Revans - Büntetik a községeket, amelyek legyőzték az államot

Publikálás dátuma
2018.03.21 06:03
A zempléni Komlóskát is megbüntették egy olyan előírásra hivatkozva, amelyről a kistelepülési polgármesterek nem is tudtak
Fotó: /
Millióktól eshetnek el azok a kistelepülések, amelyek az elhíresült falubusz-ügyben ellent mertek mondani az államapparátusnak és pert nyertek a kincstár ellen.

Hiába nyerte meg nemrégiben a pár száz lelkes, ukrán határszéli Uszka a Magyar Államkincstár (MÁK) ellen indított pert, s hiába mondta ki a bíróság, hogy jogellenesen követelték tőlük a falubuszok működtetésre felvett állami támogatás visszafizetését, a MÁK most újabb támadást indított ellenük. A 2015-ös pénzek után – amelyek ügyében a kincstár elvesztette a pert – most a 2016-os üzemeltetési keretet követelik vissza. A formál-logika szerint ennek az eljárásnak is hasonló vége lesz, mint az előzőnek, hisz ugyanannak a rendszernek ugyanarról az eleméről van szó, ám az ügy alkalmas arra, hogy feszültséget keltsen az egyébként is kivéreztetett költségvetésű kistelepüléseken.

A falubuszok körül kialakult kálváriáról elsőként a Népszava írt: tavaly nyáron Köteles László, a zempléni Komlóska polgármestere fordult lapunkhoz azzal, hogy a Magyar Államkincstár milliós nagyságrendben büntetett meg több mint kétszáz, zömmel kistelepülési önkormányzatot, mert késve jelentették be a lecserélt, s a falugondnoki ellátást biztosító új kisbuszok rendszámát. Körkérdésünkből kiderült: az érintett polgármesterek közül – egészen 2017-ig – senki sem tudott arról, hogy a MÁK a rendszám alapján külön nyilvántartást vezet, s többen is kifejtették, hogy egy polgárbarát állam esetében egy ilyen mulasztásra időben figyelmeztették volna az önkormányzatokat, lehetőséget adva az utólagos adatszolgáltatásra. Ráadásul az is tény, hogy az új buszok mindjárt megérkezésük után másnap szolgálatba álltak, betegeket vittek, iskolás csoportokat utaztattak, ebédet hordtak velük, vagyis arra a célra használták azokat, amelyekre pályázati pénzen elnyerték a járműveket. Az pedig már csak hab a tortán – miként arra Feledi László nyugdíjas közgazdász hívta fel lapunk figyelmét –, hogy a falubuszokat uniós forrásból szerezték be a falvak, vagyis a magyar államnak nem került pénzébe ezek finanszírozása. A Magyar Államkincstár egyébként korábban lapunkat arról tájékoztatta, hogy a visszafizetési kötelezettség időarányosan azokat a hónapokat érinti, amelyekben nem volt lejelentve az új rendszám. Kétszázhét önkormányzatot köteleztek a pénz visszafizetésre, s közel 120 millió forint folyt vissza ilyen módon az államkasszába.

Uszka azonban úgy döntött, nem hagyja annyiban a milliós bírságot. Miként megírtuk, az államkincstár első körben elutasította fellebbezésüket, a nyíregyházi közigazgatási bíróság azonban nekik adott igazat, s hatályon kívül helyezte a Magyar Államkincstár követelését, ami a 2015. utolsó három hónapjában felvett 650 ezer forintra vonatkozott. Sértő-Radics István a szabolcsi falu polgármestere ezt úgy kommentálta: a nyertes per után a MÁK vélhetően nem követeli vissza tőlük a 2016-ra kifizetett közel 2 millió forintos működési támogatást, mert jól láthatóan erre nincs jogalapja, s ezt jogerős bírósági döntés erősíti meg.

