Geert Wilders;Hollandia;PVV;

2018-03-26 07:34:00

Bajban a holland szélsőjobb

Egy éve, tavaly március közepén minden jel arra utalt, hogy a „fordulat évének” aposztrofált 2017 első komoly európai választásán előretör Geert Wilders jobboldali radikális Szabadságpártja (PVV). A politikai erő végül nem tudta megnyerni a voksolást, így a liberális VVD-t irányító Mark Rutte maradhatott a kormányfői székben. Ugyanakkor a PVV második helyen végzett, ami azt jelezte, a populista veszély nem múlt el.

Fotó: AFP

Fotó: AFP

A múlt heti helyhatósági választás azonban azt mutatta, Wilders nimbusza már nem a régi. A PVV voksolás előtti televíziós reklámfilmje is mintha azt sugallta volna: Wildersék annyira elkeseredettek, hogy már mindent képesek bevetni. „Az iszlám maga az erőszak” – sugallta a drámai üzenetet a rövid bejátszás, amelyben még vér is folyt. Jóllehet a tavalyi voksoláson szoros versenyt jósoltak a VVD és a PVV között, a mostani felmérések szerint a két párt közötti különbség 10 százalék Rutte pártja javára, ráadásul Wildersék elvesztették a második helyet a közvélemény-kutatások szerint. A Peil ügynökség napokkal ezelőtti felmérése alapján a PVV-t – ha a mandátumok számát vizsgáljuk – hat párt is megelőzné a holland politikai erők rangsorában, s jelenleg 10,4 százaléknyian voksolnának Wildersékre.

A visszaesés oka egy új párt megjelenése a politikai palettán. Szakértők úgy vélik, a másfél évvel ezelőtt alapított jobboldali radikális Fórum a Demokráciáért (FvD) idővel akár a PVV helyét is átveheti. Bár Wildersék több település önkormányzati testületébe is bekerültek a múlt heti voksolás során jelentős veszteségeket könyvelhetett el az egy évvel korábbi parlamenti választáshoz képest. A FvD ugyanakkor meglepően jól szerepelt Amszterdamban.

Wilders befolyásának csökkenése arra is visszavezethető, hogy elmúlt évekbeli térnyerése egyfajta ellenmozgalmat váltott ki a bevándorlók körében: egyes régiókban igen jól szerepelt a törökök által alapított Denk. Rotterdamban pedig négy százalékot kapott az iszlám gyökerű Nida, amely éppen Wilders radikalizmusával riogatta az embereket. A választás azt is igazolta, egyre népszerűbbek a Baloldali Zöldek, a párt különösen a nagyvárosokban ért el figyelemreméltó eredményt. Vidéken viszont a kereszténydemokraták bizonyultak a legnépszerűbbeknek.