ÁSZ;kampánypénzek;

2018-04-09 12:18:00

Az ÁSZ készen áll a kampánypénzek ellenőrzésére

És kétségünk sincs afelől, hogy akkurátusan és egyenlő mércével mérve vizsgálódnak majd. És erre a jóhiszeműségre minden okunk megvan. Ja, nem.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) készen áll arra, hogy lefolytassa a kampányidőszakban felhasznált pénzek elszámolásának ellenőrzését - írja az MTI a szervezet információjára hivatkozva.  Az ÁSZ a választáson induló és azon mandátumhoz jutó jelöltek, valamint az egy százalék feletti listás eredményt elérő jelölőszervezetek elszámolásait ellenőrzi. A kampánypénzek ellenőrzése során a számvevőszék minden esetben utólagos pénzügyi szabályszerűségi ellenőrzést végez, amelyet a jelöltek és jelölőszervezetek elszámolásaira, bizonylataira, egyéb dokumentumaira, közzétett adataira, valamint a sajtótermékek által megküldött, az ÁSZ honlapján közzétett adatokra alapoz. Az ÁSZ arra hívta fel a figyelmet, hogy a pártok ellenőrzése során a kampányidőszakra vonatkozóan értékelni fogja a nem pénzbeli, vagyoni támogatások elfogadását, a tiltott támogatásokra vonatkozó törvényi előírások betartását. Az ÁSZ arra is felhívta a figyelmet, hogy a választási eljárásról szóló törvény szerint azon sajtótermékeknek, amelyek a választást megelőző kampányidőszakban politikai hirdetést tettek közzé, a választást követően 15 napon belül kell tájékoztatniuk a számvevőszéket a közzétett politikai hirdetésekről.