Csehország;Prága;Andrej Babis;

2018-04-07 07:31:00

Csehül állnak Prágában

Andrej Babis, a tavaly októberi cseh parlamenti választáson győztes ANO párt elnöke szerint elkerülhetetlen az előrehozott választás.

A kinevezett miniszterelnök azt követően jutott erre a következtetésre, hogy kudarcba fulladtak a koalíciós tárgyalások az ANO és a szociáldemokraták között. Együttesen ugyan nem lenne többségük a 200 tagú törvényhozásban, ám a kommunisták jelezték, kormányon kívülről támogatnák koalíciójukat. Elvileg úgy látszott, az adópolitikát kivéve nincsenek jelentősebb különbségek programjaikban, ráadásul az előző kormányban is együttműködtek egymással. A megbeszélések azonban csütörtökön este zátonyra futottak. Ezt a CSSD elnöke, Jan Hamacek közölte a CTK állami hírügynökséggel. A legvitásabb kérdésben ugyanis nem tudtak közös nevezőre jutni. Ez maga Babis személye. A kinevezett kormányfő ellen ugyanis januárban vádemelést javasolt a rendőrség azt követően, hogy az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) szabálytalanságokat állapított meg a nevéhez fűződő Gólyafészek szabadidőközpont uniós támogatása ügyében. A jelentés szerint a Gólyafészek jogtalanul jutott a mintegy 50 millió koronás (580 millió forint) európai uniós támogatáshoz.

A botrány miatt a CSSD két feltételt szabott a kormányba való belépésre. Vagy olyan kormányt akartak, amelynek Babis nem tagja, vagy pedig maguknak követelték a belügyi és a pénzügyi tárcát. A szociáldemokraták szerint így lehetne biztosítani a Babissal szembeni eljárás függetlenségét. „Ám ez utóbbit sem fogadták el” - közölte Hamácek. A kommunisták is Babist okolták a megbeszélések kudarcáért. A CSSD volt a tavalyi voksolás legnagyobb csalódása: mindössze 7,3 százalékot szerzett, az ANO ezzel szemben 29,6 százalékot.

A CSSD esetleges kormányzati szerepvállalása az Európai Unió számára is kedvező fordulat lett volna, hiszen félő volt, hogy Babis a szélsőjobboldali Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) nevű párttal lép koalícióra. Ezt a megoldást szorgalmazta az év elején újraválasztott euroszkeptikus cseh elnök, Milos Zeman, aki minden követ megmozgatott azért, hogy unióellenes kormány alakuljon az országban. Az ANO és a CSSD tárgyalásainak kudarcával elvileg ez a lehetőség ismét fennáll, Babis azonban a Právónak adott interjújában kategorikusan kizárta a lehetőségét annak, hogy a nyíltan iszlámellenes ideológiát képviselő SPD-vel szövetkezzen.

Kérdés, mit szól Zeman az előrehozott választás gondolatához. Az elnök korábban már többször kijelentette, ragaszkodik Babis személyéhez, történjék bármi is a bizalmi szavazásokon. Így aligha teljesíti a voksoláson második helyezett Polgári Demokrata Párt (ODS) elnökének követelését, aki szerint az általa irányított tömörülésnek kellene megkapnia a kormányalakítási megbízást. Ugyanakkor ha Babis ragaszkodik az idő előtti voksoláshoz, Zeman sem dönthet másként. Igaz, egy idő előtti voksolás sem jelentene megoldást, hiszen felmérések szerint alig van elmozdulás a pártpreferenciákban a tavalyi voksolás óta. Legfeljebb annyi, hogy a kereszténydemokraták, a jobboldali TOP 09, valamint a polgármestereket tömörítő STAN kieshet a parlamentből.