LMP;oktatásügy;

2018-05-13 17:17:00

Önálló tárcát követel az oktatásügynek az LMP

Az LMP szerint önálló minisztériumnak kellene képviselnie az oktatás ügyét az új kormányban, ahogy ez az egészségügyet és a szociális területet is megilletné. Kanász-Nagy Máté, a párt szóvivője - az azonos témában tartott vasárnapi sajtótájékoztatóját követően - az MTI-nek az oktatásügy legfontosabb problémái közé sorolta a tananyag "megtaníthatatlanságát", a tanárok és a diákok túlterheltségét. Ugyancsak bírálta az államosított iskolarendszert, a "mindent megfojtó központosítást", a folyamatos forráshiányt és azt is, hogy egyre nehezebb bejutni a felsőoktatásba.

A "mamut" tárcaként működő Emberi Erőforrások Minisztériuma eddig is tökéletesen alkalmatlan volt a humánterületek gondjainak megoldására - jelentette ki az ellenzéki politikus. Úgy ítélte meg: a tananyag akár egy hónapon belül is csökkenthető lenne, a központosítás kérdését szeptemberig meg lehetne oldani, a forrásokat és a felsőoktatási férőhelyek számát pedig néhány év alatt lehetne érdemben növelni. A párt szóvivője hangsúlyozta: az LMP célja, hogy tíz emberből négy diplomát szerezhessen Magyarországon. (MTI)