Földvári Zsuzsa: A láthatatlan légió (Kik azok az osztrák Burschenschaftok?)

Egy radikális, szélsőjobboldali szervezet, a Burschenschaft évtizedek óta ráfonódott az Ausztriában újra hatalomra került, szalonképességre törekvő Szabadságpártra. Az egykori diákokból álló férfiszövetség befurakodott a hatalom központjába, betiltására nincs esély.

Egy kis történelem

„A Burschenschaftoknak semmi közük az FPÖ-höz, ha mégis előfordulnának nemkívánatos események, akkor azokat a legszigorúbban el kell ítélni!”. Az idézet Ausztria alkancellárjától, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökétől származik. Heinz-Christian Strache a bécsi császári palotában az év elején tartott szokásos Akademikerballt választotta helyszínnek dörgő szavaihoz. Az Akademikerball az említett Burschenschafterek bálja, amelyet úgy tartanak meg minden esztendőben az FPÖ védnöksége alatt, hogy közben kint az utcán, erőteljes rendőri jelenlét mellett pár százan-ezren mindig tiltakoznak a szélsőjobboldali rendezvény ellen.

A Burschenschaft a 19. század elejéről itt maradt diákmozgalom, nevét az akkori diákok lakóhelyéből származtatják. Német, svájci és osztrák földön jöttek létre csoportjai, hívei harcoltak Napóleon, de a Monarchia ellen is, a kis német tartományok egyesítéséért, később a nagy német birodalom megteremtéséért, védelméért. A mozgalom idővel kiszélesedett, az egyetemi tanulók mellé öregdiákok is csatlakoztak, a szervezet a tagok számára idővel ugyanolyan karriertámogató lett, mint Ausztriában a néppártiaknak a katolikus diákszövetség, a Cartellverband. Utóbbi azonban a katolikus egyházhoz kötődött, politikailag a kereszténydemokrata néppárthoz és elítélte a fizikai erőszakot. A Burschenschaft-szervezetek ellenben a német férfibátorságra esküdtek, tagjaik közül máig sokan hordják ismertetőjegyüket: az arcukon, fejtetőjükön viselt kardvágást, amelyet párbajban szereztek. "Hagyománytiszteletükhöz" a harsány sörözés, a nők lenézése és a tányérsapka viselete is hozzátartozik, amelyet a mellükön keresztbe vont selyempánt egészít ki. A sapka alján fekete-vörös-arany német zászlócsík díszlik, a mellkason az adott Burschenschaft-szervezet színei, díszes címerrel, hazafias jelszavakkal. Például: becsület, család haza.

Bár ernyőszervezeteik közösek, a német és az osztrák jobboldali diákszervezetek már a 20. század kezdetén szétváltak, szakértők szerint az osztrákok idővel sokkal radikálisabbak lettek, aminek következtében főleg a liberálisabb szellemű egységek kerestek maguknak más szervezetet. Az osztrákok könyveket égettek, Hitlert támogatták, s hatalomra jutása után be is olvadtak a megfelelő német szervezetekbe, de lelkes hívei voltak annak, hogy Ausztria is beolvadt 1938-ban a Harmadik Birodalomba. Büszkék ideológiai felmenőikre, a valaha szintén Burschenschaftban kezdett Himmlerre, Göringre vagy Goebbelsre.

A II. világháború után Ausztria köztudottan a "hitlerizmus első áldozatának” szerepébe bújt, fátylat borított tevékenységére, így a tízéves négyhatalmi megszállást követően megindult a sajátos osztrák fejlődés. Benne a két nagy párttal, a szociáldemokratákkal (SPÖ) és a keresztényekkel (ÖVP), akik egészen a múlt év végéig majdnem mindig koalícióban kormányozták az országot. A háború idején szélsőséges szerepet játszott harmadik erőt, (Ausztriában 600 ezren voltak a náci párt tagjai) némi "büntetés" után visszaengedték a közéletbe. E harmadik erőből fejlődött ki az FPÖ. Megalakulásának időpontja 1956. április 7., az első pártvezér Anton Reinthaller egykori SS-Brigadeführer volt, aki 1950-53 között börtönben ült nemzetiszocialista tetteiért. Az egymással vetélkedő két nagy párt között hamar megindult a harc a harmadik erő politikusaiért, elsősorban a szociáldemokraták vették rendszeresen igénybe szolgálataikat, szemet hunyva múltjuk felett. (Köztudott, hogy az Ausztriának aranykort hozott legendás kancellár, Bruno Kreisky kormányában öt egykori náci kapott helyet.)

