem vigasz, hogy a rezsim az idő kerekét nemcsak a szakképzésben, de a közoktatásban is évtizedekkel forgatná vissza. A legutóbbi diáktüntetésen a fiatalok elégtelent adtak a kormány oktatáspolitikájára. Április 8-án mégis kivételt kellene tenni. A bukott „diákot”, Orbán Viktort és kiszolgálóit nem szabad évismétlésre bocsátani. Át kell vezetni őket a munka világába, ahol keményen dolgozó kisemberekként kereshetnék meg a kenyerüket. Végre valóban a saját lábukra állva.