Választás 2018;LMP;Kétfarkú Kutya Párt;Együtt;

2018-04-08 21:32:00

Az LMP végül bejutott a parlamentbe

Az LMP vezérkar tagjai egyelőre nem tűntek fel, az Együtt behűtötte a pezsgőt, a Momentum laza.

00:27 - Ne hagyják el az országot!

"Nem tudunk gratulálni a Fidesznek, nem tudunk gratulálni Orbán Viktornak" - mondta a szavazatok 85 százalékos feldolgozottságánál, este háromnegyed tizenkettőkor Fekete-Győr András. A Momentum pártelnöke szerint a Fidesz politikai bűnt követett el; állításával több száz fős hallgatósága is egyetértett: a választási vereség tudatában a színpadra vonuló pártvezetést üdvözlő skandálások és "mocskos Fidesz" rigmus fogadta, illetve Orbán Viktor felmenőit emlegették. Fekete-Győr az ellenzéknek is üzent, amikor arról beszélt, négy év alatt a korábbi ellenzéki formációk nem léptek érdemben előre: "ezzel az ellenzékkel nem lehet rendszert váltani".

A Momentum jelen állás szerint 2,74 százalékos eredményt ért el, ez szinte biztosan nem emelkedik magasabb feldolgozottság mellett sem 3 százalék felé: vagyis a generációs párt nem jutott be az Országgyűlésbe. Fekte-Győr ugyanakkor emlékeztetett arra: parlamenten kívüli pártként korábban is értek el eredményeket, ugyanezt a munkát folytatják és megcélozzák a 2022-es választásokat. Arra kérte a párt szimpatizánsait: ne hagyják el az országot.

A pártelnök szavait lelkesen fogadó közönség a beszéd után szinte egyből oszlani kezdett, ami nem is meglepő: a csalódottság szinte tapintható volt.

3:57 - Nem kell külföldre mennünk! (Kétfarkúak)

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 80 százalékos feldolgozottságnál 1,6 százalékot ért el - jelentette be Kovács Gergely pártelnök. Örülünk - kommentálta ez eredményeket tudósítónknak. Nem kell elutaznunk külföldre, továbbra is Magyarországon maradunk, lesz pénzünk festéket és növényeket venni az akcióinkhoz, amelyeket természetesen folytatunk. Holnap meg is kezdjük a tárgyalásokat a visszaléptetésekről. Bejelentését hatalmas üdvrivalgás fogadta. Mint ahogyan azt is, amikor a kivetítőn ellenzéki győzelemről szóló adatok jelentek meg. Az ország narancssárgába borulásának viszont nem örültek a passzívisták, ezért gyorsan vissza is kapcsolták a zenét.

21:04 - Alkalmilag elegyednek szóba a sajtóval (LMP)

A párt celebjei közül Szél Bernadett, Hadházy Ákos, Ungár Péter, Demeter Márta, Schmuck Erzsébet, Csárdi Antal érkezett meg eddig a bázisra. Utóbbi egyéni győzelmében egyre többen bizakodnak a helyszínen. Mivel azonban őket egy másik terembe tessékelték, nem oda, ahol a sajtó várakozik, csak alkalmilag, egyesével lehet szóba elegyedni velük, amikor áttévednek a média térfelére. A feszültség érezhetően nő (az újságírókban is), úgy tűnik, mindenkit zavar, hogy vidékről, a már bezárt szavazókörökből sem érkeznek részeredmények. Az imént elcsíptünk egy beszélgetésfoszlányt, amely szerint „kizárt”, hogy a korábbi társelnök-frakcióvezető Schiffer András benézzen az eseményre.

21:00 - Kilométerrekorderek

New York-i olvasónk jelentette, hogy egy fiatal pár egyéves gyermekükkel Houstonból utazott szavazni, ami 2500 kilométer -csak oda. A külhonban szavazók megtett utazásainak nem hivatalos versenyében eddig ez tűnik a leghosszabb urnatávnak.

20:54 - Akiket még senki nem szólított meg (Momentum)

"Tényleg azt mondják a szakértők, hogy a kisebb pártoknak hátrány [a magas részvétel]" - ismerte el kérdésünkre Soproni Tamás, a Momentum alelnöke. De hozzátette azt is, "egyelőre úgy tűnik, hogy a részvételt azok a bizonytalanok nyomták fel, akik között ott vannak a Momentum célcsoportját jelentő, gyakorta külföldön dolgozó fiatalok - körükben megduplázódott a részvételi szándék". Soproni szerint ezeket az embereket a Momentum előtt másnak nem sikerült megszólítani.

