Birkózó Eb - Kiss Balázs és Korpási Bálint is bronzéremért küzd

A keddi elődöntőben vesztes Szabó Lászlóhoz (82 kg) hasonlóan a szintén kötöttfogású Korpási Bálint (72 kg) és Kiss Balázs (97 kg) is a bronzéremért léphet majd szőnyegre az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokság szerda esti helyosztós programjában, miután mindketten megnyerték vigaszági mérkőzésüket.

Magyar szempontból Korpási indította a napot, aki címvédőként érkezett Dagesztánba, ám kedden rögtön első meccsén - erősen vitatható bíráskodás mellett - kikapott az orosz Adam Kuraktól. A házigazdák Eb-győztese ugyanakkor a papírformának megfelelően beverekedte magát a 72 kilósok fináléjába, így a magyarok világ- és Európa-bajnoka készülhetett a szerda reggeli folytatásra. Ott pedig pontosan úgy szerepelt, ahogy azt az esélyek alapján várni lehetett, ugyanis a cseh Jan Zizkát technikai tussal, 9-1-re győzte le.

A meccs egyoldalú volt, a BVSC kötöttfogásúja állásból és lentről is eredményesnek bizonyult, emeléssel, levitelekkel és pörgetésekkel szerezte pontjait, s a második menet felénél lezárta a találkozót. Korpási Bálint az éremért a lengyel színekben szereplő Gevorg Sahakyannal csap majd össze.

Kiss Balázsra sokkal nehezebb feladat várt, az azeri Orkhan Nuriyevvel kellett megküzdenie a helyosztóért.

Repka Attila, a válogatott edzője nagy küzdelmet és magyar győzelmet várt, s hogy nem csupán versenyzőként volt kiváló az olimpiai bajnok legenda, hanem edzőként is az, bizonyítja, hogy az összecsapáson óriási harc folyt a szőnyegen, s végül a BVSC kötöttfogásúja diadalmaskodott.

A végeredmény szempontjából már az első két percben lezárult a meccs, ugyanis Kiss intését (0-1) követően a lenti helyzetben Nuriyev majdnem megpörgette riválisát, akinek azonban sikerült leforogni az akcióról és ellenfele mögé került. Így 2-1-es magyar vezetéssel álltak fel a folytatáshoz a felek, akik a következő négy percben hatalmas energiákat mozgósítva gyűrték egymást a szőnyegen, akció és intés nélkül.

A tavaly a kontinensviadalon és a vb-n is harmadik, 35 éves Kiss Balázs a bronzéremért a német Ramsin Azizsirral birkózik.

A harmadik magyar vigaszágas nem járt sikerrel: Torba Erik (60 kg) a német Etienne Kinsingerről kapott ki váratlanul simán, 8-0-ás technikai tussal.

A szerdai helyosztók magyar idő szerint 17.00-kor kezdődnek.

Szerző
2018.05.02 14:40

Pénzt ígért a magyar sajtónak az amerikai külügy, de most mégsem ad

Publikálás dátuma
2018.07.22 20:42

Fotó: /
Még tavaly novemberben írták ki a pályázatot, hogy 700 ezer dollárral támogassák a vidéki, objektív sajtót. Mostanra arra jutottak: inkább „más megközelítést alkalmaznak”.
Semmi sem került le a napirendről, a benyújtott pályázatok alapos vizsgálatát követően azonban az amerikai külügyminisztérium úgy döntött, más megközelítést alkalmaz – nyilatkozta a budapesti amerikai nagykövetség sajtóattaséja, Richard Damstra a Nyomtass te is! hetilapnak, amikor a korábban meghirdetett, a szabad vidéki sajtót támogató pályázatról érdeklődtek. Az Index emlékeztetett rá, hogy az „Objektív média támogatása Magyarországon” címmel kiírt 700 ezer dolláros, mintegy 190 millió forintos amerikai külügyminisztériumi pályázat eredményét már rég ki kellett volna hirdetni. Ez az a pályázat, amelynek hírére a magyar külügy tavaly bekérette David Kostelancik ideiglenes nagykövetségi ügyvivőt. Nemrég a Népszava is foglalkozott a témával, kérdésünkre akkor a nagykövetség úgy reagált, hogy egyelőre nincs további közlendője. Korábban, május végén azt a választ kaptuk, hogy a washingtoni külügyminisztériumban folyik a pályázatok értékelése, támogatás odaítéléséről szóló döntés még nem született. Az Index amerikai forrásból úgy tudja, vannak olyan tervek, hogy a 700 ezer dollárt – amit egyes tisztségviselők a külügyi vezetés támogatása nélkül szántak magyar, vidéki sajtóra – valamiféle régiós projekteket támogató alapba csatornáznák át, és azon keresztül egy fokkal indirektebb módon Magyarországra is juthatna a pénzből. Döntés még nincs. A Nyomtass te is!-nek az amerikai sajtóattasé azt mondta: „Folytatjuk a hatékony megoldások felkutatását olyan magánszemélyek és szervezetek támogatására, akik plurális médiakörnyezetet szeretnének Magyarországon és a tágabb régióban. Semmi sem került le a napirendről”.
Témák
médiaUSA
2018.07.22 20:42

Öttusa Eb: Marosi Ádám és a csapat is ezüstérmes

Publikálás dátuma
2018.07.22 20:34

Fotó: MTI/ Kovács Tamás
Marosi Ádám ezüstérmet szerzett a férfiak versenyében a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon. Szintén másodikként zárt a magyar csapat, kiegészülve Demeter Bencével és Regős Gergellyel.
Egyéniben Demeter az ötödik, Regős huszonhetedik helyen végzett. Győzött a francia Valentin Prades, míg a harmadik helyet a brit Joseph Choong szerezte meg. Csapatban a franciák voltak a legjobbak, a bronzérmet pedig az ukránok harcolták ki.
Marosi a tizedik legjobb eredményt érte el a 200 méteres úszásban, a vívása azonban nagyszerűen sikerült, erős pluszban zárt, 23 ellenfelét győzte le és csak 11-től kapott ki. Ezzel ebben a számban második volt és összetettben is ebbe a pozícióba zárkózott fel. Lovaglása során csak egy akadályt vert le - a 6-osnál esett le a rúd -, így a maximálisan megszerezhető 300-ból 293 pontot szerzett és őrizte második helyét.
A négy lövészettel megszakított 3200 méteres futásban a 2009-ben egyéni világbajnok, 2012-ben olimpiai bronzérmes, 2013-ban Eb-győztes Marosi az első két lövészet után az élen haladt, aztán a harmadik, gyengébben sikerült sorozatát követően Prades megelőzte, negyedikre viszont - pontos célzásának köszönhetően - megint ő futott ki elsőként a lőállásból. Az utolsó 800 méteren Prades előbb befogta, elment mellette, majd Marosi előzött vissza, de a végét a francia bírta jobban.
Szombaton a nők versenyében Kovács Sarolta bronzérmes lett, a magyar csapat Alekszejev Tamarával és Földházi Zsófiával együtt az első helyen végzett. 
A kontinensverseny hétfőn a vegyes váltók versenyével ér véget.
Szerző
Témák
öttusa
2018.07.22 20:34
Frissítve: 2018.07.22 20:45