Horváth Gábor: Vihar előtt

Most már nem indokolatlan a kérdés, egyáltalán tud-e úgy fordulni a világ, hogy Orbánnak arra ne legyen hatásos válasza, illetve mi ne hagyjuk magunkat újra és újra meggyőzni, sőt, ha a dolgokat a nemzeti együttműködés rendszerén kívülről nézzük, becsapni

Fene se tudja, meddig tart majd ez a négy esztendő. Lehet, hogy csak két évig, de az is, hogy tizenkettőig. Orbán Viktoron múlik, meg rajtunk, részben persze a világon. De bármi is történik majd máshol, a dolog megint arra szűkül le, hogy mit lép rá Orbán, és mit mi, magyarok, akik háromszor is alkotmányozó többséghez juttattuk, illetve akik sosem szavaznánk egy ilyen alakra. George W. Bush egyszer híresen belesült egy nem túl bonyolult amerikai mondásba: Szégyelld magad, ha becsapsz, de ha másodszor is becsapsz, akkor én szégyellhetem magam. Mit lehet erre mondani? Azt, hogy három a magyar igazság? Most már nem indokolatlan a kérdés, egyáltalán tud-e úgy fordulni a világ, hogy Orbánnak arra ne legyen hatásos válasza, illetve mi ne hagyjuk magunkat újra és újra meggyőzni, sőt, ha a dolgokat a nemzeti együttműködés rendszerén kívülről nézzük, becsapni.

Érdemes némiképp vitába szállni Alex Sorossal, aki a Jediót Ahronót nevű izraeli lapnak adott interjújában azt mondta, hogy Orbán megbolondult és mániákussá lett. Soros György 32 éves, a világpolitikában első saját lépéseit tevő fia ezzel egyrészt az apja elleni, antiszemita felhangokat sem nélkülöző kampányra, másrészt a menekültekkel szemben gerjesztett gyűlöletre utalt. Szavait azonban nem szabad orvosilag érteni. A magyar miniszterelnök világosan, logikusan gondolkodik, döntéseit alapos mérlegelés, illetve, ha a pletykáknak hinni lehet, tudományos módszerrel végzett fókuszcsoportos felmérések nyomán hozza meg. A Soros elleni hadjárat átlátszó hazugságon alapszik, őrület, hogy ezt beszopjuk, de hatékonysága megkérdőjelezhetetlen: a magyarok meggyűlölték az aggastyánt, aki harmincnégy éve csak jót akar nekik. Ugyanez áll a migránsmániára is: nem normális, hogy ennyit beszélünk egy olyan válságról, amely nem minket sújt és amelyet mi egyébként sem tudnánk megoldani, de Orbán szempontjából ennek is van értelme. Hogy mást ne mondjunk, addig se jut idő a szlovák, a román és a magyar gazdaság növekedése közötti különbségek elemzésére. Az ő szempontjából ennél is fontosabb, hogy a génjeinkben lévő állati ösztönök jobban működnek, mint az amúgy emberré válásunkban is szerepet játszó összetartozás-érzés, az emberközi szolidaritás.

Mindebből az következik, hogy Orbán nem csak képes, de hajlamos is "normális" politikusként gondolkodni. Ebbe a képbe csak a futball iránti, az átlagosnál hevesebb vonzalma zavar bele. Ha valahol, itt érhető tetten a hatalomgyakorlásban is hátrányos, az orvosilag értelmezett mánia határán mozgó szenvedélybetegség. Az ország évente százmilliárdokat dob ki az ablakon a kormányfő hobbijára, bármiféle, a lakosság jólétét fokozó eredmény vagy annak legalább a reménye nélkül. Az ország ezen nevet, de nagylelkűen megbocsájt, mert minden marhaság ellenére megkapja, amire a legjobban vágyik: a biztonságot. Nincsenek menekültek, hamarosan sorosista civilszervezetek se lesznek és a visszapofázás is mind ritkább. Van ellenben közmunka, a segélynél picivel több pénz, meg a tudat, hogy a faluszéli cigány se ücsöröghet odahaza a purdéval, legalább a vízlevezető árkokat kell kapirgálnia, ha nem akar éhen halni. Kell ennél több a magyarnak?