"Ezek kedvező számunkra, a magas részvétel pedig az egész ország számára hasznos. Nagyon bízom abban, hogy a Fideszt sikerül 50 százalék alá szorítani, bár a legutolsó adatok alapján erre kevés az esély" - értékelt a generációs párt politikusa.

20:33 - Még nem beszélnek lemondásról és újraindulásról (Momentum)

Vélhetően nem okoz nagy felfordulást a Momentumnál, ha a párt nem ugrik át parlamenti bejutási küszöböt, és a formáció elnöksége (korábbi ígéretét betartva) lemond - tudtuk meg elnökségi forrásból. A Momentum tisztújítása amúgy is júniusra várható, tehát az őrségváltás - ha lesz - nem éri váratlanul a generációs pártot, amire egyébként is ráfér egy új smink: a Momentum legnagyobb kihívása, hogy miképp integrálja a kampányban megsokszorozódott létszámú tagságot a szervezetbe, és hogyan egyensúlyozza ki az új erőviszonyokat. Az elnökségen belül egyelőre nincsenek egyeztetések arról, hogy az esetleges lemondások után ki indulna újra a vezetői pozícióiért, és ki lépne inkább hátra. Mindenesetre a vezetésben akad olyan, aki 3 százalékos eredmény alatt már kudarcosként értékelné munkáját.

A Momentumot egy közvéleménykutató sem mérte a bejutási 5 százalékos küszöb felé; jellemzően 2-3 százalékot adtak nekik. A 30 fős operatív stábból hivatalosan bizakodó hangok érkeznek, de négyszemközt elismerik: a kis pártoknak hátrányos magas részvétel mellett 2 százalék a reális várakozás.

19:59 - A pénz 90 százalékát már elköltötték (Kétfarkú kutya)

Kicsit szkeptikusan indultam el a Magyar Kétfarkú Kutya Párt eredményváró rendezvényére - amelyet választási győzelemvárás címmel hirdettek a Facebookon. Helyszínként ugyanis a zuglói BVSC Stadion volt feltüntetve. Fel is hívtam Kovács Gergely pártelnököt: szokás szerint viccelnek-e, vagy tényleg a stadionban lesz a rendezvény?

- Miért nem hiszi el nekünk senki, hogy ott lesz? - kérdezett vissza. - Van egy családi ház a focipálya mellett, ott leszünk. És valóban, mi is lehetne stílusosabb helyszín egy viccpárttól a szavazási eredmények követésére egy olyan országban, ahol a miniszterelnök családi háza mellett hatalmas futballstadion áll.

- Megjött a világosbarna sör! – kiáltja épp valaki, amikor belépek a kapun. A kétfarkú kutyát, illetve egy tehenet ábrázoló molinókkal díszített épület előtt este hétkor falunapi hangulat uralkodik: szemmel láthatóan mindenki ismer mindenkit. Néhány tucatnyi passzivista iszogatja az ingyen sörét. Merthogy a kétfarkúak betartották választási ígéretüket: valóban ingyen mérik az világosbarnának és feketének nevezett sört.

- Mire számítasz? - kérdezem Kovács Gergelyt. - Eddig 68 százalékon állunk, reméljük, 99 százalék alatt maradunk, és akkor érvényes lesz – vicceli el a választ az aktuális részvételi eredményekre utalva. Kicsit komolyabbra fordítva azt mondja: ha nem érik el az egy százalékot, gondban lesznek, mert a kampányra kapott pénz 90 százalékát már elköltötték különböző jótékonysági célokra. (Ha egy párt nem éri el az egy százalékot, vissza kell fizetnie a kampánypénzt.) Mintegy erre rímelve befut a párt egyik jelöltje, a Mikulás is.

A technikusok közben készítik a kivetítőt. - Mikor lesznek részeredmények? - kérdi tőlem egy barna hajú nő. Beszédbe elegyedünk. Kiderül: Judit 40 éve él Svájcban, de időnként hazalátogatnak. Fiával és erdélyi barátnőjével végiglátogatnak néhány eredményváró helyszínt. Egyikük sem szavazott: nincs hozzá joguk – mondják. Kezdeném magyarázni, hogy ha külföldön élő magyar állampolgár, akkor így és így szavazhat, de végül leesik. Úgy értik: nem dönthetnek egy olyan ország sorsáról, ahol nem élnek. Eddig ezért mindenki megszidta őket, bárhol is jártak.

