kézilabda;FTC;Győri Audi ETO KC;kézilabda Bajnokok Ligája;

2018-04-07 07:51:00

Fontos feladatok előtt a Győr és a Fradi a BL-ben

A címvédő Győr női kézilabdacsapata idegenben, míg Ferencváros hazai környezetben teheti meg az első lépést a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntője felé.

Magyaros nap lesz a szombati a BL-ben.

A négy negyeddöntős párharc első felvonásából két találkozót, a Midtjylland–Vardar Szkopje és a CSM Bucuresti–Metz Handball összecsapást már pénteken lejátszottak (előbbi 23-24, utóbbi 34-21-es eredménnyel zárult), szombaton viszont pályára lép a háromszoros BL-győztes Győri Audi ETO KC és a rendületlenül a négy közé vágyódó FTC-Rail Cargo Hungaria együttese is.

A felek a BL végjátékának helyszínén, a Papp László Budapest Sportarénában szinte minden tekintetben a májusi rendezvényt idéző hangulatban hangoltak a húsvéti hétvégén, amikor is a Magyar Kupa elődöntőinek és helyosztójának adott otthont az Aréna. A Rába-partiak történelmi, 13. kupagyőzelmével végződő víkend kiélezett küzdelmet hozott, hiszen a hetesekkel eldöntött elődöntőket követően a vártnál jobban megnehezítette a Siófok a remek erőkből álló Rosztov-Don ellen készülő Ferencváros, az Érd pedig a BL-ben a Buducnost Podgorica vendégeként kezdő Győr dolgát az érmekért vívott mérkőzéseken.

„Remekül szolgálta a felkészülésünket a Magyar Kupa négyes döntője, bár az ember a főpróbát mindig izgalommentesebbnek szeretné – nyilatkozta a Népszavának Danyi Gábor, a győriek másodedzője, aki az új idényben majd vezetőedzőként irányíthatja az együttest. - Valami nagyon hasonlóra számítunk egyébként a Buducnost ellen is. Noha tavalyhoz képest kicserélődött, jelentősen megfiatalodott a montenegrói együttes, a Podgorica otthon mégiscsak a Podgorica, aki járt már valaha abban a csarnokban, az pontosan tudja, hogy ott nem adnak semmit ingyen. És itt nem arra gondolok, hogy drágaság van a büfében” - tette hozzá a szakember, aki hangsúlyozta: két mérkőzésből áll a párharc, tehát bármi is lesz a vége Montenegróban, a legfontosabb kérdésre valószínűleg csak a győri visszavágó adja meg majd a választ.

Mióta a magyar fővárosban alakul ki a BL élmezőnyének sorrendje (idén lesz így ötödször – a szerk.), a Buducnost mindig részese volt a négyes döntőnek, most viszont minden valószínűség szerint lemarad: az egész évben sérülések által hátráltatott Győr még tartalékosan is abszolút favoritja a felek negyeddöntőjének. A győriek előtt ott lebeghet a budapesti zöld-fehérek példája, az FTC ugyanis a középdöntőben „oda-vissza” legyőzte a Podgoricát.

A Ferencváros egyébként csakúgy, mint ebben az esztendőben, 2016-ban és legutóbb is a negyeddöntőig jutott a legrangosabb nemzetközi sorozatban, ezúttal viszont végre megragadná az esélyt, s bejutna a magyarországi fináléba. A múlt heti, Győr elleni kupaelődöntőben mindenesetre megtapasztalhatták a kézilabdázók, hogy mi várna rájuk továbbjutásuk esetén, a csapat több ezer fős szurkolótábora ugyanis egészen különleges hangulatot varázsolt az arénába.

„Számomra fantasztikus élmény volt az elődöntő ebből a szempontból is, hiszen még soha nem játszottam ennyi ember előtt – felelte kérdésünkre az FTC 19 éves átlövője, az idény egyik nagy felfedezettje, Háfra Noémi. - Különösen a Győr elleni mérkőzésünk volt hasznos abból a szempontból, hogy felmérjük, hol tartunk a Rosztov elleni párharc előtt, de mondhatom, összességében jó erőpróba volt nekünk a Magyar Kupa. Az oroszok elleni két mérkőzésen mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy újra átélhessük ezt az élményt a szurkolóinkkal.”

Bármilyen eredmények is születnek szombaton, addig azért még mindenképpen marad egy lépés.

Élő közvetítés a tévében
Előbb a Ferencváros, majd később a Győr negyeddöntőjét is élőben közvetíti a Sport1. A dabasi találkozót 17, a Győr montenegrói mérkőzését pedig 19 órától láthatják a sporttelevízió adásán.