A választási eredményekből kiindulva: nem. Az április 8-át követő két nagy tüntetésből ítélve persze az olyanok sincsenek kevesen, akiknek igen. Itt nem árt emlékeztetni arra, hogy 2014-ben és most is többen voltak, akik szerint Orbán hatalma nélkül jobb hely lenne ez az ország. De ne csapjuk be magunkat: minimálisra olvadt a különbség, az elmúlt négy évben a kormányfő hívei többen, a vele elégedetlenek kevesebben lettek. A választópolgárok jelentős és növekvő része egyetért azzal, ahogyan az országot irányítja, a másik, zsugorodó része pedig nem tud megállapodni abban, hogy miként lehetne jobban.

Ezért érkezett váratlanul a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre által készített, az orbáni világot bíráló tanulmány, amelyet ráadásul a kormányból állítólag a köztársasági elnökség kedvéért távozó Balog Zoltán mutatott be, a szerzők között pedig ott van utóda miniszteri székben, Kásler Miklós. Balog szerint olyan kritikára van szükség, amelyet nem rosszindulatú vagy szolgalelkű emberek fogalmaznak meg. Nagylelkűen felejtsük el a második jelzőt, amelynek ebben az összefüggésben aligha van bármi értelme, de ha lenne, Balog és barátai egy csöppet azért elgondolkodhatnának rajta. A lényeg az, hogy ezentúl nem számít "rosszindulatnak", ha valakinek vállalhatatlan a kormánykörök korruptsága és kivagyisága, ha ellenzi az állandó konfliktuskeresést, az emberek folyamatos izgalomban tartását és fenyegetését, ha morbidnak tartja a közszolgálatinak nevezett és az adónkból fenntartott fideszes propagandagépezet egyoldalúságát, nyíltan hazug üzeneteit. Végső soron az, ha valaki elveti a normális politikai versenyt és a nézetek szabad ütköztetését lehetetlenné tévő orbáni rendszert.

Vagyis a jobboldali értelmiség egyrészt figyelmezteti Orbánt, hogy nem mehet minden úgy tovább, ahogyan eddig, mert van, amit az ő gyomruk sem képes bevenni. A tanulmány másrészt egy olyan platformot teremt a jobb- és baloldali, konzervatív és liberális, kormánypárti és ellenzéki értelmiség számára, amelyen van értelme az eszmecserének. Elvégre minden tisztességes kormányzás legfőbb céljának annak kell lennie, hogy a társadalom minél szélesebb rétegei érezzék életüket méltónak, értelmesnek és boldognak. Ezt így is lefordíthatjuk magyarra: a gyerekeink vigyék többre nálunk. Ha a hatalom célja a hatalom maga, azon nincs mit vitatkozni, az a rendszer úgysem fog megfelelni a legfontosabb feltételnek, a közjónak. Azt a hatalmat pont azért kell elzavarni, mert minden erővel maradni akar.

A BBC híre szerint hamarosan Budapestre jön Theresa May brit kormányfő és Angela Merkel német kancellár. Az előbbi országa távozóban van az Európai Unióból, és nyilván szövetségeseket keres a minél előnyösebb feltétekről folyó alkudozásban. Ez rendben is van, ha cserébe békén hagyják az Egyesült Királyságban élő magyarokat. Angela Merkel érkezése viszont igazi szenzáció lenne. Tudjuk, hogy személyesen nem táplál szimpátiát Orbán Viktor iránt, árulásnak élte meg a menekültválság csúcspontján mutatott magyar kormányzati magatartást, és megveti a gyűlöletkampányt. Ha mégis elszánja magát az útra, az szólhat a magyarországi realitások elismerésének, de alkalom is lehet az utolsó figyelmeztetésre: ha itt minden így marad, az Európai Unió másfél év múlva megvonja a pénzt az Orbán körüli korrupt vállalkozóktól.

Az üzenet, akárcsak a jobboldali értelmiségé, jöhetett volna korábban. Mondjuk egy évvel ezelőtt, amikor minden éppen olyan világosan volt látható, mint most. Lehet, picit más lett volna a választási eredmény, és a mi helyzetünkben két-három mandátum is nagy különbséget jelentett volna. De jobb későn, mint soha.

Az április 8-át követő hetek csendjéből nem következik, hogy hamarosan nem kezdenek csapkodni a villámok. Nem nagyon van hová húzódnunk előlük.