Akkor most?

Április 9-én, hétfőn reggel, ahogy minden hétfői munkanapon, csöngettek az iskolákban, folytatódott a tanítás. Ahogy folytatódni látszik a 2011-es törvényben testet öltött retrográd oktatáspolitika is. A választási kampányban a kormányzó és a további kormányzásra készülő párt egy szót sem szólt arról, hogyan gondolja a továbbiakban az oktatás rendszerét alakítani. Az sem érintette meg, hogy nemzetközi összehasonlításban a magyar gyerekek teljesítménymutatói kedvezőtlen folyamatokat jeleztek, növekszik az iskolaelhagyók száma az általános iskolai tanulmányok befejezése előtt, egyre több a gyermekének az állami oktatási rendszer alternatíváját választó szülő, ezzel párhuzamosan nő a tanulmányaikat az érettségi után külföldi felsőoktatási intézményben folytató fiatalok száma, egyben egyre kevesebb a tanuló a hazai felsőoktatási intézményekben. Az oktatási ráfordítások reálértékben csökkennek, az oktatással kapcsolatos minden mutató kedvezőtlen helyzetről tanúskodik. Panaszkodnak a pedagógusok, egyre karcosabban hallatják hangjukat a diákok, morognak a szakképző intézményekkel kapcsolatban álló gazdálkodó szervezetek. Az állami intézményeknél jóval kedvezőbben finanszírozott felekezeti intézmények fenntartóin kívül mindenki vérmérséklete – helyzete – szerinti elégedetlenségét fejezi ki. Hiába „tolták túl a biciklit”, az érdemi, az oktatás lényegi folyamatait érintő változások elmaradtak. Erre számíthatunk a jövőben is. Minden marad úgy, ahogy volt. Ahogy van.

Beláthatatlan következményei lesznek ennek – szokták írni a zsurnaliszták. Sajnos az oktatás tekintetében a folyamatok eredményei beláthatók. Ma már elfogadott egy adott ország oktatásának nemzetközi összehasonlító mérésekben kifejezett eredményessége és egy adott ország GDP-jének alakulása közötti összefüggés. A kedvezőbb PISA-mutatók, egyéb, a gazdasági fejlődés szempontjából fontos eredményességi faktorok, az oktatási kiadások a gazdasági teljesítmény dollármilliárdokban kifejezhető többletét jelentik. S ha az oktatásért, e kiemelten fontos nemzeti sorskérdésért felelős politikusok számára a gyermeksorsok alakulása, a családok boldogulása nem fontos – papagájszinten persze az -, akkor legalább a kíméletlen nemzetközi gazdasági verseny követelményeire, azok következményeire figyelhetnének. De nem, ez sem fontos. Amíg dől az EU-lé, ameddig a csókosok megkapják az ingyentámogatást, amíg visszacsorog az „alkotmányos költség”, addig nem fog fájni, hogy közvetlen régiós versenytársainkhoz képest is egyre növekszik a lemaradásunk. A gyermekek, fiatalok sorsa, a családok helyzete meg kit érdekel? A migránshordákkal riogató Fidesz-politikusokat, az ócska propagandát egy pillanat gondolkodás nélkül befogadó embereket majd pont az iskolafóbiás, az iskolai stressztől szorongó, az ismeretszerzés alternatív módjait kereső, végső soron boldogulásukat külföldön megtaláló gyerekek fogják foglalkoztatni? Aligha.

Szomorú kép körvonalazódik. Még az eddigi piszkosszürke tónus is sötétebbé válik. Reménytelen a helyzet? Amíg a pályán látó mértékadó szakemberek nem kongatják fülsiketítő módon a vészharangot, amíg a pedagógusok portfólióiparosként csak az előmenetelükre figyelnek, amíg a szülők inkább kimenekítik az oktatási rendszer taposómalmából gyerekeiket, s van hová menekíteni őket, amíg a gazdasági élet szereplői káromkodások közepette, többletráfordítással megoldják a munkaerőgondjaikat, amíg a miniszteriális uraknak fontosabb a szavazatmaximálás, mint a gyermekek-családok boldogulása, addig önámítás bármilyen reményről akár csak egy szót is szólni.

Ennyi? Nem. A nemzethalál a XIX. század második felének forgatókönyve volt. Marad a küzdelem. A harang kongatása. Egyszer csak meghallják azok, akikért s akiknek szól.

