Kaposvár;diáktüntetés;

2018-03-30 20:41:00

A hatalomnak csőlátású droidok kellenek - Diákok tüntettek Kaposváron

- Ne legyen droid az unokám! – tartotta magasba a táblát egy nagypapaforma férfi pénteken délután négy óra előtt néhány perccel a kaposvári főtéren, bő fél órával a tüntetés hivatalos kezdete előtt. A Kossuth teret ekkor még csak a színpad, s a hangosítás beállításával bajlódó technikusok különböztették meg egy átlagos nagypéntektől, no és a Gelencsér Attila fideszes képviselő-jelölt kissé átalakított plakátjával korzózó páros: a kormánypárti egyenszlogent "Nekünk a pénzed az első!"-re módosították, a hátoldal pedig "Az oktatás szar!" felirattal hasznosult.

- Föltámadott a tenger, a népek tengere – vezette fel az eseményt a Csiky Gergely Színházból tavaly - mint a bíróság jogerősen a napokban kimondta – jogtalanul kirúgott színész, Lecső Péter, ekkorra már úgy háromszázan gyűltek össze a demonstrációra. Jellemzően diákok, illetve a velük és céljaikkal szimpatizáló, szolidaritást vállaló idősebbek.

- Kérlek benneteket, nézzetek körül, nem áll-e mellettetek Szita Károly polgármester vagy Gelencsér Attila! – adta meg az alaphangot Bereczki Dávid, a diáktüntetés főszervezője, majd amikor elült a nevetés megjegyezte:- Kár, pedig meghívtuk őket, hogy meghallgathassák a problémáinkat, s jelezhessük nekik, a diákok azért tüntetnek hétről-hétre, mert óriási a gond az oktatásban.

A katolikus gimnázium diákja hozzátette, sokan nehezményezték, hogy nagypéntekre időzítették a demonstrácóit, hiszen ez a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, de hívőként úgy gondolja, meg kell férnie egymás mellett az egyháznak és a közéleti kérdéseknek. Arról viszont nem beszélt a nyilvánosságnak, hogy iskolájában az egyik tornatanár, aki éppenséggel a Fidesz helyi alelnöke éppen emiatt szapulta diáktársainak…

- A jelenlegi rendszer alapja, hogy a felnőtt társadalom tévedhetetlen, a diákoknak pedig nem lehetnek igényeik – mondta Gömbös Patrik, a Független Diákparlament somogyi képviselője, miközben a tömegben szép lassan a magasba emelkedett egy "Fuck NER!" tábla… - Hiányzik a vita, a problémák megbeszélése, s oktatási ügyekben éppen az érintetteket, a diákokat nem hallgatják meg. Nem véletlen, hogy a kormány által kreált Országos Diákparlament mellett létrejött a Független Diákparlament, mely mer beszélni a hibákról, gondokról, s lám, kiáltása Kaposvárig elhallatszik.

A tüntetőknek ezután felolvasták Vekerdy Tamás tüntetést támogató levelét, melyben a pszichológus arról beszélt, a jelenlegi iskolarendszer üzenete, legyél az, amit én akarok belőled, s feltette a kérdést: önálló, kreatív, gondolkodni tudó embereket akar-e nevelni az oktatás vagy alattvalókat?

- Három éve hallgatjuk a tanárainktól, nyugodjunk meg, nálunk hülyébbek is átmentek már az érettségin, s nálunk hülyébbeket is felvettek már egyetemre – jellemezte a jelenlegi oktatási rendszert Vass Karina, az iparművészeti szakgimnázium tanulója, míg a táncsicsos Solymos Máté arról beszélt, sokan azzal vádolják a tüntető diákokat, nem saját véleményüket mondják el, hanem politikai üzeneteket közvetítenek, de ez hazugság.

- Nem Soros György pénzel minket, s nem is a pártok, sokkal nagyobb a motivációnk: a józan ész! – üzente a hatalomnak, majd hosszan sorolta a közoktatás problémáit. – A jó oktatás kompetenciaalapú és gyerekközpontú - jegyezte meg. – Nem sétáló lexikonokat kell képezni, hanem gondolkodó, kreatív embereket!

- Árnyékszülőként akar gondoskodni rólunk az állam – lépett színpadra a fővárosi CEU-tüntetések egyik szervezőjeként a momentumos Berg Dániel -, s pofon helyett ötvenezer forintos csekkel bünteti azokat a gyerekeket, akik merik vállalni a véleményüket – utalt a budapesti diáktüntetések után a résztvevő diákoknak postázott rendőrségi bírságokra. – Ellopják a jövőnket, amikor kiszipolyozzák a pénzt az oktatásból, s kisvasútra és stadionokra költik. Az uszító kormánypropagandára fordított pénzből minden diáknak tabletje lehetne… A Nemzeti Lopás Rendszerének azonban önálló gondolkodásra képtelen fiatalokra van szüksége. A jelen hatalom nem érti a jövőt, s ezért fél, s mivel fél, agresszív. Egy feudális rendszert képzelnek el, s aki ebbe nem akar betagozódni, azokat vegzálják. Nincs jövőképük, s emiatt kitaláltak egy párhuzamos, hazug világot. De minden generációnak megvan a maga forradalmi élménye: a nagyszüleinké volt 1956, a szüleinké 1989, a tiétek 2018! Csak nektek nem tankokkal és katonákkal kell megküzdenetek, hanem a múlttal, a közönnyel és a maradisággal.

A hangulatot Bereczki Dávidnak sikerült tovább emelnie, amikor arról szónokolt, hogy a hatalom csőlátású, parancsokat teljesítő robotokat akar képezni a közoktatásban, s a jelen diákjait nem gondolkodni tanítják meg, hanem magolni egy tekintélyuralmi tanár-diák rendszerben.

- A világ elrohant Magyarország mellett, s észre kellene venni, hogy nem megállítani kell Brüsszelt, hanem utolérni! – jelentette ki. – Április 8-án nem az a tét, melyik párt alakít kormányt, hanem hogy a generációnk szétszóródik-e a világban, vagy itthon marad, mert meglátja az esélyt a boldogulásra…