Sztrájk - Több budapesti járatát törölte az Air France

Publikálás dátuma
2018.04.17 14:01
FOTÓ: PHILIPPE LOPEZ / AFP
Fotó: /
Több keddi és szerdai budapesti járatát törölte az Air France a légitársaság dolgozóinak sztrájkja miatt.

A Budapest Airport honlapján található tájékoztatás szerint az Air France egy induló és két érkező budapesti járatát nem közlekedteti kedden. Kimarad a menetrend szerint Párizsból 9.05-kor és a 22.55-kor érkező járat. Nem indult el Budapestről a 9.50-es járat sem.

A honlap szerint szerdán szintén nem közlekedik a 9.05-ös párizsi járat, és nem indul a 6.20-as, illetve a 9.50-es járat sem.

A francia légitársaság korábbi közlése szerint a dolgozók újabb, immár a nyolcadik sztrájknapján, kedden a járatok 70 százaléka közlekedik, ugyanakkor megjegyezték, hogy ezeknél is késésekre kell számítani.

Az ágazatban dolgozó 11 szakszervezet béremelésért sztrájkol, de a sztrájkolók aránya valamelyest csökkent. Kedden a pilóták 29,6 százaléka nem veszi fel a munkát a múlt szerdai 36,3 százalékkal szemben. A légikisérők 20 százaléka vesz részt a munkabeszüntetésben a legutóbbi 21,6 százalékkal szemben, míg a földi dolgozóknak 12,4 százaléka tiltakozik.

A szakszervezetek és a vezetőség között a múlt héten két napon át tartó tárgyalások után a dolgozók nem vonták vissza a sztrájkfelhívást, amely ezen a héten keddre és szerdára vonatkozik, majd április 23-24-én lesznek a következő munkabeszüntetések.

Szerző
2018.04.17 14:01

Rokker Zsoltinak sem sikerült, fideszes győzelem Miskolcon

Publikálás dátuma
2018.07.15 21:07

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
Alacsony részvétel mellett nem volt szükség az azonos nevű kamujelöltre sem, a kormánypárt kényelmes többséggel megőrizte a mandátumot.
Szerény, 27,7 százalékos részvétel mellett zajlott az időközi önkormányzati választás vasárnap Miskolc 12. számú választókerületében. A Fidesz-KDNP jelöltje, Nagy Ákos nagy arányban győzött az ellenzéki pártok által támogatott, de függetlenként induló Erdei Sándorral (korábbi művésznevén Rokker Zsoltival) szemben: a kormánypárti jelölt a voksok 60,6 százalékát szerezte meg, az egykori humorista 36,9 százalékot kapott.  Miskolcon, a 12. számú egyéni választókerületben azért rendeznek időközi választást, mert a körzet önkormányzati képviselője, a fideszes Hubay György lemondott, miután áprilisban országgyűlési mandátumot szerzett. Bár a kormánypártnak mindenképpen többsége marad volna a közgyűlésben, a Fidesz minden eszközt bevetve próbálja gyengíteni az ellenzék jelöltjét. Megkerestek  egy másik Erdei Sándort, akit csak az eltérő születési évszám különböztetett meg Rokkertól, illetve egy Molnár Zsolt nevű, 18 éves Fidesz-aktivistát is bevetettek, valószínűleg azért hogy a Zsolt névazonosság is megtévesszen néhány embert. Erre végül nem volt szükség, Nagy Ákos magabiztos győzelmet aratott, feltehetően az alacsony részvételnek is köszönhetően. A második Erdei Sándor mindössze 13, Molnár Zsolt 11 szavazatot kapott, és a munkáspárti jelölt, Fülöp József Istvánné is csak 21-et. 

Veszprémben is

Kovács Áron, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a veszprémi időközi önkormányzati választást a szavazatok több mint 80 százalékával – tájékoztatta vasárnap az MTI-t a település jegyzője. A választásra jogosultak 20,64 százaléka, 3971 választó élt szavazati jogával, 5 érvénytelen szavazat volt. Kovács 655 szavazatot kapott, Zelenák Adriánra (LMP) pedig 160-an voksoltak. Veszprémben is azért kellett időközi önkormányzati választást tartani, mert Ovádi Péter, aki 2010 óta töltötte be a posztot, lemondott, miután országgyűlési képviselővé választották. 