2018.04.23 08:02

Iskolabuszból sincs elég, a falusi gyerekek órákat várhatnak

Publikálás dátuma
2018.07.18 09:00

Fotó: Népszava/ Németh András Péter
Meglepően kevés iskolabusszal rendelkeznek a tankerületek, a legtöbb helyen a menetrend szerinti járatokkal oldják meg az iskolába járást. A menetrend viszont nem alkalmazkodik a délutáni elfoglaltságokhoz.
Országszerte összesen 59 autóbusz üzemel a tankerületi központokban – derült ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának képviselői kérdésre adott válaszából. Rétvári Bence az MSZP-s Mesterházy Attila érdeklődésére azt is közölte: az „Iskola 2020” projektben további buszokat vásárolnak majd.   Az iskolabuszok ügye egy Tolna megyei faluból iskolába járó diák levele után került elő. A levélből kiderült, hogy az érintett iskola nem rendelkezik saját busszal, a bejáró diákok szállítását menetrend szerinti járatokkal oldják meg, ám a menetrend nincs hozzáigazítva az órákhoz, délutáni foglalkozásokhoz. Ezért előfordul, hogy egy-egy diáknak egyes napokon órákat kell várnia, mire jön egy busz, amivel hazamehet. Vannak olyanok, akik délutáni korrepetálásokon, szakkörökön sem tudnak részt venni menetrendi okok miatt, az utolsó busz ugyanis már azelőtt elmegy, hogy a szakkörökön végeznének.  Rétvári válasza szerint „a kormány mindent megtesz azért, hogy minden diák hozzájusson az oktatási közszolgáltatások teljes köréhez”. Mivel azonban csak az iskolák töredékének van saját tulajdonú iskolabusza, a tanulók települések közötti utazását a tankerületi központok elsősorban a helyközi közlekedés igénybevételével oldják meg. Ha a fenntartó nem tudja biztosítani az utaztatást, akkor az utazási költséget megtérítik (például bérlettámogatással). Összehasonlításképpen: a szomszédos Romániában ugyancsak évek óta probléma, hogy kevés az iskolabusz, ugyanakkor ott még megyei szinten is több járat van, mint nálunk az egész országban. Országszerte pedig több mint kétezer iskolabusz szállítja a romániai diákokat. – Nem tudom, mennyi iskolabuszra lenne szükség, de ez az 59 járműről szóló adat valóban nagyon kevésnek tűnik – vélekedett Miklós György. A Szülői Hang közösség képviselője szerint különösen a vidéki kistelepüléseken lenne szükség iskolabuszokra, hiszen a kis falvakban, községekben élő gyerekek – helyi iskola híján – mind más településekre járnak iskolába, a helyközi járatok pedig még ritkábban közlekednek a falvakban. Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke pedig arra mutatott rá: ha a kormány valóra váltja a kistelepülési iskolák felső tagozatainak összevonásáról szóló tervét, az iskolabuszok hiánya még nagyobb problémát jelenthet majd. Szűcs szerint ha az érintett felső tagozatosokat iskolaközpontokba terelik, az utaztatásukat meg kell majd oldani. Kérdés, hogyan tennék ezt, mert nemcsak buszokból, hanem buszsofőrökből is nagy hiány van. 
2018.07.18 09:00
Frissítve: 2018.07.18 09:00

