Bóta Gábor: Mocsokáradat

Publikálás dátuma
2018.05.12 09:35
ÉLEZŐDNEK AZ ELLENTÉTEK - Fesztbaum Béla, Gyabronka József, Láng Annamária
Fotó: /

Két régi kebelbarát között most szinte tapintani lehet a gyűlöletet. Az egyikük kijelenti, hogy a másik át nem lépheti a háza küszöbét. Más politikai platformra kerültek, onnan ez a viszonylag hirtelen gerjedt harag. Az ember időnként csak bámul, hogy a sokszor már-már unalmasnak kikiáltott Ibsen mennyire aktuális. A Rózsavölgyi Szalonban, Fesztbaum Béla első rendezésében, a Rosmersholm előadása közben időnként megáll a levegő. Valósággal ütnek bizonyos mondatok, annyira mainak hatnak, elhallgatásról, hazugságról, korrupcióról, tudatos manipulációról, tébolyító elaljasodásról, pártoskodó csőlátásról regélnek.

Már akkor csodálkozni lehetett, hogy a réges-régi mondatok mitől annyira ütősek, amikor Zsámbéki Gábor a Katona József Színházban, úgy öt évvel ezelőtt, remek előadásban megrendezte Ibsen egyik legismertebb darabját, A nép ellenségét, és azt állította, hogy isten bizony nem írt bele utólag sem ő, sem más a darabba semmit. A sztori: a polgármester, aki akarnok módjára mindent meghatároz, kezében tartja a sajtót, le akarja tagadni, hogy a városka gyógyvize, amiből élnek, szennyezett, és a fürdőorvost, aki ezt világgá kürtölné, kirúgatja, totálisan ellehetetleníti. A Katona produkciójának végén a szennyvíz fokozatosan elárasztotta a menekülni nem hajlandó fürdőorvos házát, az egész színpadot, igazán erős effektusként, döbbenetesen érzékletes módon szemléltetve, hogy elönt bennünket a mocsokáradat.

A Katonával nagyjából egy időben, a világ egyik legizgalmasabb, legeredetibb rendezője, Thomas Ostermeier, a híres Schaubühne színészeivel még sokkal provokatívabban vitte színre a darabot. Nem csak azért, mert a pazar színészekből még rockzenekart is alakított, melynek tagjai brechti elidegenítésként, vagy éppen tiltakozó "kommandóként" üvöltöttek, dübörögtek felénk bizonyos mondatokat. Hanem azért is, mert nem csak áttételesen, hanem valóságos értelemben is agorának tekintette a színházat. A lakossági fórum jelenetében a szereplők mikrofonnal a kezükben flangáltak a nézőtéren, és megszólaltatták a közönséget. Kolozsvárott nagyszabású nemzetközi színházi fesztiválon láttam a produkciót, s az volt a meglepő, hogy egyáltalán nem kellett beszédre noszogatni a publikumot, tényleg intenzív, parázs vita keveredett, csaknem leállt az előadás, vagy éppen hogy még inkább felpörgött, hiszen ez is igencsak szerves részévé vált.

Fesztbaum viszont nem talált ki semmi extrát, a lehető leghagyományosabb, realista módon - ahogy évtizedekkel ezelőtt Szinetár Miklós is tette A nép ellensége esetében a Nemzetiben - megrendezte a Rosmersholmot. A közönség sorai közt üresen hagyott egy viszonylag széles járatot, ezen is érkeznek, távoznak, időnként játszanak a színészek, így aztán tökéletesen testközelből láthatjuk őket. Tulajdonképpen premier plánba kerülnek. Fokozottan fontossá válik a mimikájuk, de akár még a szempillarezdülésük is.

Az elsőrangú, különböző helyekről érkezett szereplőgárda mintha egységes társulatot alkotna. Fesztbaum első rendezésében kimondottan merészen magát is instruálta, övé a címszerep, Rosmert alakítja. Hitevesztett pap, aki feladja hivatását, már nem a szószékről akar prédikálni, saját útját szeretné járni, és mivel érdekli az emberek sorsa, politizálni kezd. De nem akar pártokhoz tartozni, unszolásra sem hajlandó csatlakozni sehová, konokul, nyakasul ragaszkodik a saját elképzeléseihez. Ha testben nem is, lélekben abszolút szikár embert látunk. Nem sír, nem nevet, humora sincs, iparkodik mindig higgadt maradni, nyilvánvalóan telis-tele van elfojtással. Ezért különösen érdekes, hogyan megy mégis fel benne a pumpa, tolul fel agyába a vér, milyen elszánt küzdelemmel igyekszik ezt leplezni, majd mégiscsak felrobban, elveszíti önkontrollját, hogy aztán visszanyerje, hiszen neki az agya működik leginkább, az érzelmeit próbálja minimálisra redukálni, s hogy végül ez sem teljesen sikerül, az már az emberi természetből fakad.

Volt barátja, mostanra ellenlábasa, Kroll iskolaigazgató, Gyabronka József megformálásában. Elvakultan, harcosan, agresszívan konzervatív, és közben időnként mégiscsak igaza van. Gyabronka okosnak mutatja, cselekvőképesen tettre késznek, olyannak, aki ki tud közösíteni, szinte el tud átkozni vele nem egy platformon lévőket, annyira utálkozva képes nézni, olyan rideg, határozott, elutasító gesztusai vannak, hogy az lidérces. Mortensgard, Zrinyi Gál Vince alakításában, a hú de nagyon liberális főszerkesztő, de azért azt nem teszi bele a lapjába, ami nem az ő malmára hajtja a vizet. Lukáts Andor valaha szebb napokat látott tanárként jelenik meg, érzékletessé teszi a lecsúszott értelmiségi helyzetét, akinek sok van az agyában, de ebből nem áll össze semmi. Csak a káosz kavarog benne, amit ki is sugároz környezetére. Teljesen talajt veszítve, letargikusan kóvályog. Egyetlen önazonos ember él itt, a ház mindenese, Helsethné, őt Kútvölgyi Erzsébet játssza. Nem hazudik sem másnak, sem magának. Szemvillanásaiból látszik, hogy körülbelül érti, mi történik itt, és bár szeretne tenni valamit, erre semmi, de semmi lehetősége nincs, kétségbeesve nézi végig a totális összeomlást. Amire a házvezetőnő, Rebekka West vallomása teszi fel a koronát. Ez az előadás csúcspontja. Láng Annamária nagyszerűen érzékelteti, hogyan tör elő a házvezetőnőből a fájdalmas szóáradat, hogyan vallja be a szerepét Rosmer volt feleségének az öngyilkosságában, mert mindenáron a helyére akart lépni. Ez egyben persze szerelmi vallomás Rosmerhez, eddig barátnak, eszmetársnak hazudták egymást, és annyira a nézeteikkel voltak elfoglalva, hogy valószínűleg nem is lettek volna alkalmasak az önfeledt szerelemre, szexualitásra. Most éppen összejöhetnének, de tudják, hogy a megmérgezett múlt feledhetetlen, ott lesz már mindörökké. Mint a feleség, ők is levetik magukat a hídról, a zuhatagnál.

A felhorgadt indulatok, a közéleti zűrzavar pusztítóan belejátszik a magánéletbe, de a rendezetlen magánélet is visszahat a zűrzavaros közéletre. A mocsokáradat öl. Ibsen tényleg megdöbbentően aktuális!

Szerző
2018.05.12 09:35