Haideri közjáték

Az FPÖ és a Burschenschaft mozgalom a párt megalakulásának kezdetétől összefonódott, ideológiailag, történelmi eredetüket tekintve is közösséget alkottak, a diákok idővel szinte automatikusan a szabadságpártnak is tagjai lettek. A nagynémet álmokat kergető, elszántan antiszemita diákszervezet az egyik szellemi bázisa volt a kevés egyetemi végzettségű tagot számláló, hosszú évtizedeken át ellenzékben lévő pártnak. A hagyományoknak megfelelően mindkét helyen a liberális gondolatnak és híveinek is volt helye, 1986-ban azonban, amikor Jörg Haider került az FPÖ élére, az addigi pártelnökkel, Norbert Stegerrel együtt kiseprűztettek. (A megmaradt liberálisok 1993-ban Heide Schmidt vezetésével végleg elhagyták az FPÖ-t.)

Haidert a Burschenschaft puccsal emelte magasba, az 1950-ben született, tehetséges politikus ideális volt az elnöki posztra: náci családból származott, a diákszervezetnek is tagja volt (de arcát mindig óvta a kardtól), s a párt jobb szélén foglalt helyett. Jörg Haidernek azonban országos hatalmi ambíciói voltak, arra törekedett, hogy az apák dicsőségét éltető veterán pártból idővel tömegmozgalmat hozzon létre. Ennek során gyűjtött maga mellé karrierre törekvő, a náci múlthoz nem - nagyon - kötődő ifjakat, ahogy akkoriban nevezték, a "bubik csapatát", akikkel lassan háttérbe nyomta a tradíciókhoz ragaszkodó tányérsapkásokat. 1995-ben az egyre magabiztosabb pártvezér töröltette az FPÖ alkotmányából a német nép- és kultúrközösség magasabbrendűségét, és Ausztriát ismerte el hazának.

Haider elsősorban a két nagy párt összefonódását, korrupt mindennapjait ostorozta, népszerű politikájával az 5 százalékos FPÖ-ből 20 százalékos pártot csinált. Sokáig ügyesen lavírozott, a szélsőjobbos sarkot is meghagyta, de modern, új erőket is helyzetbe hozott. Amikor 2000-ben a néppárttal összeállva kormányra lépett, az FPÖ ellenzéki pozícióját is igyekezett megtartani. Kísérlete köztudottan kudarcot vallott, a hirtelen helyzetbe került emberei közül sokan megkedvelték a hatalmat, másokat dilettantizmusuk sodort el. Ismét függésbe került a Burschenschaft-szervezetektől, ahonnan elözönlötték a szabadságpárti kormányhivatalokat, tartományi vezetőségeket, állami vállalatokat az egyetemet végzett fiatalok. Az elemzők többsége egyetért: a szélsőséges diákszervezetek buktatták meg 2005-ben Haidert, ahogyan ők emelték a hatalomba is 1986-ban.

Pártvédelem alatt

Haider kisodródása, az FPÖ kettészakadása, majd a vezér 2008-ban bekövetkezett halála átmenetileg újra egy számjegyű mozgalmat csinált a pártból. A régi értékekhez hű Heinz-Christian Strache 2005-ben szintén a diákszervezetek segítségével került az FPÖ élére – ő maga már 15 évesen tagja volt a "Vandalia-Burschenschaft" szervezetnek. De nem csupán pártkarriert csinált fiatalon, az egykori nácikhoz is közeli ismeretség fűzte, s szívós munkával ismét 20 százalék fölé emelte az FPÖ-t. "Mi itt lent kisemberek, azok ott fenn hatalmasok" – ezt az ideológiát követte, szidta az EU-t és az idegeneket, főleg a muzulmánokat, s "a haza minden előtt” jelszó hasznosságát is időben felismerte. A ma a bécsi parlamentben képviselő stájer Axel Kassegger már 2015-ben ostorozta az ENSZ-t egy diákszövetségi rendezvényen, olyan intézménynek aposztrofálva, amely "fentről lefelé próbálja akaratát a népekre kényszeríteni, például a nemi egyenjogúsággal, az emberjogi világerkölccsel". Igaz, az FPÖ már 2011-ben - Strachével és helyettesével, Norbert Hoferrel – szép csendben visszaírta a párt statútumába a nagynémetség elsőrendűségét.

