Kácsor Zsolt: Mira és a remény

Két nappal a magyarországi választás után a Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesületével elmentem az ausztriai Lichtenwörthbe, hogy körülnézzek az egykori koncentrációs lágerben, amelynek épületei ma is állnak. Úgy gondoltam, van még mit tanulnom. Sokat láttam, de nem láttam eleget, és történelmi-irodalmi műveltségem hézagos. Bővítenem kell ismereteimet azzal kapcsolatban, hogy az országból, a nemzetből és a magyarságból hatalmi szóval kirekesztett embertársainkon hogyan szokás elégtételt venni.

Lichtenwörth Budapesttől nagyjából 250 kilométerre van, nyugodt, derűs, csöndes kistelepülés. A vészkorszakban Mauthausen egyik melléktáboraként egy itteni gyárépületben alakítottak ki egy lágert, ahol több mint kétezer zsidó nőt és száz-százötven zsidó férfit tartottak fogva. Közülük alig négyszázan élték túl.

Budapestről autóbusszal mentünk, pár óra alatt odaértünk, sokkal hamarabb, mint annak idején Mira, akit 1944-ben gyalog hajtottak odáig az óbudai téglagyárból. Mira néni ma 91 éves szépasszony, szellemileg friss, testileg egészséges, szóval remekül tartja magát, olyannyira, hogy utazás közben az ő kacagásától volt hangos a busz. De 1944-ben még csak 17 éves volt, egy ábrándos kék szemű, gyönyörű szép leány, akin egy nap elégtételt vett a hatalom, mert Mirának volt szerencséje anyai részről vajdasági, apai részről pedig erdélyi gyökerű magyar zsidó családba születni. Imádta az életet, imádta a táncot, szteppelni a legendás Feleki Kamilltól tanult.

Mirát a nyugatra vezetett halálmenetek egyikében hajtották az osztrák határ felé a magyar keretlegények. Gönyűnél éjszakára felhajtották őket egy uszályra, és a sikamlós pallóról sokan a Dunába estek. De az őrök nem mentették ki a fuldoklókat. Minek is. Örültek neki, hogy nem kellett rájuk lőszert pazarolni. Mint arra a 14 éves gönyűi kislányra, akinek megesett a szíve az űzött zsidó nőkön, és bátran odament a folyópartra, hogy az éhezőknek egy vekni kenyeret adjon a keresztényi emberszeretet jegyében. Aztán megfordult, és kilépett a tömegből, hogy hazamenjen. De hiába várta otthon az apukája. Az egyik őr azt hitte, hogy a foglyok egyike szökni próbál, ezért a 14 éves gönyűi kislányt bátran hátba lőtte.

Ezt Mira néni mesélte nekünk a gönyűi Duna-parton, ahol az ártatlanul meghalt emberek emlékére egy-egy nárciszt dobtunk a folyóba. A legtöbbje elúszott az árral, de pár szál virág elakadt egy korhadó farönkön – a kis fönnakadás azonban jól jött a tavasznak, mert a sárga szirmoktól a halott fa egyszerre csak virágba borult. Ennek azért megörültem.

A testileg meggyötört, legyöngült, éhező nőknek a magyar-osztrák határon még parancsba adták, hogy ássanak tankcsapdákat, hátha ezek majd megállítják a kelet felől hömpölygő szovjet hadsereget. Majd a halálmenet indult tovább Lichtenwörthbe, amely akkor is ugyanolyan nyugodt, derűs és csöndes kistelepülés volt, mint manapság. Egy használaton kívüli gyárépületben helyezték el őket, a csarnok betonjára terített szalmán aludtak, reggelire 6 centiméter hosszú kenyeret kaptak darabka margarinnal, ebédre egy tányér marharépalevest, vacsorára pedig azt ették, ami a reggel kapott, precízen 6 centiméter hosszú kenyérdarabból megmaradt. Az volt a feladatuk, hogy meghaljanak. Mira a lágerben töltötte be a 18. életévét. A vele együtt raboskodó, nála másfél évvel idősebb nővére azt a születésnapi ajándékot találta ki, hogy a reggelire kapott 6 centiméter hosszú kenyeréből megajándékozza a húgát egy falattal. De Mira nem fogadta el, azt mondta a testvérének, hogy a kenyeredet edd meg az utolsó morzsáig. majd a háború után bulizunk, és ígérem, lesz torta is.

