Szemben a fideszjobbikkal

A radikális szélsőjobbal való választási együttműködés gondolatát egy tekintélyes filozófiaprofesszor vetette fel még tavaly novemberben. A meglepő kezdeményezést a pártok támogatottságának arányszámaira alapozta, és ebből vezette le, hogy a demokratikus pártok, valamint a Jobbik várható szavazatainak összeadásával a mai ellenzék megdöntheti a Fidesz illiberális, egypárti rendszerét. Javaslatát a professzorasszony azzal a tartalmi kiegészítéssel támasztotta alá, hogy „jelenleg nem bal- és jobboldal között van konfliktus, hanem azok között, akik lebontották a jogállamot, és azok között, akik szeretnék visszaállítani azt”.

Kétségtelenül fontos érv ez, de egy politikai döntéshez mindenképpen kevés. A demokratikus pártok egyértelműen el is utasították ezt a felvetést, mondván, nem lehet stratégiai súlyú politikai döntéseket kizárólag a választási matematika összefüggései alapján meghozni. A választási együttműködés ugyanis nem egyéjszakás kaland, a siker érdekében szövetséget kötött pártoknak közösen is kell kormányozniuk. A Jobbik viszont értékrendjét, céljait és világképét tekintve sokkal közelebb van a kormányzó Fidesz szelleméhez, mint a demokratákéhoz. A Fideszt és a Jobbikot gyakorlatilag ugyanaz az elitista, etnonacionalista, államközpontú vízió - mondhatni „centrális erőtér” – hatja át, s egyformán szemben állnak a fejlett demokráciák kormányzati kultúrájával és piacgazdasági rendszerével is. A demokratikus pártok és mozgalmak viszont a kormányváltásnál többet akarnak: erkölcsi és politikai rendszerváltást. A demokratikus pártok jövőképe és állam-modellje homlokegyenest ellenkezik a Jobbik és a Fidesz – közös néven a „fideszjobbik” – anakronisztikus, a hungarizmusban sarjadt szellemével és gyakorlatával.

Nem feledhetjük, hogy a mostanság „cukisodó”, azaz formailag és verbálisan a politikai közép felé húzó Vona Gábor az általa alapított „Magyar Gárda” egyenruhájában vonult be a Parlamentbe, s a fekete-egyenruhás, árpádsávos félkatonai szervezet martalócai az ő elnöksége alatt provokálták a fél országot. A Jobbik tűzdelte tele az országot a misztikus múltat idéző rovásírásos helységnevekkel. Ma már nem merülhet fel kétely a Jobbik és a botrányos neonáci internetes hecclap, a „kurucinfo” tartalmi-politikai együttműködésével és személyi összefonódásával kapcsolatban sem.

Mindeközben az egykor kőkemény liberális Fidesz fokozatos elmiépesedése is beteljesedett. Már az első Orbán-kormány is botrányosan együttműködött Csurkáékkal pl. a közszolgálati média egypárti kuratóriumainak létrehozásáért – 2010 után ugyanezt Orbán már kétharmados parlamenti pozíciójával visszaélve, a „nem rendeltetésszerű jogalkotás” keretében valósította meg. A formailag ellenzéki, ma éppen kormányváltást hirdető Vona Gábor egykor Orbán Viktor polgári köréből indult el a politikai pályáján, s útjuk csak a személyes hatalmi aspirációk miatt vált szét. A Fidesz és a Jobbik szellemi-szemléleti összetartozását látványosan igazolja a „nemzeti” jelző egyöntetűen kirekesztő használata is. A „nemzeti ügyek kormánya” a „nemzet” fogalmát ugyanúgy nem politikai, hanem etnikai értelmében használja, mint a nemzeti radikálisok; Orbán legutóbb Miskolcon gyakorlatilag lemingránsozta roma honfitársainkat is, s etnikai-fajelméleti szemléletre utal a miniszterelnök egyik munkatársának elszólása is a háború elől menekülők „biológiai és genetikai adottságaiban rejlő veszélyekről”. Nincs ezen mit szépíteni, náci beszéd ez a javából.