2018.07.15 21:07
Frissítve: 2018.07.15 21:22

Hatvan év után került elő Stanley Kubrick elveszett forgatókönyve

Publikálás dátuma
2018.07.15 19:14
Stanley Kubrick
Fotó: AFP/ Peregrine / Hawk Films / Warner / Collection ChristopheL
Tudták, hogy meg akarta csinálni Stefan Zweig kisregényének adaptációját, de senki nem gondolta, hogy megvan a szkript.
Hatvan év után került elő Stanley Kubrick egy elveszett forgatókönyve: a Burning Secret címet viselő szkript, amelynek a rendező társ-forgatókönyvírója volt, szinte forgatásra kész – írja az MTI a The Guardian beszámolója alapján. Az Égő titok (német eredetiben: Brennendes Geheimnis) Stefan Zweig egy 1913-ban született kisregényének adaptációja. Kubrick házasságtörésről és szenvedélyről szóló forgatókönyve egy fürdőhelyen játszódik, ahol egy harmincas éveiben járó, sármos nőcsábász összebarátkozik egy 10 éves fiúval, hogy elcsábítsa az anyját. Kubrick 1956-ban írta a forgatókönyvet Calder Willingham regényíróval, akivel A dicsőség ösvényei című háborús filmjén is dolgozott. A forgatókönyvet Nathan Abrams, a Bangor Egyetem professzora, ismert Kubrick-szakértő találta meg. Akkor bukkant rá a forgatókönyvre, amikor következő, Kubrickről szóló könyvéhez gyűjtött anyagot. „Alig hittem el. Annyira izgalmas. Abban a hitben voltam, hogy elveszett” – mesélte, hozzátéve: a Kubrick-rajongók tudják, hogy meg akarta csinálni a filmet, de azt senki sem gondolta, hogy a forgatókönyv elkészült. Most azonban van belőle egy példány, ami bizonyítja. A forgatókönyv Kubrick egy korábbi munkatársa fiának tulajdona.  Kubrick pályafutása alatt csak 13 filmet készített, de munkásságával a filmművészet legnagyobb mesterei közé került. Az 1928-ban született filmes négy és fél évtized alatt rendezett művei mind meghatározóak a háború utáni amerikai filmtörténetben. Az 1999-ben, 70 évesen elhunyt művész nevéhez fűződik egyebek között a Spartacus, a Lolita, a 2001: Űrodüsszeia, a Ragyogás és a Tágra zárt szemek. A Guardian cikke szerint a Burning Secret forgatókönyvén szerepel az MGM filmstúdió forgatókönyves részlegének pecsétje. A dokumentumon szereplő dátum 1956. október 24. Ekkor Kubrick nevét még kevesen ismerték, abban az évben mutatták be Gyilkosság című film-noir-ját. A szakértők úgy vélik, az MGM visszavonta a megbízást, miután megtudták, hogy Kubrick közben már A dicsőség ösvényein dolgozik, amivel – úgy tűnik – szerződést szegett. Egy másik feljegyzés szerint az MGM azt közölte James B. Harrisszel, Kubrick produkciós partnerével, hogy nem látnak elegendő filmes potenciált a forgatókönyvben. Abrams azonban úgy gondolja, a stúdió számára a „házasságtörő történet, amibe egy gyerek is belekeveredik” morálisan túl kockázatos lehetett. A szakértő a Lolita fordítottjaként írta le a Burning Secretet. „A Burning Sercretben a főszereplő összebarátkozik a fiúval, hogy megkapja az anyját. A Lolitában elveszi az anyát, hogy megkapja a lányát” – magyarázta hozzátéve, hogy az 1956-os hollywoodi produkciós kódex szerint ez rizikós történet lett volna, ugyanakkor a Lolitát Kubricknek mégis sikerült 1962-ben megrendeznie. Abrams szerint a forgatókönyv több mint 100 gépelt oldalból áll. „Egy kész forgatókönyv, akár le is lehetne forgatni” – hangsúlyozta.  Zweig eredeti írásában anya és fia zsidók és a történet Ausztriában játszódik. Kubrick forgatókönyvében a szereplők amerikai nevet kaptak és a kortárs Amerikába helyezte a cselekményt. A Zweig-novellából, egy másik forgatókönyv alapján Kubrick egykori asszisztense, Andrew Birkin készített filmet 1988-ban. Fél évszázaddal korábban, 1933 márciusában került az első megfilmesítés, de a mű címe alkalmat adott a gúnyolódásra – tekintettel a Reichstag-fegyujtására –, ezért Joseph Goebbels náci propagandaminiszter betiltotta a filmet, majd Zweig összes könyvét.
2018.07.15 19:14
Frissítve: 2018.07.15 19:26