A pártelnök a bevezetőben idézett január végi elhatárolódását akkor kényszerült megtenni, amikor két nappal az alsó-ausztriai tartományi választások előtt kiderült, hogy az FPÖ ottani elnöke, Udo Landbauer, aki alelnök a Germania Burschenschaft Wiener Neustadt-i szervezetében, szó nélkül hagyta, hogy a diákszervezet daloskönyve tele van antiszemita rigmusokkal, biztatással, hogy újabb zsidókat indítsanak a gázkamrákba. Strache először védeni próbálta a dalok megszületésekor még csak 11 esztendős Landbauert, majd a koalíciós partner nyomására rávette a hamis hangú férfiút, hogy minden politikai tisztségéről mondjon le.

STRACHE ÉS UDO LANDBAUER - Rávette a lemondásra FPÖ-s beosztottját

Az ÖVP helyi vezére, a bátornak mondható Johanna Mikl-Leitner kerek perec megmondta, hogy politikailag nem hajlandó egy levegőt szívni Landbauerrel. Sebastian Kurz, a néppárt elnöke igyekezett a pártjának abszolút többséget szerzett Mikl-Leitnert erősíteni, s a nemzetközi döbbenetet mérsékelni, ezért követelte a Germania szervezet feloszlatását. De állítólag az elévülés esete áll fenn, amúgy pedig az egyesületi törvény alapján sem a kancellár, sem a belügyminiszter nem adhat utasítást egyesület megszüntetésére. Időközben egy bécsi szervezet, a Bruna Sudetia bukott le hasonló szellemű dalaival. A Sudetia élén álló, vágott arcú Herwig Götschober, civilben az infrastruktúraminiszter, FPÖ-s államfőjelölt Norbert Hofer kabinetjének tagja, első rémületében Strache mögé bújt. A német diákszervezetek irigykedve konstatálták, hogy osztrák testvérszervezeteik pártvédelem alatt állnak, ők viszont ilyennel sajnos nem rendelkeznek. Strache a "legjobb védekezés a támadás" taktikáját választva bejelentette, hogy történelmi bizottságot állítanak fel saját embereikből, hogy vizsgálja meg a Burschenschaft-szervezetek eredetét, közelmúltját, viszonyát az FPÖ-höz.

A közvélekedés szerint az ausztriai Burschenschaftok egymáshoz csak lazán kötődő, múltba forduló revansista klubok, befolyásuk, mivel a társadalom peremén helyezkednek el, csekély. Ám a mozgalom kutatói szerint, lehet hogy nincsenek sokan, talán négyezren lehetnek, de szoros a kapcsolódásuk egymáshoz, s az FPÖ hatalomra kerülésével bejutottak a politikai irányítás szívébe. A 38 szabadságpárti képviselőből ma 18-an a Burschenschaft tagjai, a koalíciós tárgyalásokon részt vett hatfős FPÖ tárgyalódelegáció 5 tagja dolgozik valamelyik diákszervezetben. Velük töltötték fel a szabadságpárti kézre jutott minisztériumok vezető gárdáját, Hofer egymás után nevezi ki híveit állami cégekhez, például az útépítőhöz, a vasúthoz.

"Vajon tisztában van-e a kormányzást tavaly ősszel puccsszerűen megragadó, drasztikus társadalmi változásokat ígérő, népszerű néppárti kancellár, Sebastian Kurz azzal, hogy kikkel osztja meg a hatalmat?" – teszik fel rendre a kérdést az osztrák politikai elemzők. "Igen, tudja, nem lehetnek illúziói" – és válaszolnak is költői kérdésükre.