Nyomatékosan kell utalnunk arra is, hogy a „keresztény Magyarország” szószerkezetben a jelző kétségtelenül a „nem zsidó” kifejezést helyettesítő eufemizmus. Ma már a Jobbikhoz hasonlóan a Fidesz értékrendjében is Horthy a „kivételes államférfi”, Hóman, Nyírő, Prohászka a szellemi örökség ikonjai, Trianon a „nemzeti gyásznap”, s a fideszes hivatalosság 1956 hagyományából a baloldalnak még az emlékét is igyekszik kiradírozni. A kormánypárt és a Jobbik közös harcot vív a modern európai szellem és a legfontosabb szövetségi rendszerünk, az EU ellen. Nincs már lényegi különbség Orbán Viktor „fasisztoid mutációt” (co. Ungváry Rudolf) megvalósító rendszere és a Jobbik neohungarista, árpádsávos szellemi-politikai világa között.

A mostani választási versengés ellenére a Fidesz és a Jobbik szellemi rokonságán túl a két párt gyakorlati politikai együttműködése is eléggé nyilvánvaló. Az egyébként „gránitba vésett” Alaptörvény hatodik módosításakor – amely „különleges jogrend” bevezetésére ad lehetőséget - a Jobbik készségesen biztosította a kétharmados jóváhagyáshoz egyébként hiányzó szavazatokat.

Mindezek az érvek javarészt elhangzottak már a Jobbikkal való együttműködési javaslat kapcsán, s a kérdés nagyjából a józan visszafogottság korlátai közé szorult. De csak február 25-ig. Ezen a napon ugyanis egy korábban fideszes, konzervatív demokrata legyőzte a kormánypárt jelöltjét a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson: méghozzá az összes demokratikus párt és a Jobbik támogatásával. A siker megrészegítette a Fidesz-rezsim megdöntéséért küzdők széles táborát, és most egyre többen azért lépnek fel, hogy az április 8-i parlamenti választásokon is hasonló politikai együttműködés valósuljon meg.

Kétségtelen, hogy a győzelem matematikai esélye ekkor lenne a legnagyobb. De e perverz politikai koordináció jószándékú (baloldali, liberális és konzervatív) kezdeményezői és támogatói sajnálatos módon figyelmen kívül hagyják azt a szempontot, hogy bárminemű országos politikai megállapodás a szélsőséges erőkkel hosszú évekig súlyos politikai szégyenfoltként tapadna rá minden demokratikus erőre. De még ha a választási matematika körén belül maradunk is, figyelembe kell venni saját - szociáldemokrata, liberális, zöld, konzervatív, stb. - demokrata híveink, felkészült szavazóink határozott és egyértelmű elutasítását; sőt meg kell hallanunk a szélsőradikálisok tiltakozását is egy ilyen feltételezett megállapodással szemben. Összességében megállapítható, hogy a ma ismert támogató szavazatok egyszerű összeadása számszerűen is bizonytalan, politikailag pedig egyértelműen kockázatos zsákutca. Felelős politikus ilyen kalandorságot nem követ el!

Igaz az az állítás, hogy jelenleg nem a bal- és jobboldal között van konfliktus, hanem azok között, akik lebontották a jogállamot, és azok között, akik szeretnék visszaállítani azt; ám a Jobbik 2018-as választási programjában a jogállam általános helyreállításáról egy gondolat sincs, s az egyébként hosszú dolgozat az Alaptörvénnyel szemben is csak egy gyengéd kritikai megjegyzést tartalmaz. A demokraták szerint viszont a Fidesz bukása utáni rendszernek és a IV. Magyar Köztársaság pártjainak minden körülmények között el kell fogadniuk az európai demokratikus normákat, méghozzá nemcsak a hatalommegosztás, a jogállamiság, valamint a fékek-ellensúlyok tekintetében, hanem az etnikai és egyéb diszkriminációk tiltása tekintetében is.

A demokrata választók tábora sokkal szélesebb, mint a diktatúra támogatóié, ám a kialakult pártstruktúra nem ezt tükrözi. A demokraták közül sokakat megtévesztett az új állampárt populista reklámszövege és félrevezető hazudozása; másokat a túlélés kényszere taszított a Fidesz táborába. A demokrata mozgalmak közös stratégiai feladata, hogy a fideszjobbik tábor megtévesztett híveit is ráébressze: Magyarországnak csak a demokratikus parlamentarizmus, a szociális piacgazdaság, az Európával közös gondolkodás és együttműködés, valamint a lakosságot szolgáló, átlátható és számon kérhető kormányzás hozhatja meg a fellendülést.

Magyarországnak történelmi fordulatra: erkölcsi és politikai rendszerváltásra van szüksége, s a demokratikus fordulat eredményeképpen minden demokrata – legyen bár baloldali, jobboldali, progresszív, konzervatív, liberális, zöld vagy bármely egyéb politikai értékrend híve –, részese legyen a győzelemnek.

