LMP;

2018-04-19 19:35:00

"Orbán Viktor cirkuszában játszanak"

Fegyelmi eljárás-cunamival próbálja rendezni a sorait az LMP. Információnk szerint az eljárások azokat érintik, akik az április 8-i választást megelőzően szembefordultak a párt önálló indulását megszabó hivatalos döntéssel, és visszaléptek más, esélyesebb ellenzéki jelölt javára, vagy éppen ezeket a lépéseket egyengették.

Arról, hogy kikről van szó és mikor történik a meghallgatásuk az LMP szóvivőjét kérdeztük, Kanász-Nagy Máté annyit mondott: csak az eredményeket közlik majd, ha az eljárások lezárultak. Végleges döntésre még a május végi kongresszus előtt számítani lehet – tette hozzá.

Tenk András, aki a főváros 17-es választókerületében lépett vissza - nemhiába, hiszen itt az együttes Szabó Szabolcs megverte a kormánypárti Németh Szilárdot - lapunknak nem cáfolta, hogy érintett lehet, de hangsúlyozta: ez az LMP belső ügye.

A Dunakeszi központú Pest megyei választókerületben Kiss Csaba, a DK-s Rónai Sándor javára lépett vissza. A háziorvosként dolgozó Kiss a Népszavának azt mondta, még nem tud róla, hogy fegyelmi eljárás indítanának ellene, ugyanakkor ez elég nehéz lenne, hiszen nem volt és nem is lesz tagja az LMP-nek.

- Nem bántam meg a lépésemet. Bár az ellenzéki pártok vezetőinek viselkedését látva az lett volna a legjobb döntés, ha kimaradok az egészből – fogalmazott Kiss, hozzátéve: felelős ellenzéknek ilyen feltételek mellett nem lett volna szabad indulni a választáson. - Ilyen eredmény után, azonkívül, hogy a fizetésüket felveszik, nincs más értelme annak, hogy beülnek a parlamentbe. Ezzel Orbán Viktor cirkuszában játszanak – tette hozzá.