PDSZ;spórolás;

2018-05-15 07:06:00

Összehúzzák a nadrágszíjat a PDSZ-nél

Már a tartalékait kezdte felélni a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), ha minden a régi mederben folyik tovább, gazdaságilag egyre szorultabb helyzet állt volna elő – erről beszélt Szűcs Tamás, a szakszervezet újonnan megválasztott ügyvezető elnöke, és Komjáthy Anna, a PDSZ Országos Választmányának tagja a Népszavának. Egyebek mellett ezzel indokolták, hogy a szakszervezet áprilisi, rendkívüli tisztújító kongresszusán visszahívták a korábbi vezetést, köztük – még mandátuma lejárta előtt – Mendrey László addigi elnököt.

– Az elmúlt nyolc évben jelentősen csökkent a taglétszámunk, ami azért is nagy probléma, mert bevételeink nagy része a tagdíjakból származik – mondta Szűcs. Komjáthy hozzátette: csak most, a vezetőcsere után szembesültek igazán a költségvetés gondjaival. Úgy vélik, ezen első körben csak megszorításokkal lehet majd segíteni. Éppen ezért az Országos Választmány ezt fogja javasolni a hétvégén tartandó újabb kongresszusnak.

Elvetik például a korábbi elnök tervét, mely szerint új, nagyobb helyiségbe költözne a PDSZ budapesti irodája, hiszen ez további, tízmilliós összeget emésztene fel. Az Ügyintéző Testület tagjai közül pedig már többen lemondtak a tiszteletdíjukról. Hosszabb távon a taglétszám-növekedés jelentene megoldást, ám mint mondták, ehhez türelmet és bizalmat kérnek a tagságtól, szerintük nem lesz egyszerű újból emelkedő pályára állítani a szervezetet – különösen addig, amíg nem sikerül elsimítani a belső feszültségeket.

Megírtuk: a tisztújító kongresszust néhány PDSZ-tag etikátlannak, tisztességtelennek ítélte, Mendrey egyenesen puccsnak minősítette. – Nem nevezhető puccsnak, amire az alapszabályunk lehetőséget biztosít. Eszerint négy megye egyenkénti tagságának 40 százaléka is kezdeményezhet rendkívüli kongresszust, ez így is történt – nyilatkozta Szűcs. Szerinte az előző elnök próbálta megakadályozni a tisztújítót, például úgy, hogy nem hirdette meg azt a szabályoknak megfelelő időpontban még akkor sem, amikor az Országos Választmány már döntést hozott annak összehívásáról. – Emiatt a bíróságon véleményes lehet a kongresszus jogszerűsége. Ám kérdés, azt figyelembe vehetik-e, ki miatt alakult ki ez a helyzet – fogalmazott Szűcs. Mint arról beszámoltunk, több PDSZ-tag vizsgálja a tisztújító jogi körülményeit, s várhatóan bírósághoz fordulnak.

Mendrey: falra festik az ördögöt

A PDSZ-nek biztonságos, stabil a gazdálkodása – állítja Mendrey László, a szakszervezet volt elnöke. Szerinte az igaz, hogy a bevételek csökkentek az elmúlt években, de ez nem jelenti azt, hogy komoly pénzügyi nehézségekkel küzdenének. "Nem kell az ördögöt a falra festeni" – fogalmazott. Szerinte az új irodára is elő tudták volna teremteni a szükséges forrásokat, a jelenlegi irodahelyiség és egy másik, a PDSZ-hez tartozó ingatlan eladásával. Tagadta, hogy akadályozta volna a kongresszus összehívását.