Az egykori láger ma üzemként működik, szóval a Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesületével, a mártírok leszármazottaival, családtagokkal voltaképpen egy karosszériás vállalkozás műhelyében álltunk, azon a betonon, ahol a foglyok aludtak. Mira néni megmutatta, hogy az épületben hol volt annak a lágerparancsnoknak a helye, aki dupla adag kenyeret osztott – feltéve, ha előadtak neki egy-egy érdekesebb produkciót. A rabok énekeltek, táncoltak, szavaltak, Mira pedig azt a sztepptudományát adta elő, amit Felekitől tanult. Élni akart. Haza akart menni, mert tudta, hogy várják otthon a szülei. A mostani utunkon azt is elmesélte, hogy a lágerben történt egy igazi csoda: egy állapotos nőnek kisbabája született. A nők összefogtak, és segítettek a kicsinek, amiben tudtak: ellátták ruhával, takaróval, az anyjának meg kenyeret adtak a sajátjukból. A halál fészkében megszületett az Élet. Nehezen hitték el, hogy ilyesmi megtörténhet. Kezdtek úgy tekinteni a jövevényre, mint a Messiásra.

Mira és a testvére túlélte a lágert, de amikor hazaértek Pestre, nem várta őket otthon senki: a megölt anyuka és apuka elszállt az égbe, mint a füst. Mira azonban nem adta föl. Férjhez ment, családot alapított, és csodálatos élete van. Született két unokája, sőt, két dédunokája is.

S hogy mi lett a lágerbéli Messiással?

A kisbaba csak három hétig élt.

De három hét alatt megmutatta, hogy van remény.

2018.04.14 09:20

Rekordbüntetést szabott ki Brüsszel a Google-re

Publikálás dátuma
2018.07.18 13:21

Fotó: AFP/ SUSANA BATES
Az óriásvállalatnak 4,3 milliárd eurót kell fizetnie.
Rekordösszegű, 4,3 milliárd eurós (1400 milliárd forintos) büntetést szabott ki a Google-re szerdán az Európai Bizottság, amiért az amerikai internetes óriásvállalat visszaélt erőfölényével az Android operációs rendszert használó okostelefonokon és tableteken – írja az MTI. Az európai uniós szabályok értelmében a trösztellenes bírság összege az érintett cég éves árbevételének 10 százalékát is elérheti. A Google anyavállalatának, az Alphabetnek a tavalyi bevétele 110,9 milliárd dollár volt, tehát a büntetés egyesek szerint akár még visszafogottnak is mondható. A brüsszeli testület tavaly 2,4 milliárd euróra bírságolta a Google-t egy másik ügyben, amiért a cég visszaélt a keresőszolgáltatások piacán élvezett fölényével azzal, hogy saját ár-összehasonlító szolgáltatásait előrébb, a versenytársakét pedig hátrébb sorolta a találatok között. Szakértők szerint az ügy tovább fokozhatja a feszültséget az Egyesült Államok és az Európai Unió között a bizottságot vezető Jean-Claude Juncker és Donald Trump amerikai elnök jövő heti találkozója előtt.
2018.07.18 13:21
Frissítve: 2018.07.18 13:21