Nos, Sértő-Radics István tévedett. A napokban kapták meg az államkincstár újabb levelét, amelyben – szintén a be nem jelentett rendszám miatt – immár közel 2 millió 300 ezer forintot, és annak kamatait követelik vissza az önkormányzattól, ezúttal a 2016-os évre vonatkozóan. A polgármester szerint ez a korábbi nyertes per fényében meglehetősen otromba és cinikus eljárás, de nem tehetnek mást, újból fellebbeznek, s ha kell, újból perre mennek az igazukért.

2018.03.21 06:03

Jogkövetők voltak, szétszívatja őket az állam

Publikálás dátuma
2018.07.18 12:04

Fotó: / Németh András Péter
Hiába volt behajtási engedélye Istvánéknak a védett területre, mégis 125 ezer forintos bírságot kaptak.
Mi a teendő, ha valaki természetvédelmi területre szeretne behajtani? Mindenképpen jól teszi,  ha engedélyt kér az illetékes hivataltól, és – mint alábbi történetünkből látszik – még úgy is nagy bajba kerülhet.

István a barátaival tavaly ősszel határozta el, hogy a védett Bükk-fennsíkon szeretne körülnézni, méghozzá autóval. Megkereste tehát az arrafelé futó utak kezelőjét, az Északerdő Zrt-t, majd (az utóbb nekünk is elküldött hivatalos úthasználati engedélyek birtokában, amelyeket személyesen írt alá az említett állami erdőgazdaság vezérigazgató-helyettese) a barátaival el is mentek az autós kirándulásra. Ezek után meglepődött, amikor a jól sikerült túra után egy máig (vagyis sok hónapja) tartó jogi eljárásban találta magát, amelynek tétje, hogy autónként (vezetőnként) 125 ezer forintos bírságot kíván kifizettetni velük a Heves megyei kormányhivatal „védett természeti területen engedély nélkül történő közlekedés miatt”. Mint az iratokból kiderül, maga a hivatal is tisztában van vele, hogy az érintettek rendelkeztek a konkrét gépjárművekre illetve rendszámokra szóló úthasználati engedéllyel. A bírságot ennek ellenére első fokon mégis kiszabták, arra hivatkozva, hogy egyrészt a behajtáshoz a természetvédelmi hatóság engedélyére is szükség lett volna, másrészt pedig tiltott helyen, a fokozottan védett Zsidó-réten parkoltak.

Tény, hogy a természetvédelemről szóló törvény kimondja: „aki természetvédelmi hatóság engedélyéhez, hozzájárulásához kötött tevékenységet engedély, hozzájárulás nélkül, vagy attól eltérően végez, természetvédelmi bírságot köteles fizetni (és az engedélyezendő tevékenységek között a védett területre történő behajtást is felsorolja a jogszabály). Csakhogy – és ezt a kérdést István nekünk is föltette – nem egyértelmű, jogosan várjuk-e el egy amúgy jogtisztelő állampolgártól, hogy tisztában legyen vele: a védett területet kezelő erdészet nem hatóság. Ráadásul ma sem tudni pontosan, megvalósult-e valóban a tiltott helyen történő parkolás.

A szóban forgó Zsidó-rétre nem vezet közforgalmú út, amire tábla is felhívja a figyelmet, márpedig a baráti társaság autói egy „közérdekű bejelentő” szerint az említett réten, vagyis tilosban parkoltak. Tiszta ügy – gondolhatnánk, István fellebbezett, és az általa beadott iratból több, látszólag őt igazoló körülmény is kiderül. Például az, hogy nem tért le az útról (a kocsik az útpadkán parkoltak), és nem ment olyan területre, amit tábla tilt (azt pedig szintén a természetvédelmi törvény rögzíti, hogy a védett terület határát táblával kell jelölni, fölsorolva rajta a főbb korlátozó rendelkezéseket). Meg az is, hogy a hatóság többszöri kérése ellenére sem határozta meg, hol vannak a Zsidó-rét határai, vagyis semmilyen módon nem igazolták, hogy valóban fokozottan védett zónában állították le az autókat. És van még valami, ami akár perdöntő is lehet: a kormányhivatalnak István (és ügyvédje) álláspontja szerint nem lett volna joga eljárnia hatósági engedély nélküli közlekedés miatt, arra ugyanis csak a rendőrség jogosult. Mindehhez képest tényleg apróság csupán, hogy magába az eljárásba is hiba csúszhatott, Istvánt ugyanis az elsőfokú szakaszban nyilatkozattételre szólították fel, ám határidőn belül beadott, érdemi nyilatkozatát nem vették figyelembe, már előtte meghozták az ügydöntő határozatot.