A IV. Magyar Köztársaság megteremtése a demokraták történelmi feladata. A IV. Magyar Köztársaság létrehozásának érdekében nekik kell együttműködni.

Szerző
2018.03.23 07:05

A rabbi és a Sorsok Háza

Köves Slomó, az EMIH rabbija a szombati Népszavában elárulta, hogy kész részt venni a Sorsok Háza-projekt megvalósításában. Őt Schmidt Mária már évekkel ezelőtt meghívta a Józsefvárosi pályaudvaron magasodó épületbe, és bemutatta neki a túlélők személyes elbeszéléseire alapuló, „személyes érzelmi kontaktusra fókuszáló” kiállítás terveit. Neki semmi kifogása sincs Schmidt Mária ellen, hiszen a Terror Háza Magyarország egyik leglátogatottabb múzeuma. Ha a mennyiség egyben a minőség garanciája, akkor a konyhaművészet csúcsa a McDonald's. 
Köves rabbi szerint eddig csak személyekről volt szó, nem tartalmi kérdésekről folyt a vita. Köves rabbit nem zavarják a tények, például az, hogy a Terror Háza Múzeum már hírhedt pengefalával történelmet hamisít. A nyilaskereszt és a vörös csillag egymás mellé helyezésével azt állítja, hogy nálunk népellenes terror csak a német megszállás után, a nyilasok rémuralma, majd a Vörös Hadsereg megszállta Magyarországon volt. 
Az állandó kiállításon, amelyen két szoba jut az 1945 előtti időszakra és 23 a kommunista rezsimre, a második teremben 2002-ben még az volt olvasható, hogy akkori magyar állam nem tudta megvédeni polgárait. A Horthy Miklós által kinevezett Sztójay Döme miniszterelnök kormánya még Adolf Eichmannt is meglepő lelkesedéssel és hatékonysággal látott hozzá a zsidók totális jogosztásához, kirablásához, végül deportálásához. Kövest nem zavarja, hogy Schmidt a Horthy-korszakot polgári demokráciának nevezi, azt állítja, hogy az antiszemita törvényeket a náci Németország nyomására voltunk kénytelenek elfogadni. Berlin 1940 előtt semmiféle nyomást sem gyakorolt Budapestre a zsidó-politika „radikalizálása” érdekében. A magyar politikai elit tagjai, élükön Horthyval, már 1942 tavaszától-nyarától kezdve tisztában voltak azzal, mit jelent a Vészkorszak, a zsidókérdés náci Végső Megoldása. Azért sem engedtek a nem túlságosan erős német nyomásnak a náci megszállásig, mert tudták, hogy a deportáltakat lemészárolják. 
Schmidt huszonöt éve küzd Horthy Miklós rehabilitálásáért. Szerinte „Magyarországon kimondtuk a bűnösök nevét, történelmi igazságot szolgáltattunk…” Ő a maga részéről kizárólag a nácikról és néhány nyilasról hajlandó beszélni. Nagyon kevés ember merészelte eddig a Szabadság téri megszállási emlékművet védelmébe venni. Orbán Viktor és illiberális rendszere történelemhamisító emlékezetpolitikájának szolgálólánya ezt is megtette. Ő beszél történelmi igazságtételről, akinek a múzeumában még Kovarcz Emil, Szálasi hírhedt totális mozgósítási minisztere is a (nyilván ártatlanul, a kommunisták által) „meggyilkoltak”-címszó alatt szerepel, jó pár más háborús bűnös tömeggyilkossal együtt?
Köves rabbit sikerült Schmidtnek meggyőznie, az IHRA (International Holocaust Remembrance Alliance) szakembereit nem. Schmidt egyszer már évekkel ezelőtt ismertette az úgynevezett kiállítási koncepcióját. Azon a prezentáción csak az nem derült ki, hogy akkor kik a jók és kik a rosszak a tervezett Sorsok Háza állandó kiállításon. Kövest nem érdekli, hogy sem a washingtoni United States Holocaust Memorial Museum, sem a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet nem hajlandó szóba állni Schmidt Máriával, akit ők is vulgáris történelemhamisítónak, primitív antikommunistának, valamint a Horthy-kultusz ápolójának és holokauszt-relativizálónak tartanak. Kövest nem zavarja, hogy Schmidt a XX. század legnagyobb bűncselekményének nem a holokausztot, hanem az első világháborút lezáró, Párizs környéki békék megkötését tartja. 
A washingtoni holokauszt múzeum vagy a Yad Vashem új állandó kiállításának megnyitását sok-sok évnyi munka, kutatás és szakmai vita előzte meg. A Sorsok Háza múzeum tervei a mai napig titkosak. Schmidt azokat, akik sajátos történelemszemléletével nem értenek egyet, hazaárulóként denunciálja. Tervei megvalósításához most már egy ortodox rabbit is sikerült megnyernie – érdekelne, hogy mi volt ennek az ára.
Schmidt Mária huszonöt éve küzd Horthy Miklós rehabilitálásáért
2018.07.17 17:11
Frissítve: 2018.07.17 17:11

