Charles Gati: Három Európa

Volt egyszer, nem is olyan régen, egy vasfüggöny, amely két részre osztotta Európát. Ezt nem „Európa” vagy az európaiak határozták el így, hanem a Szovjetunió. A vasfüggönyre azért volt szükség, mert Sztálin megtiltotta a lengyeleknek, a magyaroknak és a csehszlovákoknak, hogy részt vegyenek abban a regionális programban, amely az amerikai Marshall-terv révén elősegítette az európai együttműködést.

Most az a veszély fenyeget, hogy a következő néhány évben megtorpan az európai integráció 1989 utáni lassú, de sikeres bővítése. Nincs szó két Európáról, mint a múltban, nincs szó Keletről és Nyugatról, vagy a vasfüggönyről. Most három Európa képe rajzolódik elénk a brüsszeli vitákból; Emmanuel Macron francia elnök két jelentős áprilisi beszédéből (amelyek Winston Churchill nagyságára emlékeztetnek); valamint a magyar és a lengyel kormány legújabb Európa-ellenes kifakadásaiból.

Az első Európát Párizs és Berlin vezetné tovább a konföderáció, majd jónéhány év után a föderáció felé. Az integrációt a közös pénznem és a közös értékek biztosítanák. Ez az Egyesült Európa nem követné minden téren az Egyesült Államok példáját (ahol az 50 szuverén állam jogait az alkotmány írja elő); a résztvevő európai országok zöme ugyanis több önállóságot igényel.

A második Európa – nevezzük Szkeptikus Európának – az országközi kereskedelmet és korlátolt kooperációt a nemzetállamok keretében bonyolítaná le, alighanem Charles de Gaulle régi, de ma is népszerű nacionalista elképzeléseinek megfelelően. A csoport vezető állama Nagy-Britannia lenne, tagjainak jórésze közép-európai, beleértve – talán a szlovákok kivételével – a visegrádi országokat.

A harmadik Európa – a Határvidék Európája – azokból a főleg balkáni és kelet-európai országokból tevődne össze, amelyek nem tudták megoldani belső politikai vitáikat vagy az állandó viták miatt elutasításra találtak a másik két csoport vezető államaitól. Ide tartozna Ukrajna, Törökország, Grúzia és valószínűleg Szerbia.

Egy ilyen polarizált Európa nem jó Európának. Ám ez a kép értelemszerűen következik az egyre magabiztosabb és láthatóan türelmetlen Macron két kristálytiszta áprilisi beszédéből. A lényeg röviden az, hogy meg kell védeni azt a liberális világrendet, amely az USA vezetésével 1945 után létrejött. Ez a kép értelemszerűen következik abból a huszonhat oldalas tanulmányból – az ún. Sargentini-jelentésről van szó -, amelyet egy európai parlamenti bizottság adott ki az elmúlt héten a magyar jogállam problémáiról, s amely hasonló egy korábbi, elégtelen osztályzatú lengyel „bizonyítványhoz”. Ám az új európai átrendeződés legfontosabb jele a következő költségvetés várható reformja; az, hogy Brüsszel az anyagi támogatást jogállami értékekhez fűzi.

Mindez újdonság! Valószínűbb, mint eddig bármikor, hogy 2020-21-től kezdve az Európai Unió azt teszi, amit évek óta mond.