ügyészség;Szeged;festékdobálás;

2018-03-25 13:16:00

Nem tűrik a festékdobálást, így reagált az ügyészség

Miután vége lett a Czeglédy Csaba szabadon bocsátásáért tartott demonstrációnak Szegeden, valakik a tüntetés helyszínének közelében levő ügyészség falát rózsaszínű festékkel megdobálták. Az egyik gyanúsítottat már tegnap este bevitték a rendőrségre - írja a hvg.hu.

Czeglédy Csaba szabadon bocsátásáért, és a szocialista politikust ért vélelmezett jogsértések ellen tüntettek szombaton délután Szegeden a Szegedi Törvényszék épülete előtt. Késő este a Magyar Távirati Iroda közölte, a demonstráció helyszínéhez közeli Csongrád Megyei Főügyészség bejáratát festékkel megdobálták, a rendőrség rongálás gyanújával már meg is indította az eljárást ismeretlen tettes ellen.

Úgy tudni, hogy egy szegedi civil aktivistát már tegnap este előállítottak, mivel a tüntetés esemény oldalán, a közösségi portálon is megjelent a fotó, amelyen már a falon a rózsaszínű festék látható. Mivel az ügyészség bejárata be van kamerázva, annak felvételeit is megnézhette a rendőrség, így azonosíthatták be rövid idő alatt azt a civil aktivistát, aki egyébként a városban több megmozdulást is szervezett már.

Legfőbb Ügyészség: támadás az igazságszolgáltatás ellen

Az igazságszolgáltatás - mint a jogállam egyik legfontosabb alappillére - elleni támadás a Csongrád Megyei Főügyészség épületének festékkel történő megdobálása - közölte az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményében a Legfőbb Ügyészség. A közleményben hangsúlyozzák: "az úgynevezett Czeglédy-ügyben visszatérően megfogalmazott - az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat megingatni törekvő, minden alapot nélkülöző, és most már a verbális mellett fizikai erőszakba is átcsapó - közéleti megnyilvánulásokat visszautasítva, ezúton is felhívjuk a figyelmet arra a körülményre, hogy az ügyészség által kialakított jogi álláspontot mind az első, mind a másodfokú bíróság osztotta."