LMP;lemondás;Hadházy Ákos;Schmuck Erzsébet;Ungár Péter;

2018-04-17 12:05:00

Újabb elnökségi tag mondott le az LMP-ben

Schmuck Erzsébet, Ungár Péter és Ferenczi István, valamint Ábrahám Júlia is lemondott az LMP-ben betöltött elnökségi tagságáról. Schmuck Erzsébet korábbi - három lemondásról szóló - nyilatkozatát a párt keddi közleménye egészítette ki, amely szerint az előrehozott tisztújítás érdekében történtek ezek a lépések.

Az LMP május végén tartja előrehozott tisztújító kongresszusát. Ez a nyár közepén lett volna esedékes - közölte Schmuck Erzsébet, rámutatva: így az LMP-nek nem kell rövid időn belül két kongresszust tartania, hiszen május végén a pénzügyi beszámolójukat is tárgyalni kell.  

Hadházy Ákos korábbi társelnök a választás éjszakáján mondott le vezetői posztjáról, míg Szoboszlay György Csabát a múlt év végén, Jancsó Andrea lemondását követően választották elnökségi taggá. A közelmúltban a kilenctagú testület több mint felének  személye változott, így indokolt a teljes tisztújítás. 

A következő kongresszuson struktúraváltásról nem tárgyalhatnak az alapszabály értelmében - közölte Schmuck Erzsébet, szerinte ugyanakkor lehetőség nyílik a nyár folyamán az új elnökség számára, hogy egy átfogó alapszabály-módosítást előkészítsen. Arra nem válaszolt, hogy ez a társelnökséget érintené-e, csak annyit közölt: az elmúlt nyolc év működése alapján végig kell gondolni az alapszabályt és a párt szervezeti felépítését.