Kossuth tér;tüntetés;kordonbontás;

2018-05-04 12:19:00

Kordonbontó kavalkáddal indul a parlamenti szezon

A Jobbik új parlamenti frakciójának első „érdemi döntése” volt, hogy a párt képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének napján lebontják a Kossuth teret körülvevő kordonokat. „Meggyőződésünk, hogy a nemzet főteréről nem lehet kirekeszteni a magyar embereket, a kormányellenes tüntetőket sem” – hangsúlyozta a Jobbik.

A többi ellenzéki pártnál mintha némi tanácstalanság uralkodott volna. Kérdésünkre, hogy mit szólnak a kordonbontó kezdeményezéshez, csatlakoznak-e hozzá, az MSZP-től első körben nem kaptunk választ. Tóth Bertalan, a szocialisták frakcióvezetője aztán azt mondta: semmilyen kordonemeléssel nem ért egyet az MSZP. Ha Orbán Viktor annyira büszke a választási eredményre, mint amennyire mondja, akkor nem tudom mitől fél – jegyezte meg.

Az MSZP frakcióvezetője szerint a kordonbontásban a miniszterelnök az élenjáró, ő pedig nem szeretne olyat csinálni, mint Orbán. Ugyanakkor, ha aznap bármilyen joggal való visszaélés történik a hatóságok részéről, akkor az MSZP frakció és én is ott leszek – jelentette ki Tóth Bertalan.

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője csak annyit közölt: hétfőn meglátjuk, lesz-e egyáltalán kordon. Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője hangsúlyozta: „Felháborítónak tartjuk, hogy újra kordonnal akarják körbevenni a parlamentet.” Az LMP várhatóan péntek este hoz döntést az ügyben.

A Momentumtól, a legnagyobb parlamenten kívüli ellenzéki párttól ezt az információt kaptuk: „A Momentum jelenleg egyeztetéseket folytat a Jobbikkal a párt pontos terveit illetően. Felelős döntést a Momentum a Jobbik terveinek ismeretében tud hozni. Amint megszületett a döntésünk, tájékoztatjuk a sajtót.”

A Mi vagyunk a többség! csoport által meghirdetett második – ismét sok tízezer ember megmozgató – ellenzéki tüntetésen, április 21-én jelentették be a szervezők, hogy május 8-án, kedden, az új parlament alakuló ülésének napján újabb tömegdemonstrációt tartanak a Kossuth téren.

Ezt követően jött a hír, hogy a rendőrség részlegesen kordonokkal zárja le a területet. Majd a 444.hu birtokába jutott az Országgyűlési Parancsnokság határozata, amelyből az derül ki, hogy a hivatalos közléssel szemben nemcsak május 8-án reggeltől délelőttig részlegesen, hanem már hétfő estétől teljesen lezárják a Kossuth teret.

Vajnai Attila, az Európai Baloldal elnöke ezért már hétfő délutánra tiltakozó demonstrációt jelentett be. A rendezvény a József Attila szobornál 17 órakor kezdődik.

A lapunkhoz is eljuttatott ma, péntek reggeli rendőrségi bejelentés szerint Vajnaiék mintegy 200-250 fő részvételére számítanak. Először beszédek jönnek, majd a jelenlévők a „térre leülve közösen tiltakoznak a tér tervezett lezárása ellen. A tiltakozás ekkor az önkéntes polgári engedetlenség formáját veszi fel”. Mindenki egyenként és önként dönti el, hogy meddig marad a helyszínen.

A tüntetők amúgy a május 8-án, 10 órakor kezdődő demonstráció megkezdéséig maradni akarnak, hogy „békésen és demokratikusan” fejezzék ki tiltakozásukat a Kossuth tér lezárása ellen, a választási csalások kivizsgálását követelve.

Közben Homonnay Gergely, a Mi vagyunk a többség! egyik szervezője a Facebookon reagált a Jobbik akciójára. Homonnay arról írt, a „múlt héten végighívtam a pártokat, hogy jöjjenek május 8-án délelőtt kordont bontani. Akkor már napok óta ennek a megvalósításáról egyeztettünk”.

Többször próbálta felvenni a kapcsolatot Szabó Gáborral, a Jobbik pártigazgatójával is, de ő nem jelzett vissza. Ellenben a Jobbik kiadott egy közleményt, amelyben bejelentette a kordonbontást – kifogásolta Homonnay.

Szabó Gábor pártigazgató lapunknak azt nyilatkozta, hogy „szimpla félreértés az egész, amit telefonom tisztáztam a szervezőkkel”.