Spanyolország;tüntetés;Pamplona;

2018-05-01 21:22:00

Cserben hagyta az erőszak áldozatát a patriarchális spanyol igazságszolgáltatás

A hétvégén sem maradtak abba a tüntetések Spanyolországban, ahol nők milliói próbálnak felocsúdni a sokkból: miként lehetséges, hogy egy csoportosan elkövetett nemi erőszak után – amelyet videófelvétel is bizonyít – az érintett férfiakat nem nemi erőszak miatt ítéli el egy pamplonai bíróság, hanem csupán szexuális visszaélésért?

Az utcán tüntető ezrek szerint az ítélet annak a bizonyítéka, hogy az igazságszolgáltatás rendkívül patriarchális Spanyolországban, ott, ahol szerintük még mindig virágzik a macho-kultúra (machismo), és a nőkkel szembeni fizikai erőszak is nőtt az előző évhez képest (tavaly 150 ezer nő esett áldozatul az Abc tudósítása szerint).

„Az ítélettel a pamplonai bírók azt mondják, hogy egy nőnek az életét kockáztatva kell megvédenie a becsületét... ha nem így tesz, akkor nem fogják áldozatként kezelni” – olvasható az El País hasábjain egy véleménycikkben. A megfogalmazott gondolat kicsit sem túlzó, hiszen valóban így értékelte a helyzetet a bíróság.

Az eset 2016-ban történt, a híres San Fermín ünnepségen. Az egy hétig tartó, tömegeket vonzó vigadalom az utcán zajlik, része a híres bikafutattás, a zene és az ital. Két éve egy ötfős férfitársaság Sevillából Pamplonába utazott az ünnepségre, és tagjai eltervezték, hogy megerőszakolnak egy nőt. Ennek részleteit részben egy internetes csevegőprogramon tárgyalták meg, egy erőszakra specializálódott csoportban, amelynek a neve „La Manada”. A húszas éveikben járó férfiak olyannyira tudatosan készültek az erőszakra, hogy mielőtt Pamplonába értek volna, megtárgyalták, hogy mindenképp be kell majd szerezniük – az áldozat elkábítására szolgáló – randidrogot, és kötelet, mert mikor az ünnepségre érnek, „mindent meg akarnak majd erőszakolni, ami az útjukba kerül”.

Az áldozat végül egy 18 éves, madridi lány volt. Videofelvételek bizonyítják, ahogy a csoportból ketten kézenfogva elvezetik a lányt egy félreeső helyre az utcán. Később mind az öt, részeg férfi körbevette és megerőszakolta. A történteket a mobiltelefonjukkal rögzítették, amivel később hencegtek a „La Manada” csoportban. A lányt a kapualjban hagyták, és elvették a telefonját. Egy pár talált rá, akik elkísérték a rendőrségre, ahol nemi erőszak miatt feljelentést tett.

Az ügy tárgyalása óriási közérdeklődés mellett zajlott, különösen, hogy az áldozatot mind a férfiak védői, mind pedig a média egy része úgy igyekezett beállítani, mint egy felelőtlen, „könnyűvérű” nőt, aki „útközben” meggondolta magát. Úgy tűnt, a hatóságok is osztják ezt a véleményt, ugyanis a videófelvétel kapcsán az a kritika érte az áldozatot, hogy – bár egyértelműen az akarata ellenére történt minden – túl „passzív” volt, és nem küzdött eléggé az erőszak ellen. A lány ezt később azzal magyarázta, hogy sokkos állapotban volt, és mihamarabb túl akart esni a szörnyűségen. Az igazságszolgáltatás kevéssé volt megértő a nő irányába: míg például a bíróság végül nem használta bizonyítékként az erőszak eltervezéséről szóló telefonos beszélgetést, addig a nő előéletét taglaló, őt rossz fényben feltüntető történeteket igen. A tárgyalás nagy kérdése mindvégig az volt, hogy megegyezésen alapuló szexuális együttlét történt-e vagy erőszak.

A bíróság végül úgy döntött, hogy semmiképp sem az utolsó. A férfiakat nem találták bűnösnek csoportos nemi erőszak vádjában – ezért akár 22 év börtönbüntetést is kaphattak volna –, csupán szexuális visszaélésben, ami kilenc év börtönt jelent. A múlt heti ítélet azonban olyan országos felháborodáshoz vezetett, hogy a navarrai ügyészség néhány nappal később bejelentette, fellebbez az ítélet ellen a legfelsőbb bíróságnál.

Eredményt hozhat a tiltakozás
Már 1,2 millióan írták alá azt a spanyol Legfelsőbb Bírósághoz címzett petíciót, amely a pamplonai erőszak ügyében felmentő ítéletet hozó bírók azonnali felmentését követeli. Az indítványt támogatók száma minden valószínűség szerint a továbbiakban nőni fog. Mariano Rajoy kormánya jelezte, fontolóra veszi a nemi erőszakkal kapcsolatos spanyol törvények módosítását. A kabinet álláspontja annak köszönhető, hogy a pamplonai eset országszerte felháborodást szült. Hétvégén közel negyvenezren vonultak utcára, a demonstrációk három napon át tartottak.