autizmus;

2018-04-13 07:40:00

Közkinccsé teszik az autizmusterápiát

Az egészséghez való jog első számú ellensége a kezelésekhez való hozzáférhetőség egyenlőtlensége. Ez áll az autizmusra is. Éppen ezért született meg idén április 2-án, az autizmus világnapján egy kezdeményezés, amelyben 20 ország orvosai és kutatói a római Bambino Gesú gyermekklinika vezetésével létrehoznak egy nemzetközi hálózatot, amelyen keresztül hozzáférhetővé teszik a szegény országok számára a kutatási eredményeiket, a kipróbált terápiákat – írta a La Stampa.

A hálózat tudományos bizottságában olasz, holland, belga, spanyol, portugál, szerb, jordániai, grúz, mexikói és brazil kutatók dolgoznak.

Az eddigi kutatások nagy részét kevés, magas jövedelmű országokban végezték, ahol a világ népességének alig 20 százaléka él, zömmel angol anyanyelvű, fehér gyerekekkel, akiknek széles körű műveltségű szüleik voltak. Az azonosított autista esetek 86,5 százaléka az Egyesült Államokból, Európából, valamint Japánból származik. A költséges terápiák, a betegség sokfélesége ismeretének hiánya miatt a szegény országokban nehéz idejében felismerni és kezelni a bajt.

A kezdeményezők a program első szakaszát 4 évre tervezik.

A következő fázisban szakemberek távoktatására is sor kerülhet. A segítségnyújtás ilyen formájára van már példa. A Bambino Gesú klinika Jordániában a karaki olasz kórházzal együttműködve képezi ki a helyi orvosokat, személyzetet. Itt 600 gyermeket vizsgáltak meg 2013 óta, közülük 250-nél állapítottak meg az autizmusra utaló idegi zavarokat. A megfelelő terápiát a család, a szülők bevonásával állapítják meg.

Az autizmus genetikai eredetű, de környezeti tényezők is okozhatják, például a terhesség során elszenvedett mérgező hatások. Kockázati tényező a szülők, különösen az apa előrehaladott kora, a koraszülöttség, vagy a születéskor mért kis súly. A valószínűség, hogy egy gyerek autistának szülessen, meghaladja az 1 százalékot. A fiúknál ez 4 százalék. A betegség jelei korán, 14-18 hónapos korban válnak nyilvánvalókká. 50 százalékuk az autizmus mellett kognitív problémákkal is küzd. A betegségre utaló jelek: a kommunikációs készséghiány, a szavak, mondatok ismétlése, a merev magatartás.

Alapvető tehát a korai felismerés. A szakorvosok már 2-4 éves gyermeknél is képesek diagnózist felállítani és egyénre szabott terápiát javasolni.