"Ha kilakoltatás lesz, páncélban jöjjenek!"

, házuk elhagyására, vagy épp harcos jogvédők akadályozzák az eljárást. Sok ezer esetben viszont az ingatlanáért az utolsó pillanatig harcoló hiteles a végrehajtás és az árverezés után magától kiköltözik, nem akarva még egy jogi eljárással súlyosítani a helyzetén.

– Nem csak a házam veszítettem el, de az egész jövőmet is: soha többé nem lesz bejelentett munkám, így nyugdíjam sem – mondta rezignáltan Edina. A gyerekét egyedül nevelő, harmincas éveiben járó nő jelenleg egy kaposvári albérletben húzza meg magát. Somogyszilben egy házat hagyott maga után, és bár az ingatlan árverése még nem zárult le, tudja, soha többé nem költözhet vissza egykori otthonába.

A fiatal nő 15 éve vett fel 3 millió forintos hitelt a szili házra, és sokáig folyamatosan fizette a 8 ezerről 26 ezerig felaraszoló törlesztő-részletet. Bár érettségizett, és a gimnázium után titkárnői és számítógép-kezelői tanfolyamot is végzett, a Kaposvártól úgy 25 kilométerre már alig hétszáz lelkes faluvá sorvadt egykori fekvő egykori mezővárosban – ahol orvos és óvoda sincs már – csak közmunkásként tudott dolgozni.

– A 48 ezer forintból 26 ezret nem tudtam kigazdálkodni – ismerte el. – Persze jöttek a felszólítások, aztán megindult a végrehajtás. Noha a futamidő több mint felét már letudtam, három- helyett már négymillióval tartoztam, plusz a végrehajtási eljárásért egymilliót követelnek… Amikor jött a baj, a bank rávett az áthidaló kölcsönre: a helyzet csak annyit változott, hogy még tízezerrel megnőtt a havi törlesztés. Megpróbáltam eladni a házat, találtam is rá nyomott áron, 1,8 millióért vevőt, ami valamennyire kihúzott volna a bajból, de a végrehajtó nem engedte az üzletet. Most egymillióért hirdetik.

Edina korábban a Nemzeti Eszközkezelőnél is próbálkozott, de négyszer is visszautasították, így feladta a harcot, és hagyja veszni a házát.

– Ami egyben azt jelenti, hogy a büdös életben nem lesz bejelentett munkahelyem, mert akkor vonnák a fizetésemből a tartozást – jelentette ki. – Most is feketén dolgozom, elégedettek velem, s a pénz egyelőre elég az albérletre meg a gyerekre. Viszont félretenni nem tudok, vagyis nyugdíjam sohasem lesz, ami egyet jelent: addig dolgoznom kell majd, míg meg nem halok. Egy hárommilliós kölcsön miatt.

– Huszonhét év munkáját tettük ebbe a házba – mutatta Bertalan a kaposvári családi ház fotóját. – Négy szoba, hall, fürdő, konyha, garázs. Autó is volt, de amikor elszállt a törlesztés, eladtuk. Azt hittük elég lesz, de nem volt esélyünk.

A kétgyerekes, 50 éves férfi 2006-ban vett fel 12 millió forintot, hogy a panelból kertes házba tudjon költözni családjával. A hatvanötezer forintos törlesztés belefért a családi büdzsébe, ám amikor 2009-ben bedőlt a forint a svájci frankkal szemben, beütött a krach.

– Jöttek a csekkek, havonta 10-15 ezerrel többet kellett fizetnünk – állította. – Egyszer csak ott tartottunk, hogy 167 ezret kellett volna törlesztenem. Ekkor adtuk el a kocsit, ami néhány évig felszínen tartott még bennünket, de négy éve lefőtt a kávé…

Miután másfél évig nem fizettek, és dobálták a kukába a banki felszólításokat, elrendelték velük szemben a végrehajtást. Aztán persze az árverést is: a hivatalosan 19-21 millióra taksált ház végül 14 millióért talált új gazdára, Bertalanéknak pedig még mindig 16 milliós adóssága maradt.

– Életem végéig fizetem majd a tartozást, most is vonják a fizetésünkből – sóhajtott a férfi. – Szerencsére a gyerekek már elköltöztek, így meghúzzuk magunkat ebben a garzonban. Amíg dolgozunk, megleszünk valahogy, de a nyugdíjból nem tudjuk majd fenntartani. Jelen állás szerint tíz év múlva jöhet az utca…

Károly viszont elhatározta, nem megy sehová. A férfi 2006 márciusában vett fel 17,7 ezer svájci frankot családi háza felújítására, ám két év után kiderült, még egy kisebb összegre szükség lenne a tervek teljes megvalósításához.

– A bank azt mondta, hogy csak úgy kaphatunk újra hitelt, ha kifizetjük a régit – mesélte. – Felvettünk 23 ezret, s az előzőt visszafizettük. Persze én forintot kértem, de azt mondták, így lesz a legjobb: nyittattak egy devizaszámlát, majd arról utalták átváltás után a pénzt. Húzódoztam, de állították, nem lesz baj, még azt is mondták, ha 15 százalékosnál nagyobb lesz az árfolyam-változás, az állam közbelép, így végül belevágtunk: felvettünk 3,8 millió forintot.

A kezdeti havi 20 ezres törlesztő-részlet egy év múlva megugrott, s hiába fizették az egyre magasabb részleteket, csak nem akart csökkenni a tartozásuk.

– Négy év után, amikor már hatvanezer felett jártunk havonta, rákérdeztem, mennyi a tartozásunk – jegyezte meg Károly. – Elvileg több mint kétmilliót visszafizettük, de kiderült, hogy már ötmillió felett járunk. Na, ott abbahagytam a törlesztést!

A bank 2015-ben mondta fel a szerződésüket, egy év múlva megindult a végrehajtás. Melyet megtámadtak a bíróságon, s a grémium felfüggesztette az eljárást, ugyanis elképzelhető, hogy nem volt egyértelmű a szerződésük.

– Ennek egy éve, azóta nem tudjuk, mi lesz velünk – tette hozzá Károly. – A ház felújítását sem fejeztük be, kívülről be kellene vakolni, de minek költsek rá, ha másé lesz. Illetve ezt nem fogja senki megvenni: ha árverezni akarnak, körbeöntöm a falakat gázolajjal, s olyan szag lesz, hogy ember be nem költözik. Azt is megmondtam a végrehajtónak, ha kilakoltatás lesz, páncélban jöjjenek, mert felkészültem az ostromra. Ötvenhét éves vagyok, nekem már mindegy…