Ferihegy;Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér;vészcsúszda;

2018-03-23 15:19:00

Pánik Ferihegyen - Vészcsúszdán menekültek az utasok

Vészcsúszdákon kellett kimenteni az utasokat egy hajnalban induló repülőgépről Ferihegyen. Az akció során egy ember súlyos fejsérülést szenvedett – értesült repülőtéri forrásokból a Magyar Nemzet.

Információik szerint az egyik utasokkal teli gépet vontatni kellett, ám a vontatást végző gép ismeretlen okból füstölni kezdett. A füst a repülőgép utastérbe jutott, ahol pánik alakult ki, a személyzet az utasok kimenekítése mellett döntött.

Az utasok mentése a felszállás előtti biztonsági bemutatóból ismertetettek szerint kezdődött meg: a vészkijáratokon keresztül, felfújható gumicsúszdákon hagyhatták el a repülőt. Az egyik utas kiesett a csúszdából, őt azonnal kórházba szállították. A lap információi szerint a sérült egy 39 éves nő, akinek az állapota válságos.

Az eseményben érintett járat az izraeli Israir légitársaság 6H 716-os számú, Budapestről Tel Avivba induló járata volt, írja az Airportal.hu. A gép a cseh Smart Wings légitársasághoz tartozik, amely "wet-leaseben", azaz személyzettel együtt történő bérbeadás keretében repült volna az Israirnek.

A járatnak menetrend szerint csütörtök este kellett volna felszállni, azonban az eredeti gép meghibásodása miatt az indulást péntek reggelre halasztották.