Izzig vérig

Szeretek leveleket kapni ismeretlenektől, azokból egészen szórakoztató történetek tudnak kibontakozni. A minap például a társadalmi párbeszéd fontosságára szolgáltatott kiváló példát a közösségi média üzenetküldő felülete.
„Ha nincsenek baloldali vagy liberális kötődéseid, bizonyára kedvelni fogom az oldaladat” – írja nekem László. (Nem László, de őrizzük meg inkognitóját.) Így, tegezve írja, ami eleve kérdéseket vet fel bennem, hiszen akárhogy is nézem, kettőnk közül én vagyok a nő, de hát oda se neki, kit érdekel az etikett 2018-ban.
Gondolkodom egy darabig, mit lehet egy ilyen üzenettel kezdeni – egyáltalán: hogyan születhet meg egy efféle üzenet, és legfőképpen miért. Aztán úgy döntök, terítem a lapjaimat. Kedves László, írom tömören és udvariasan, a Népszabadság egykori és a Népszava jelenlegi újságírójaként ezt nemigen állíthatom magamról.
A chatablakban három pötty ugrál, a túloldalon László gépel. Aztán mégsem jön válasz, újabb ugráló pöttyök, újabb csend. László hezitál. Végül mégis megnyomja az entert: „Sajnálom! Nagyon szép a neve, kedvelhettem volna önt!”
Itt látom meg a kihívást az ügyben. Mert ilyen szürreális válasz egyszerűen nincs. Szóval elhatározom, hogy leások az averzió gyökeréig. Esetleg olvassa el néhány írásomat, azok mégiscsak többet mondanak rólam, mint bármiféle előítélet, indítványozom Lászlónak, ám ő elég nyakasnak bizonyul. „Tudja én egy egyszerű vidéki családban nőttem fel. A szüleim izzig vérig (sic!) magyar emberek voltak! Keményen dolgoztak, soha nem panaszkodtak, jószándékú istenfélő család, ilyenek voltunk és ilyenek vagyunk!” Hát ez remek, írom rögvest Lászlónak, én egy apró falucskában nőttem fel, nézze csak, küldök egy képet, ez itt én vagyok szatmári népviseletben, az Európa-bajnokságon. A nyomaték kedvéért csatolom egy írásomat málékásás töltött káposztáról, honvágyról, erdőháti nyelvjárásról.
László ugyan nem marad teljesen érzéketlen a szakmai értékeimmel kapcsolatban – „Ön igazán kellemes szép hölgy” –, azért igyekszik felhívni a figyelmet a közöttünk tátongó szakadékra: „a világnézetünk ellentétes!”
Fogalmam sincs, mit tudhat az én világnézetemről az, akinek három perccel ezelőttig még arról sem volt fogalma, ki vagyok, úgyhogy a saját fegyverét igyekszem László ellen fordítani, és a Bibliáról írok neki, a nem ítélés és nem ítéltetés vonatkozásában azonban újfent beleállok a földbe. Miért nem él igei módon, ha egyszer vallásos, kérdezem, mire erős érveket sorakoztat: „Istenfélő ember vagyok, kálvinista! A baloldali eszmét valló emberekből nagyon sok hiányzik, ami nekem fontos, na és a liberálisok pedig kész katasztrófa!”
Igyekszem nem a lelkemre venni, hogy László lekatasztrófázott, és teszek még egy tétova kísérletet a világnézeti szakadék betemetésére. Megkérem: ne általánosítson. Őt azonban az sem zavarja meg, hogy önmagát cáfolja – „Ön egy szimpatikus hölgy” –, és folytatja: a világot máskép (sic!) látjuk, ezért külömbözően (sic!) látunk és ítélünk! Én már elmultam 60 éves és magyarként szeretnék meghalni itt ebbe az országba amiért oly sok magyar vér folyt 1 (sic!)”
Nincsenek válaszaim.
Igyekszem nem a lelkemre venni, hogy László lekatasztrófázott
2018.07.17 14:15
Frissítve: 2018.07.17 14:18