Tudományállamosítás: nem most kezdődött

Publikálás dátuma
2018.07.11 10:30

Fotó: kormany.hu/ Árvai Károly
Már 2015-ben nekilátott az MTA kifosztásának a kabinet a kutatási alapprogram forrásainak átcsoportosításával. A kormányközeli „kutatócégek” járhatnak jól.
Miközben a közfigyelem a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) harcára összpontosul, az állami Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalban (NKFIH) is nagy a bizonytalanság a kutatásfinanszírozás jövőjét illetően. Az MTA 28,1 milliárd forintos kutatási kerete mellett ugyanis az NKFIH-hoz tartozó Országos Tudományos Kutatási Alapprogram (OTKA) 12,7 milliárd forintos teljes költségvetését is az ITM koordinálná a jövőben.
Palkovics már adott egy kis ízelítőt abból, mire lehet számítani: mint arról a 24.hu a múlt héten beszámolt, az NKFIH-ban hiába született döntés több tudományos projekt jövőbeni támogatásáról, a miniszter megtiltotta az eredmények kihirdetését, arra hivatkozva, hogy az ő beleegyezése nélkül a Hivatal nem köthet senkivel megállapodásokat. Palkovics szerint csak „rutineljárásról” van szó.
– Nem tudok arról, hogy bármely más, haladó szellemű európai országban lett volna példa hasonlóra
– nyilatkozta lapunknak Padisák Judit egyetemi tanár, az MTA doktora és a legelismertebb európai tudósokat tömörítő Academia Europaea tagja.
Mint mondta, Finnországban van egy, a magyar OTKA-hoz hasonló program, ami teljes egészében a Finn Tudományos Akadémia alá tartozik. De például Németországban is a Leopoldina Akadémia, illetve más nagyobb kutatói hálózatok koordinálják a kutatásra szánt költségvetési pénzeket, amelyek felhasználásába a kormány nem szól bele. Padisák – aki az NKFIH egyik pályázatokat elbíráló szakbizottságának is tagja – emlékeztetett: a magyar tudományfinanszírozás centralizálása nem most kezdődött. 2015-ig az OTKA nálunk is az MTA hatáskörébe tartozott, az azután került át – mindenféle egyeztetés nélkül – az NKFIH-hoz, miután a kormányzati körökben akkor még otthonosan mozgó korábbi MTA-elnök, Pálinkás József került a Hivatal élére. Az intézkedés akkor is megosztotta a tudósokat, sokak szerint már ez a tudomány autonómiája felszámolásának egyik első lépése volt. A kormány – ahogy Pálinkás – az intézkedést a széttagolt támogatási rendszer egységesítésével, a kutatási források célszerűbb, hatékonyabb felhasználásával indokolta – ugyanezt mondják most is, az MTA kutatási pénzeinek államosításánál. – Pálinkás mentségre szól, hogy megtartotta a tisztességes elbírálási rendszert, a korábbi félelmekkel ellentétben nem politikai, hanem tudományos, szakmai alapon döntött a pályázatok elbírálásáról – vélekedett Padisák. A G7 gazdasági portál információi szerint egyébként éppen ez és nem például a CEU melletti kiállása vezetett ahhoz, hogy Pálinkás kiesett a kormány piksziséből és idén leváltották az NKFIH éléről. A pályázati források nagy részét ugyanis olyan kutatócégek – többek között a Richter vagy az Egis gyógyszergyárak – kapták, amelyek már bizonyítottak a világpiacon. Így viszont kevesebbel kellett beérniük az olyan kormányközeli cégeknek, mint például a Mészáros Csaba vállalkozó tulajdonában lévő Evopro Kft.-nek vagy a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Kall Ingredients Zrt., amely azért jött létre 2015-ben, hogy magyar kukoricából állítson elő cukor- és „keményítőféleségeket”. 
Azt Padisák is megerősítette, hogy a kutatási pályázatoknak eddig szigorú feltételeknek kellett megfelelniük, az elbírálásuk is ugyanilyen szigorúan zajlott – ezért is tartja butaságnak Palkovics miniszter azon kijelentését, miszerint jelenleg „mindenki össze-vissza kutathat”.
– A pályázatokat szétosztják a különböző szakterületek képviselői között, aszerint, hogy ki ért az adott témához a legjobban. Az elsődleges bírálónak aztán javasolnia kell egy külső szakértőt, aki ugyancsak készít egy szakvéleményt, majd ezek alapján a bizottság felállít egy sorrendet a pályázatok között, ez alapján születhet meg a döntés. Rendszerint azok a pályázatok nyernek, amelyek kutatási témái illeszkednek a nemzetközi tudományos élvonalba. Ezt követően évente kell részjelentéseket írni arról, hogyan zajlik a kutatás, ezeket is szakértők bírálják el. A kutatás végén pedig egy teljes beszámoló is szükséges. Ezek mind nyilvánosak, a kormány számára is elérhetőek. Tehát nem igaz, hogy nincs ellenőrzés és mindenki azt csinál, amit akar – mondta. Az elbírálási rendszer nyugati példákon alapul, gyakran külföldi szakértőket is bevonnak a pályázatok véleményezésébe. Padisák szerint a kormány intézkedései semmiképp sem abba az irányba mutatnak, hogy a kutatások hatékonyabbá váljanak. Az eddigi nyilatkozatok pedig rávilágítottak, a kormánynak fogalma sincs, hogyan működik a magyar tudomány.

Egyetemek: nincsenek nagy kérdőjelek

Az MTA és az OTKA mellett ezentúl a felsőoktatási intézmények kutatás-fejlesztésre fordítható jelenlegi 29,1 milliárd forintos támogatását is az ITM koordinálja, ám ez Máté András, az ELTE BTK egyetemi docense szerint nem jelent nagy változást. Emlékeztetett: az egyetemeknek juttatott kutatási pénzekről eddig is Palkovics döntött, csak most nem az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hanem az ITM falain belül születnek majd a döntések. – A problémát inkább ott látom, hogy az alap- és társadalomtudományi kutatások háttérbe szorulhatnak a jövőben, a miniszter az alkalmazott tudományokat részesíti előnyben – fogalmazott.

2018.07.11 10:30
Frissítve: 2018.07.11 10:30