A Putyin-Trump-duó tette újra veszélyessé a világot

Publikálás dátuma
2018.07.18 10:48

Fotó: AFP/ Sergey Guneev
Az egyre forrósodó hidegháborús hangulat közepette találkozott hétfőn Helsinkiben Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök. A nagy érdeklődés és nem kis aggodalom övezte csúcstalálkozó jelentőségéről Sz.Bíró Zoltán történészt, Oroszország szakértőt kérdeztük.
--Véleménye szerint mi a legfontosabb eredménye a "történelmi" találkozónak? 
- Túlzónak tartom a „történelmi” jelzőt. Ennek ellenére nem becsülném le a találkozó jelentőséget, már csak azért sem, mert az mindig jobb, ha a felek tárgyalnak – még ha nem is találnak megoldást –, mint ha bizalmatlanul méregetnék egymást, és a konfrontáció késhegyén járnának. Vagyis a párbeszéd elvileg mindig jobb, mint a szembenállás. Ugyanakkor – miközben ez nagy általánosságban igaz – ezúttal Trump kiszámíthatatlansága és tapasztalatlansága miatt a találkozó inkább a kivételek közé tartozott. Sokan féltek ugyanis attól – és nem is alaptalanul –, hogy az amerikai elnök óvatlanságból, belpolitikai megfontolásokból, vagy végtelen tájékozatlansága miatt valami olyan ígéretet tesz, ami árt az Egyesült Államoknak, és általában a világ demokratikus részének. 
- Várható volt ennél több vagy ennél kevesebb? 
- Különösebb várakozásaim a találkozóval kapcsolatban nem voltak. Nem láttam esélyt arra, hogy fontos kérdésekben megegyezzenek, de még arra sem, hogy a két ország álláspontja közeledjen egymáshoz. 
- Miért?
- Trump felkészületlenségén és tisztázatlan orosz kapcsolatain túl ez volt az a másik ok, ami miatt érthetetlen volt, hogy amerikai részről miért fogadták el a találkozót. Az Obama-adminisztráció a Krím orosz annektálására válaszul függesztette föl a magas szintű politikai a kapcsolatokat. Trump annak ellenére hajlandó volt az orosz elnökkel találkozni, hogy Moszkva a kapcsolatok lehűlését előidéző kérdésekben – a Krím annexiója, a kelet-ukrajnai beavatkozás, a szíriai katonai fellépés és az amerikai elnökválasztásba történő 2016-os beavatkozás – bármit is változtatott volna korábbi álláspontján. Ebből viszont az következik, hogy már maga a találkozó létrejötte is orosz politikai siker volt, míg az amerikai előnyök egyáltalán nem látszódnak.
- Méltó állomása volt ez a találkozó a "helsinki folyamatnak"?
- Nem született közös nyilatkozat, vagyis egyetlen konkrét kérdésben sem tudtak megegyezni. De még arról sincs szó, hogy a közös sajtótájékoztatón elmondták volna, hogy valamilyen fontos kérdésben szakértői tárgyalások kezdődnének a két ország között. Orosz részről átadtak ugyan egy feljegyzést a nukleáris fegyverek további csökkentésére vonatkozóan, illetve Putyin a Fox Newsnak adott találkozó utáni interjújában elmondta, hogy Oroszország érdekelt a 2021-ben lejáró START-III. szerződés hatályának meghosszabbításában. Ám az nem derült ki, hogy mi ezzel kapcsolatban a washingtoni álláspont. Nagy figyelmet keltett Putyinnak az a sajtótájékoztatón elhangzott javaslata, hogy a 12 megvádolt orosz GRU-tiszt ügyében az amerikai különleges ügyész a két ország között 1999-ben megkötött jogsegélyszerződés alapján forduljon az orosz hatóságokhoz. Azok majd kihallgatják az érintetteket, sőt akár még amerikaiak is ott lehetnek – már amennyiben érvényesül a kölcsönösség – ezeken a kihallgatásokon. Nehéz elképzelni, hogy ez a módszer bármiben is közelebb vihetne az igazság megismerésében. Az angol nyomozók sokat tudnának mesélni arról, hogy a Litvinyenko-gyilkosság ügyében hogyan hallgathatták ki Moszkvában a két gyanúsítottat. Az egyikkel épp 14 percet tudtak beszélni…
- Osztotta-e Ön azokat az európai aggodalmakat, amelyek övezték ezt a csúcsot? 
- Igen, voltak komoly aggodalmaim. De azokat az a körülmény mégiscsak mérsékelte, hogy a tavaly augusztus 2-án az amerikai kongresszus két házának nagy többsége által elfogadott törvény lényegében kivette Trump kezéből az Oroszországgal kapcsolatos politikai döntéseket. Az amerikai elnök azóta nincs abban a helyzetben, hogy a kongresszus jóváhagyása nélkül érdemben változtatni tudjon az orosz politikán. Ezért attól nem féltem, hogy fogja magát és elismeri a Krímet Oroszország részeként. A találkozó előtt ugyan mondott ezt-azt. Például, hogy a félsziget az oroszokat illeti meg, mert az ott élők többsége oroszul beszél. És egyébként is Obama volt az, aki megengedte, hogy megtörténjen az annexió. Ennek ellenére egy pillanatig nem gondoltam, hogy ebben a kérdésben fordulat következhetne be. Ugyanakkor az azért mégiscsak felettébb kínos pillanat volt, amikor arra az újságírói kérdésre, hogy az amerikai elnökválasztásokba való orosz beavatkozások kapcsán kinek hisz jobban, az amerikai titkosszolgálatoknak vagy az orosz elnöknek, lényegében halandzsázott. 
- Ebben a bizarr felállásban melyik felet tartja veszélyesebbnek Európa és a világbéke szempontjából - Putyint vagy Trumpot?
- Trumpot kiszámíthatatlansága, míg Putyint épp ellenkezőleg, rossz célokat szolgáló tudatossága miatt tartom roppant veszélyesnek. Az orosz elnök nagyszerűen forgatja a szavakat, és ez a mostani sajtótájékoztatón is kiderült. Azon például többek között azt mondta, hogy az Egyesült Államok és Oroszország közti rossz viszonynak nincsenek objektív okai, amivel elegánsan figyelmen kívül hagyta Ukrajna orosz megcsonkítását, mintha azzal minden rendben lenne. Ha azonban ez így lenne, akkor valószínűleg Oroszország legszorosabb szövetségesei – az Eurázsiai Gazdasági Unió tagjai is – elismerték volna azt. De nem tették. És ennek nyilván oka van. Trump viszont azért jelent komoly kockázatot, mert lépésről lépésre pusztítja a liberális demokrácia eszményeit, és ellentéteket szít a nyugati világ országai között. És ehhez képest az már csak másodlagos, hogy ezt azért teszi-e, mert az oroszok valamivel „fogják”, vagy csak azért, mert végtelenül tudatlan. A világpolitika attól vált újra roppant veszélyes üzemmé, hogy ők ketten egyszerre vannak színen.
Témák
Helsinki
2018.07.18 10:48
Frissítve: 2018.07.18 11:07