Kettős egyéniségek

Kobajasi Kenicsiró személyében a Nemzeti Filharmonikusok (ÁHZ) egykori vezető karmestere állt a zenekar élére – és ellentmondásosan vezényelte Beethovent.

Gondolkodtam, nem túlzás-e szamurájt, meg egy olyan karate-szakszót emlegetni Kobayasi zeneakadémiai produkciójával kapcsolatban, mint a hadzsime, azaz: rajta, kezdd. De amikor felidéztem magamban azt, amit a koncert végén a karmester az édesanyja révén félig magyar származású zongorista tolmácsolásával kis japán nyelvű beszédében mondott, csak kicsúsztak billentyűzetem alól a fenti szavak. Többször sírással küszködött, mikor Beethovent vezényelte, hallottuk tőle. És láttuk is - mert guggolásokkal, fejrázásokkal bőven tarkított vezénylése közben többször hátra, és mintegy az ég felé fordult - arcán az elragadtatást. Bár ugye, ne az előadó (színész, énekes, zenész) sírjon valójában a színpadon, hanem játsszon úgy – kicsit másállapotban persze, de tudatosan használva művészi eszközeit -, hogy mi sírjunk. És pontosan itt jelentkezett az ellentmondás, ami mindvégig jelen volt Kobayasi vezénylése során. Egyrészt működése eredményeképpen nagyon szépen játszottak a vonósok, együtt volta zenekar, a puszta zenei alapok jól kidolgozottak voltak, sokszor érezhettük, itt az a karmesteregyéniség áll a zenekar előtt, aki annak idején elbűvölte a tévés verseny zsűrijét. Például a szimfónia második tételének fugája élményszerű volt, és ilyenfajta hallhatólag nagyon tudatosan elgondolt pillanatokban gyakran gyönyörködhettünk.

De a hangverseny kezdetén a zongoraverseny harsányan, szinte dühödten felhangzó zenekari akkordjai rögtön kérdéseket vetettek fel, mi jön még itt? Azután a főtéma megformálása alatt megnyugodhattunk, itt azért valódi zenélésről is szó van. És ez így volt végig, hol a szinte differenciálatlanul erőteljesen hangzó folyamatok, hol az okosan megszólaltatott frázisok váltakoztak. Beethoven zenéje gyakran nőiesen lágy, de itt mindvégig kemény küzdelem folyt az anyaggal, ritkán nyugodhattunk le. Hasonló szellemben játszott Miyuji Kaneko, a fiatal zongoraművész, Kobayasi és az ő együttműködése révén különösen a versenymű harmadik tételben szabadultak el az indulatok. (Ráadás ezek után Kobayasi kívánságára: Liszt Szerelmi álmok) Hatásos lehet az ilyen lendület, és Kobayasi régi kedvenc nálunk, a siker garantált, de Beethoven ennél többet kíván.

Infó: Beethoven: Esz-dúr zongoraverseny, Beethoven: III. szimfónia

Miyuji Kaneko (zongora), Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Karmester: Kobayasi Ken-Ichiro

Zeneakadémia Nagyterem, 2018. május 6.