Elitcsapat sárban, vízben, kötélen

Publikálás dátuma
2018.05.17 07:04

Fotó: /

Nem vagyunk mi focisták, hogy alibizzünk. A katona az egészségéért fut, meg a hivatásáért, mert aki nem felel meg a fizikai követelményeknek, azt szélnek eresztik, és igazuk is van - futás közben, nyakig sárosan mondja ezt egy versenyző a Magyar Honvédség Pápai Bázisrepülőterén, ahol a Military Survial Run futamát rendezték meg, elsősorban a fegyveres erők indulói számára.

A katonákon, a terrorelhárítókon, a rendőrökön, a büntetés-végrehajtási tiszteken és a tűzoltókon, katasztrófavédelmi szakembereken kívül van néhány civil is a mezőnyben, ők a korábbi évek kiemelkedő sikereivel verekedték be magukat az „elitcsapatba.” S bár egyforma sportruhában versenyeznek, a tekintetekből látszik ki a civil. Ők ugyanis rendkívül élvezik, hogy például a TEK-esekkel mérhetik össze magukat, a hivatásosok viszont iszonyúan koncentrálnak, fegyelmezettek és nyíltak.

A tizenhetes kifogott rajtam – szól oda egy tóból a sáros partra kikecmergő katona az állomást felügyelő férfinek, ha esetleg nem vette volna észre, hogy nem jutott túl szabályosan az akadályon. Csalódottan hozzáteszi: jövőre nem indulok, az hétszentség.

- Dehogynem indulsz, aki egyszer végigmegy a pályán, az szinte bérletet vált magának, alig győzi kivárni, hogy leteljen az év – inti le az állomásőr.

A pápai bázisreptéren kiépített pálya hossza 12 kilométer, és 33 komplex akadályt kell leküzdeniük a nyolc fős csapatoknak.

- Úgy számolunk, hogy a versenyzők legfeljebb húsz százaléka tudja maradéktalanul, hiba nélkül venni az akadályokat - mondja Gyeginszky Andor hadnagy, kommunikációs tiszt, érzékelteti, hogy tudatosan nagyon magasra tették a lécet.

- A katonának munkaköri kötelessége, hogy megőrizzék, fejlesszék fizikai erejüket - teszi hozzá a hadnagy. - A pápai reptéren nagyon sok szakmában dolgoznak az emberek, nyilván egy jogásznak nincs szüksége olyan állóképességre, mint mondjuk egy lövész katonának. Bár a tapasztalatok azt mutatják, hogy az állóképesség a mentális gondok, bizonytalanságok leküzdésében is rengeteget segít.

Füstjelre indul a rajt, a csapattagok egy liftméretű ketrecbe zárva várják az indulást.

- Ezek a rácsok igen tetszettek a bévéseknek (a börtönökben dolgozó büntetés-végrehajtóknak - a szerk.) – ugratja őket Lendvai Gábor hadműveleti főnökhelyettes, a verseny egyik szervezője, aztán hozzám fordul:

- Ez komoly megmérettetés, aki hibátlanul végigcsinálja, az hihetetlenül felkészült és kiváló képességekkel rendelkezik. Tavaly is kiderült néhány versenyzőről, hogy profi sportoló válhat belőle, a Honvéd rögtön meg is kereste őket.

A starttal szemben van a cél, most éppen Paksi Sándor százados fut be. Jelentkezik a sátornál, nagyjából az idejével is elégedett, száz perc alatt hiba nélkül ment végig az akadályokon.

- Nemcsak az egek ura vagy – gratulál neki valaki. Paksi százados ugyanis a repülésirányító csoport megbízott főnöke a pápai reptéren. 2007-ben költözött a kisvárosba Miskolcról, a munka hozta Pápára. Valószínűleg nem egy otthon ülő ember, mondják, missziós tapasztalata is van.

- Hol járt misszióban? - kérdezem tőle.

A százados a kommunikációs tisztre néz, aki bólint, elmondhatja.

Afganisztánban. - feleli. - A mai napig szeretem a kihívásokat.

Érzem, hogy inkább a pápai munkája iránt kellene érdeklődnöm.

- Mekkora itt a repülőforgalom, mennyire áttekinthető, tervezhető az irányító munkája?

- Mondjuk azt, hogy vannak extrém, intenzív időszakok – válaszol helyette Gyeginszky hadnagy. diplomatikusan.

- A honvédségnél is angol a repülésirányítás nyelve?

Paksi százados bólint. Elmondja még, hogy 34 éves, három gyereke van, a legnagyobbik 12 esztendős, aztán a társak eredményeit nézi meg. A csapatában belga, román és amerikai katona is futott. Nemzetközi a mezőny.

Mokány fiatalember ér a célba. Ungvári Zoltánként mutatkozik be.

– A dzsúdós Ungvári családból? – kérdem, csak úgy találomra. Ráhibáztam.
– Igen, a Miklós testvére vagyok, de én is dzsúdózom – jegyzi meg szerényen. Amikor a munkájára terelem a szót, pár perc türelmet kér, elmegy telefonálni a főnökeinek. – TEK-es vagyok, vagyis terror-elhárító – mondja, amikor visszajön.
– Elégedett az eredményével?
– Nem egészen, érzem, hogy még sok maradt bennem. Egyszer el is tévedtem, az is vitte az időt. Az állóképességemmel nem volt baj, húsz éve sportolok, naponta edzek, nagy baj lenne, ha nem bírnám a terhelést.
Végignézzük az akadályokat. A merész túlélőshow műsorok szerkesztői is sokat tanulhatnának a katonáktól. Az egyik tó fölé nagy daru lógat be egy katonai ládát. Vizes kötélen kell fölkapaszkodni rá a tóból, majd leugrani a másik felén. Hiába mászik fel valaki a doboz magasságába, nincs rajta fogás, nagy erő és lelemény kell hozzá, hogy a versenyző följusson a tetejére.
Egy másik – a büdös – tó derékig ér, sok a szúnyog is.
– Még mindig jobb, mintha krokodilok lennének – vigasztalják magukat a vízen átgázoló versenyzők.
Egy másik állomáson szöges drótakadály alatt kúsznak át a vizes dagonyában.
– Van, ahol az erő elég, de a legtöbb helyen csak izomból nem lehet hibátlanul célba érni – magyarázza Gyeginszky Andor.
Visszaballagunk, egy elkerített területen két C17-es szállító repülőmonstrum várakozik.
– Majd ha nem a gép visz titeket, hanem ti a gépet..., akkor mondhatjátok, hogy edzésben vagytok – próbál humorizálni a gazon átgázoló, csatakos, sáros versenyzőkkel valaki.
Túl nagy sikere nincs ezzel a megjegyzésével.

2018.05.17 07:04
Frissítve: 2018.05.17 10:11