Pálffy Ilona: Más, helyi választási irodák nevében nem tudok nyilatkozni

Publikálás dátuma
2018.04.15 11:42
Fotó: Népszava
Fotó: /
Nem volt szándékos visszaélés a választáson, legfeljebb hibák fordulhattak elő. Akinek pedig kétségei vannak, kedd délutánig megtámadhatja az eredményeket – mondta lapunknak Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője, aki szerint a csalásokról szóló hírek az emberek hangulatának gerjesztésére, idegesítésére szolgálnak.

– Választási furcsaságokról, érdekes esetekről érkeztek hírek a héten. A pártok egy része csalást sejt a háttérben. Történt csalás a választáson?
– Biztosan tudom mondani, hogy a Nemzeti Választási Irodánál nem történt semmiféle csalás. Más, helyi választási irodák nevében vagy helyettük nem tudok nyilatkozni, de adott a lehetőség, hogy ha valakinek valamilyen gyanúja van, akkor jogorvoslattal éljen az adott választási szervnél. A törvény szerint szombaton a helyi választási bizottságoknak meg kell állapítaniuk a választókerületi eredményeket. A jogorvoslati kérelmeket, kifogásokat pedig a szombattól számított 3 napon belül, azaz kedden 16 óráig lehet benyújtani az eredményt megállapító döntéssel szemben. A csalásokról szóló hírek szerintem az emberek hangulatának gerjesztésére, idegesítésére szolgálnak.

– Akkor inkább úgy kérdezem: el tudja képzelni azt, hogy a helyi választási irodákban vagy szavazatszámláló bizottságoknál előfordult szándékos visszaélés?
– Úgy gondolom, szándékos visszaélés nem volt. Azt el tudom képzelni, hogy mivel rettenetesen sok jelölt és nagyon sok lista volt, összekeverhettek, felcserélhettek vagy rossz sorba írhattak be adatokat. Ez akár nagyobb számban is előfordulhatott. Hibátlanul senki nem dolgozik. Épp ezért vannak a jogorvoslati lehetőségek.

– Nézzünk konkrét példát. Több szavazókörben kiugróan magas, 20 vagy 30 százalékos volt az érvénytelen listás szavazatok aránya (az átlagos 1-2 százalék helyett), miközben az egyéni jelöltekre leadott szavazatok nem voltak érvénytelenek. Hogyan lehetséges ez?
– Több magyarázat lehet, de hogy pontosan mi történt, azt helyben tudják megmondani. Ennek kivizsgálását helyben tudják kezdeményezni a pártok vagy a választópolgárok.

– Volt olyan Baranya megyei település, Bogdása, ahol az egyik szavazókörben 41 szavazatot kaptak egyéniben az ellenzéki jelöltek, listán viszont nulla volt mindenkinél. Életszerű ez?
– Ugyanaz igaz itt is, mint amit az előbb mondtam, nem lehet csak úgy eldönteni, miért történhetett ez, erre helyben lehet választ találni. Elképzelhető például, hogy utólag vették észre, hogy érvénytelen szavazatok kerültek be az urnába, vagy a választók egy része rossz szavazólapot kapott. Esetleg valaki úgy szavazott, hogy nem is az adott szavazókörben kellett volna szavaznia, hanem máshol, és ez csak később vált egyértelművé. Ilyenkor azt kell csinálni – amit a törvény pontosan előír –, hogy minden párttól vagy jelölttől annyi szavazatot le kell vonni, ahány érvénytelenségről tudomásuk volt. És lehet, hogy ezzel valamelyik párt nullára fut. De nem akarok találgatni. A helyi választási bizottsághoz kell fordulni.

– A választas.hu honlap lényegében összeomlott vasárnap…
– Nem omlott össze. Leállítottuk.

– Miért nem készültek arra, hogy fokozott terhelés lesz a szavazás napján?
– Vasárnap a 9 órás napközbeni jelentésnél érzékeltük, hogy ingadozik a honlapunk annak ellenére, hogy korábban komoly tesztelésen esett át. Mivel az újjal párhuzamosan futtattuk a régi oldalt is, amely 2017-ig működött, volt lehetőségünk váltani és áttérni egy másik megoldásra. Ennyi történt.

– Vasárnap még este 10 körül is volt sorban állás egyes szavazóköröknél, ott, ahol átjelentkezők voltak. Az érthető, hogy a törvény szerint minden választókerületben csak egy szavazókörbe mehetnek az átjelentkezők. Az már kevésbé, hogy a sorban állásra miért nem készültek fel előre…
– A szavazatszámláló bizottságokat a választás előtti 20. napig kell megválasztani. Az egyik érintett helyen, a XI. kerületben az általános 5 helyett 38 tagot választottak és volt 18 póttag is. Arra készültek, ami 2014-ben volt, amikor nagyjából 5 ezer átjelentkező ment oda. Azt viszont a választás előtti 20. napon nem lehetett tudni, hogy végül 11 ezer választópolgár fog ott átjelentkezéssel szavazni.

2018.04.15 11:42
Frissítve: 2018.04.15 11:46