Úgy tűnik, a hatáskör hiánya – talán a fellebbezés miatt – egy esetben a hivatalnak is feltűnt, így a napokban végzést hozott arról, hogy az iratanyagot „további ügyintézés céljából” átteszi a Szabolcs megyei rendőr-főkapitányságra. Ahogyan István a Népszavának elmondta, jelenleg hat ember ellen folyik eljárás, egymástól függetlenül, és az ügyek különböző fázisban vannak. Az elsőfokú határozat ellen benyújtott fellebbezésére mostanáig, azaz több mint két hónapja semmiféle válasz nem érkezett. A társaság azon tagjának esetében, akinek az ügyét hatáskör hiányában tették át a rendőrséghez, időközben befutott az eljárást megszüntető határozat. Az autós kirándulás egy másik résztvevőjét viszont közben arról értesítette az egri hatóság, hogy ellene is elindítja a saját eljárását, végképp kilátástalanná téve a történet (jog)értelmezését (hiszen ha korábban hiányzott az illetékesség, akkor nyilván most is hasonló a helyzet).

Az immár sokadik hónapja tartó aktatologatási és bizonyítási procedúra élőmunkában számolva biztosan többe került már, mint amennyi bírságbevétel az eset lezárása után remélhető. Ennél is zavaróbb azonban, hogy egy állami hivatal egy kérdéses megalapozottságú eljárásban olyan állampolgárokat csuklóztat immár fél éve, akik jogkövető magatartást tanúsítottak, a jóhiszeműségükhöz sem férhet kétség, és a végén – az elvesztegetett időn, az ügyvédi költségeken és az illetékeken túl - mégis jelentős büntetés megfizetésére kényszerülhetnek.
A cikkel kapcsolatos kérdéseinket a természetvédelemért felelős tárcának is elküldtük, ám az elmúlt egy hét nem bizonyult elegendőnek a válaszhoz.
2018.07.18 12:04

Orbán utazása palesztinmentes lesz, de tüntetőkbe belefuthat

Publikálás dátuma
2018.07.18 12:02

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
Díszes delegációval landol délután Orbán Viktor Izraelben, írja az index.hu. Vele tart Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is. Orbán Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel és Reuven Rivlin elnökkel is találkozik
A kormány tagjai vendéglátójuk felé tett gesztusként nem látogatnak el palesztin területekre. Eddig uniós vezetők egészen eddig kötelességüknek tartották, hogy izraeli hivatalos útjaikon felkeressék a rendezetlen státuszú, a nemzetközi jog által el nem ismert izraeli telepes-mozgalom által érintett palesztin területeket is.
Orbán látogatása Izraelben örvend osztatlan tetszésnek. Az Amnesty helyi szervezete fel is szólította a Holokauszt emlékét ápoló Jad Vasém intézet vezetőjét, hogy ne fogadja Orbán Vikort, és a múzeum elé tüntetést szerveznek az "antiszemiták dicsőítője" ellen. A jogvédő szervezet 24 pontban indokolja meg, miért nemkívánatos Orbán a Jad Vasémban, többek között a Fidesz körül megtűrt antiszemita értelmiségre hivatkozik.
2018.07.18 12:02