MSZP;előválasztás;egyezkedés;

2018-04-19 07:03:00

Előválasztást sürgetnek a szocialisták

Előválasztásokon döntenék el a szocialisták, hogy ki legyen a balliberális oldal jelöltje a VIII. kerületi és a XV. kerületi időközi polgármester-választáson. A többi párt hűvösen fogadta az ötletet.

 Hivatalos felkérést küld a baloldali-liberális pártoknak Horváth Csaba, az MSZP budapesti elnöke, ebben pedig arra kéri őket, hogy állapodjanak meg az ősszel esedékes VIII. kerületi és a XV. kerületi időközi polgármester-választásra szóló előválasztás szabályaiban. A levelet várhatóan a jövő hét elején kapja meg a Demokratikus Koalíció, az LMP, a Párbeszéd, a Momentum, a Liberálisok, a Bokros Lajos vezette Modern Magyarország, valamint a megszűnés szélén álló Együtt.

– Még egyszer nem fordulhat elő, hogy a választások előtt egy nappal még mindig a visszalépésekről egyezkednek a pártok. Ennél sokkal tisztább és korrektebb lenne egy előválasztást tartani, amelyen a pártok jelöltjein kívül civilek is indulhatnának – mondta Horváth Csaba. A tervek szerint az előválasztás szabályairól május közepéig kellene megállapodni, ezt követően a "jelölt jelöltek" egy néhány hetes kampányt tartanának, majd ezt egy előválasztási szavazással zárnák.

A résztvevőknek vállalniuk kellene, hogy ha veszítenek visszalépnek a győztes javára és segítik a kampányát is. Szavazni csak személyesen, egy értéknyilatkozat aláírásával lehetne, ebben pedig azt fejeznék ki a balliberális szimpatizánsok, hogy elutasítják az Orbán-rendszert. Az előválasztáson való részvételhez támogató aláírásokat is kellene gyűjteni.

Lapunk információi szerint informális tárgyalások már voltak erről a kezdeményezésről, de végső döntés még nem született. Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője azt mondta, hogy először megvárják a választási fellebbezéseik kimenetelét, a DK ugyanis – más pártokhoz hasonlóan – számtalan egyéni körzetben megtámadta a voksolás eredményét. Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője sem tudta megmondani, támogatják-e az ötletet, a politikus szerint ugyanis egyelőre még az április 8-i választások értékelésével vannak elfoglalva. A DK-nál pénteken lesz elnökségi ülés, ahol előkerülhet ez a kérdés is, azonban az LMP-nél várhatóan ennél több időre lesz szükség: jelenleg ugyanis a pártnak csak csonka elnöksége van.

– A Jobbiknak egyelőre nem küldünk meghívót, mert még nem döntötték el, hogy radikális vagy néppárti irányban indulnak tovább. Utána majd visszatérhetünk erre a kérdésre – mondta Horváth Csaba, aki szerint a választások azt mutatták meg, hogy Budapesten a Jobbik nélkül is győzni tud a baloldal. A szocialista politikus szerint a „Kubatov-listák” miatt valóban fennáll a veszélye, hogy megpróbálják meghekkelni majd az előválasztást, azonban szerinte ez – különösen a fővárosban – visszaüthet a Fidesznek. Példaként Hódmezővásárhelyt említette, ahol – szerinte legalábbis – a vitatható kampányeszközök, „a Fidesz trollkodása” is hozzájárult a kormánypárti jelölt bukásához. – Az ellenzéki pártok közötti informális beszélgetéseken egyébként eltérően fogadták az előválasztást ötletét, de jobb módszert, sehol sem tudtak mondani – fogalmazott Horváth Csaba, aki szerint ahol „a nagy választást is meg lehet hekkelni”, ott nem lehet száz százalékos garancia egy előválasztásra sem. A kérdés azért égető az ellenzéki számára, mert a polgármester-választáson ugyanúgy előfordulhat, hogy egymást ütik ki az ellenzéki jelöltek, mint az országgyűlési voksoláson.

A baloldalon egyébként úgy számolnak, hogy a VIII. és a XV. kerületben szeptember 1. és szeptember 30. között lesz időközipolgármester-választás.

Az elmúlt években már többször is felmerült az előválasztásokról szóló elképzelés, ám az ellenzéki pártok nem tudtak megállapodni, hogy milyen szabályokkal bonyolítsák le, valamint abban sem, szükség van-e arra egyáltalán.