A kalifátus elveszett kiskölykei

Az Iszlám Állam által „agymosott” gyerekeknél Irakban különleges programokkal igyekeznek elérni, hogy a jövőben ne legyenek veszélyesek a társadalomra.

Ha szóba kerülnek az Iszlám Állam harcosai, az emberek általában felnőtt, gyűlölettől szikrázó szemű, szakállas férfiakra gondolnak. Sokan vannak azonban a szélsőséges szunniták soraiban, akik közel sem felelnek meg ennek a képnek: az utóbbi években a terrorszervezet gyerekek százait képezte ki és kényszerítette gyilkolásra. Ők többségében a harcosok gyermekei, de akadnak olyanok, akiket a területszerző offenzívák során raboltak el. A szervezet úgy hivatkozik rájuk, mint a „kalifátus kölykei”.

Három-négy éve járták be először a világsajtót azok az IS által terjesztett propagandavideók, amelyeken óvodás korú gyerekek gyakorlatoztak egy lőtéren, valahol az iraki vagy szíriai pusztában. Akkor több elemzés is foglalkozott a harcosok következő generációja jelentette veszélyről. Most azonban egyre gyakrabban merül fel a kérdés: mi lesz azokkal a gyerekekkel, akiknek sikerül megszökniük az Iszlám Államtól? Szakértők egyetértenek abban, hogy ha nem kerülnek megfelelő kezekbe és nem rehabilitálják őket, akkor komoly veszélyt jelenthetnek a közvetlen környezetükre és a szélesebb társadalomra egyaránt. Akárcsak az a fiú, aki tavaly menekült el az IS-től, és visszatért a családjához. A viszontlátás öröme azonban nem tartott sokáig: néhány nap elteltével az apa az éjszaka közepén arra ébredt – mesélte a Reutersnek Hosjar Kodeia Szulejmán, a fiú egyik tanára –, hogy a fia kést szorít a nyakához. „Azt kiabálta, hogy a szülei hitetlenek, és inkább meghalna, minthogy közéjük tartozzon” – nyilatkozta Szulejmán.

A hasonló esetek elkerülése érdekében néhány nemzetközi civil szervezet gyermekközpontokat hozott létre több iraki menekülttáborban, a gyerekek többsége ugyanis nem olyan szerencsés, hogy visszatérjen a családjához. Vagy azért, mert a családtagok meghaltak vagy nem tudni hol vannak, vagy azért, mert nem akarják visszafogadni a „bűnös” gyereket.

Naif Dzsardo Kasszim a Dahúk-közeli Rawanga menekülttáborban dolgozik pszichoterapeutaként. A foglalkozások során a fiatalok sokat beszélnek, rajzolnak a szörnyűségekről, amiken keresztül mentek, de vannak olyan foglalkozások, amelyeknek csupán egy célja van: hogy ismét emlékezzenek arra, milyen gyereknek lenni.

„Amíg távol voltak, minden megváltozott. Van, hogy nem is emlékeznek a korábbi életükre” – sorolta a hírügynökségnek a nehézségeket, amikkel szembe kell nézni. „Ezek a gyerekek végignézték, ahogy lemészárolják a családjukat. Elrabolták őket, megverték és átmosták az agyukat. Akadnak, akik kivégzések szemtanúi voltak, kényszerítették őket, hogy öljenek vagy éveken át megerőszakolták őket” – tette hozzá a francia Yahad In-Unum munkatársa.

A terapeuta tapasztalatai szerint a borzalmakat átélt gyerekek különböző fázisokon mennek keresztül, miután kiszabadulnak az IS fogságából. Nem ritka, hogy az első időszakban erőszakosak, dühösek és rendkívül zavartak. Ezt követi a szorongás és a súlyos depresszió időszaka. Igen nehéz szembenézni a történtekkel és a tetteikkel. Vannak gyerekek, akik eleinte nem tudják, hogy miképp viszonyuljanak az IS-hez: elítéljék vagy továbbra is hűséggel tartozzanak a szervezetnek? Akadnak, akik kiszöknek imádkozni, mert félnek attól, hogy egyszer csak betoppannak a harcosok, és megbüntetik őket.

Mivel minden eset egyedi, a központban személyre szabott programokkal dolgoznak, s ezek részét képezi az egyéni és a csoportos terápia. Jelenleg több mint 120, 18 év alatti fiúval és lánnyal foglalkoznak. Sokan közülük a jazidi kisebbséghez tartoznak. Az IS 2014-ben szörnyű pusztítást végzett a jazidi falvakban, és több mint kilencezer felnőttet és gyereket ölt meg vagy tett rabszolgává.

„Szép lassan dolgozunk azon, hogy semmissé tegyük a többéves agymosást. Az a célunk, hogy elfelejtsék az elmúlt néhány évet, és képesek legyenek újrakezdeni” – magyarázta a szakértő, aki sikeresnek nevezte a fél éve működő programot. Mint hangsúlyozta: nincs menthetetlen eset.

Működik a deradikalizáció?

Amióta az elmúlt években megnőtt a terrorcselekmények száma, sorjában indítottak deradikalizációs programokat szerte a világban. Ezek hatékonyságáról megoszlanak a vélemények, különösen, hogy kevés a tapasztalat e téren. Daniel Koehler, egy suttgarti deradikalizációs központ vezetője egy a Science magazinban publikált interjúban például arra hívta fel a figyelmet, hogy nem mindegy, milyen módszerrel dolgozik egy terapeuta, ugyanis, nem megfelelő technikával nagy károkat okozhat. Ha nincs elég tapasztalata, akkor pedig könnyen meglehet, hogy nem veszi észre, ha egy személy továbbra is súlyos veszélyt jelent a társadalomra.