Május végéig tilos kifogni a keszegféléket

Publikálás dátuma
2018.04.16 18:43
Illusztráció/AFP
Fotó: /
Hamarosan ívnak a keszegfélék, ezért április 16-án elkezdődik a garda, a domolykó, a jászkeszeg, a szilvaorrú keszeg, a paduc és a márna fajlagos fogási tilalmi ideje, ami május 31-én éjfélig tart - figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.

A hivatal arra is felhívja a horgászok és halászok figyelmét, hogy a fajlagos fogási tilalmi idő alá tartozó halakat, valamint azokat, amelyek beazonosítása nem egyértelmű, a fogást követően haladéktalanul és kíméletesen vissza kell helyezni a vízbe, akkor is, ha sérült, beteg vagy elpusztult. 

Április 27-ig még tart a balin, a sügér és a fogassüllő fajlagos tilalmi ideje is, a kősüllő pedig egészen június 29-ig védelmezett, ezért ezeknek a halfajoknak a horgászata tilos - emlékeztet a Nébih.

Szerző
2018.04.16 18:43

Gyengüléssel nyitott a forint

Publikálás dátuma
2018.07.18 08:18
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Szerda reggel fél hétkor az eurót 323,72 forinton jegyezték. A frankhoz képest erősödött.
Kedd este óta az euróval és a dollárral szemben gyengült, a frankhoz képest erősödött a forint szerda kora reggelre a bankközi piacon. Az MTI azt írja, szerda reggel fél hétkor az eurót 323,72 forinton jegyezték, valamivel magasabban a kedd esti 323,62 forint után. Eközben a svájci frank 277,80 forintról 277,65 forintra gyengült, a dollár jegyzése ugyanakkor 277,53 forintról 277,89 forintra erősödött. Az euró jegyzése gyengült a dollárral szemben, kedd este 1,1662 dollárt, szerda reggel 1,1644 dollárt ért. 
2018.07.18 08:18
Frissítve: 2018.07.18 08:18

Gyenge a forint, de ettől még erős az utazási kedv

Publikálás dátuma
2018.07.18 08:00

Fotó: AFP/ MOHAMED EL-SHAHED
Egyelőre nem csökkent az utazási irodák forgalma a gyenge forint miatt. A jogszabályok pedig az eddigieknél is nagyobb biztonságot adnak a hazai turistáknak.
Csupán néhány utazási iroda emelte a programfüzetében meghirdetett árait 4-5 százalékkal a gyenge forint miatt. Az elmúlt három hónapban az átlagosan 310 forintos euró árfolyam időnként 330 forintig is felkúszott, de az utóbbi napokban 322-323 forintnál stabilizálódott. Ez rosszul érintette a külföldre, különösen az euróövezetbe utazó magyar turistákat, hiszen éppen a nyaralási főszezonra veszített jelentősen értékéből a hazai fizetőeszköz.  Az utazási irodák indokolt esetben, mint amilyen az árfolyamváltozás, emelhetnek az áraikon, ám ezt csak az indulást megelőző 20-ik napig tehetik meg. Ha az áremelés mértéke meghaladja a 8 százalékot, az utas indoklás és bánatpénz befizetése nélkül elállhat az utazási szerződéstől – mondta a Népszavának Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) alelnöke. Az irodák figyelik az árfolyammozgásokat és annak ismeretében hozzák meg döntéseiket. A turisztikai piacon nagy a verseny, ezért az irodák egy ésszerű határig vállalják az árrésük terhére a forint gyengülés hatását.  Egyelőre jó idegenforgalmi évre számít az ágazat, jók a foglalási adatok, nem tapasztalható, hogy lemondanák a külföldi utakat a magyarok. Népszerűek az all inclusive ellátást kínáló utak, mert akkor csak a fakultatív programokra kell költeni.  A hazai turisták körében továbbra is listavezető Horvátország, Görögország és Törökország, népszerű Bulgária és újra egyre többen utaznak Egyiptomba. Keresettek a hajóutak a Földközi-, az Északi-, illetve a Karib-tengeren. Ugyancsak kedveltek a magyarok körében az európai és a tengerentúli kulturális körutazások.  Az idén július 1-jétől módosult jogszabályoknak köszönhetően az eddigieknél is nagyobb anyagi biztonságot élvezhetnek azok a magyar turisták, akik utazási irodák szolgáltatásait veszik igénybe. Korábban vagyoni biztosítékhoz kötötték az utazási irodák működési engedélyét. Ennek a vagyoni biztosítéknak kellett fedezetet nyújtani arra az esetre, ha az utazási iroda esetleg csődbe ment, így a külföldön tartózkodó utasokat ennek a biztosítéknak a terhére utaztatták haza és ebből az összegből kártalanították azokat az ügyfeleket, akik részben vagy egészben befizették a részvételi díjat, de a csőd miatt nem tudtak elutazni.  A vagyoni biztosíték július 1-je után is megmarad és azoknak az utasoknak a kártalanítására szolgál, akik az iroda csődje miatt nem tudtak elutazni, de az előleget befizették. Lényeges változás, hogy a hónap elejétől külön, úgynevezett „hazamentési biztosítást” is kötelesek kötni az irodák. Ez a külföldön tartózkodó utasok hazaszállítását fedezi – mondta Molnár Judit. Ezt a biztosítást tehát a vagyoni biztosítékon felül kell megkötniük az irodáknak. A gond eddig sem az volt, hogy nem tudták hazahozni a kint tartózkodó utasokat, mert a sajtóban elterjedt kifejezéssel ellentétben soha nem „rekedtek külföldön” magyar turisták, mindig hazahozták őket, de az előfordult, hogy akik nem tudtak elutazni, nem kaptak teljes körű kártérítést a befizetett előleg után.  A szakember felhívta figyelmet arra, hogy valamennyi, Magyarországon jogszerűen működő utazási iroda listája megtalálható Budapest Főváros Kormányhivatalának honlapján.  

Turizmus világnap

Budapest ad otthont szeptember 27-én a turizmus világnap központi rendezvényének - a programhoz kapcsolódó törvényjavaslatot tegnap fogadta el az Országgyűlés. A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) és a magyar kormány közötti megállapodás kihirdetéséről szóló törvény alapján Magyarország kiváltságokat és mentességeket - többek között joghatóság alóli mentességet, illetve adómentességet - biztosít a UNWTO és személyzete tagjai számára. A rendezvény megtartására Magyarország 2017-ben pályázott sikerrel. 

2018.07.18 08:00
Frissítve: 2018.07.18 08:00