19:50 - Óvatos bizakodás az LMP-nél

A sötétben tapogatózás és az óvatos bizakodás hangulata egyszerre van jelen az LMP budapesti kampányváróján. Az újságíróka az egykori Hotel Stadion emeletén berendezett várószobába hívták, ahol egyelőre a sajtósokon kívül csak néhány stábtag és képviselőjelölt van jelen, bár az előbb átmenetileg felbukkant Hadházy Ákos is, aki saját bevallása szerint bizakodóbb, mint tegnap, és 8-10 százalékra várja az LMP-t. Hallottunk más tippeket is: az egyik szerint „72 százaléknál kiesik a DK”, a másik úgy szólt, hogy „az LMP és az MSZP-P is 9,9 százalékot kap” (utóbbival a közös lista szintén kipottyanna). Amúgy mindenki a vidékről érkező első eredményekre vár. Ha a sajtósoknak segítő LMP-munkatársak lelkiállapota bármilyen szempontból reprezentatív a pártra nézve – amit ezen a korai órán nem tudhatunk –, akkor a zöldeknél nyugalom van. A kamerákat már felállították, az összes fontosabb médium felsorakozott, az újságírók az átjelentkezős körzetek miatt hosszú estére készülnek.

19:48 - Hosszú lesz az éjszaka és a buli (Momentum)

Sikerült bevonnunk egy új genrerációt a közéletbe - dicsérte saját formációját Sorponi Tamás alelnök a Momentum budapesti eredményváróján. Soproni külön kiemelte a nagyszámú külföldi szavazót és azokat a budapesti szavazóköröket, ahol az átjelentkező még mindig hosszú sorokban állnak (tudósítások szerint javarészt Budapesten tanuló, de máshol bejelentett fiatalokról van szó).

A Momentum kis-színpados, sörpados szabadtéri eredményváróval készült a Deák tér melletti Városháza Parkban. A padok szellősen, de tele vannak, egyelőre cirka százötvenen várhatják a minden közvéleménykutató által a bejutási küszöb alá mért párt eredményeit. A hangulat inkább emlékeztet hétvégi piknikre, mint Magyarország újkori történetének egyik legélesebb választási kampányát lezáró, harcos pártrendezvényre; a megjelent húsz-harminc-negyvenesek éppen olyan nyugiban iszogatnak, mintha a Deák tér túlvégén lévő Fröccsteraszon ülnének.

A színfalak mögött azon megy az örömködés, hogy londoni exit pollok szerint a Fidesz egyszámjegyű a nyugati nagyvárosban szavazó magyarok körében. "Ami nem meglepő, de azért jó hallani" - kommentált egy bennfentes.

"Hosszú lesz az éjszaka, lesz buli is" - ígérte beszéde végén Soproni - "de most várjuk az eredményeket."

19:29 - Két képviselő már siker (Együtt)

Ha két egyéni képviselőjelöltjük mandátumot szerez és átugorják az 5 százalékos parlamenti küszöböt, nos az egyértelműen siker lenne az Együtt számára – mondta a Népszavának Szigetvári Viktor. Ha az utóbbi feltétel nem teljesül, azt sem tekintik kudarcnak, a hangsúly az egyéni jelöltjeik, Szabó Szabolcs (Csepel) és Vajda Zoltán (XVI. kerület) sikerén van. Az Együtt összesen 76 helyen nem indított vagy léptetett vissza képviselő-jelölteket.

Az Együtt miniszterelnök-jelöltjét meglepte a 70 százalékot közelítő vagy azt meg is haladó részvételi arány, annál is inkább mert a kormánypárt tisztességtelen eszközöket vetett be, például a külföldön dolgozó/tanuló magyarok szavazását megnehezítette. Kérdésünkre jóslásba nem kívánt bocsátkozni, végül hány százalékos lesz a részvételi arány. Mint elmondta, több választási visszaélést jeleztek munkatársaik: a visszalépett jelölteket nem húzták ki szavazólapokról. Úgy tudjuk, legalább egy üveg pezsgő be van hűtve az eredményváró helyszínén.

Fotó: Zsidai Péter

Fotó: Zsidai Péter