Kivonni a forgalomból

Az élelmiszerrel való játszadozás időtlen idők óta hangsúlyosan jelent meg a különféle társadalmak büntetőjogi szabályai között. Az ókori Görögországban kútmérgezés esetén az elkövető mellett a kútőrséget (bizony, volt ilyen – vajon miért?) is halállal büntették, hiszen a közösség egyik alapvető életfeltételét veszélyeztették figyelmetlenségükkel. Az ételrontásért, vagy akár csak annak felvetett lehetőségéért évszázadok óta könnyen mérték a halált, és teljesen jogosan: aki az élethez szükséges anyagok rontásával operál, az a közösség létének egészét fenyegeti.

A napokban jelent meg a hír, hogy egy tejterméket ismeretlen valaki mérgező anyaggal szennyezhetett be. Az ügyről valószínűsíthető, hogy szimpla zsarolás, gyaníthatóan a tettes is meglesz hamar, de a helyzet önmagában is elég riasztó. Technikailag egyszerű dolgokról beszélgetünk most. Magát a terméket megmérgezni szinte lehetetlen, mert az élelmiszerbiztonsági rendszer minden hibája ellenére működőképes, és kiszedi a forgalomból a gyanús árukat. Ugyanakkor a gerilla-módszerrel szemben szinte alig van védekezés. Hülye emberek voltak, vannak, lesznek. Nem nagyon lehet érteni azt a japánt, aki kirúgását azzal próbálta megtorolni korábbi munkaadóján, egy nagy áruházláncon, hogy veszedelmes anyagot injekciózott bébitápszerekbe. Azzal is nehéz mit kezdeni, amikor kiskamaszok egy adriai üdülőhelyen összetört hashajtót szórtak a grillezésre kikészített húsokra, előre nevetve a remek mókán: hogy fognak majd futkosni a kedves vendégek a mosdóba. A tréfa nem jött be, ketten életüket vesztették, mert a szer más gyógykészítményekkel együtt már halálos elegyet alkotott.

Évtizedekkel ezelőtt senki nem gondolta volna, hogy az élelmiszerbiztonság végül világpolitikai, gazdaságstratégiai tényezővé válik. Hát azzá vált. A folyamat hátterében kikerülhetetlenül ott van a tömegtermelés, ami elvileg teljesen zárt rendszerben állítja elő mindazt, amit a boltokban megvehetünk. A fogyasztók tájékoztatására ezerféle előírás létezik, amelyből minden adat azt sugallja, hogy az adott termék tényleg az, aminek hirdetik. Mi ezt az árut bizalommal vesszük le a polcról, és nem igazán jut eszünkbe a kétely, hogy talán nem is azt vettünk, amit akartunk. Nagyjából ezt a helyzetet hívják fogyasztói bizalomnak.

Azok a modernkori kútmérgezők, akik önös, netán politikai vagy egyéb érdekből ezt meg akarják ingatni, a tűzzel játszanak. Ha egy társadalom eljut oda, hogy feltételeznie kell: a mindennapos fogyasztásának alapvető tényezőiben – ideértve az ivóvizet, a szennyeződésmentes levegőt, és úgy általában mindent, ami az élet fenntartásához szükséges – veszélyek vannak, akkor a társadalom közbizalmi alappillérei inognak meg.

Ez óriási baj.

Szinte felmérhetetlen, hogy az élelmiszerekkel kapcsolatos, úgynevezett suttogó propaganda mikor és mennyi kárt okozott egyes szektoroknak. Emlékezzünk rá, hogy a fogyasztók tudatában a mérgezéshez hasonló az a tünetegyüttes, amely időnként zsír-olaj, csirke-disznó, vaj-margarin „háborúkba” torkollott, persze mindegyik mögött ott van egy-egy neves kutatóintézet, rosszabb esetben politikai támogatás – ugyan melyik egészségesebb, mint a másik?

Az átlagos vásárló számára az igazi vezérmotívum az árcédula. Ritkán olvassák el a vevők pontosan, mit is vesznek, hiszen a már emlegetett közbizalom lényege pontosan ez. Kirakták a pultra, tehát nincsen baj vele. Mindenki, aki ezzel az alaphelyzettel játszik, ezt a viszonyrendszert támadja - neki minden büntetés kevés.

A magyar élelmiszer-ipari körülmények és a hozzákapcsolódó kereskedelem meglehetősen szigorú regula szerint működik. Nem állítható ugyan, hogy nálunk ne volna bizonytalan eredetű áru a pultokon, de az erre szakosodott hatóság meglehetősen jó arányban találja meg azokat. Ez a feltételezett tejes zsaroló nem lehet túl nagy lumen, mert ha az lenne, tudná, hogy egy élelmiszerlánc számára néhány tízezer liter tej forgalomból való kivonása nem igazán nagy tétel. De amit művel, annak lehetősége mégiscsak dermesztő. Nincs, nem lehet olyan indok, ami erre bármilyen módon jogot adna neki. Őt és idióta társait kéne igazából kivonni a forgalomból.

2018.05.17 08:05

Segítség helyett „kölcsönt” kapnak a rémségek háza lakói

Publikálás dátuma
2018.07.12 11:00

Fotó: Népszava/ Szalmás Péter
A kormány lakásonként 15 millió 700 ezer forintos támogatást nyújt a soroksári Grassalkovich úti társasház korábbi lakóinak, akiknek nyolc éve a földben lévő súlyosan szennyező és robbanásveszélyes anyagok miatt kellett elhagyniuk otthonukat. A hétfői Magyar Közlönyből azonban az is kiderült, hogy ezt a juttatást a családoknak mindenképpen vissza kell fizetniük.
Ha nyernek az ügyben indított kártérítési perben, akkor az így kapott pénzből kell törleszteniük, míg ha elbukják a pert, akkor önerőből kell visszaadni a pénzt. Az állam által hétfői határozatban felkínált összeget egyébként az ingatlannal kapcsolatos hiteltörlesztésre, és lakhatási költségekre lehet fordítani.

A két, egyenként háromlakásos ingatlan egykori lakóinak kálváriája 2010 óta tart, akkor ugyanis egy hónap alatt két robbanás is történt a 2006-ban átadott társasházakban. Később kiderült, hogy az épületeket olyan területre húzták fel, ahol korábban robbanó- és mérgező anyagokat tároltak, az építkezés előtti földtisztítás pedig nem volt megfelelő. A beszivárgó esővízzel ezek az anyagok reakcióba léptek, és végül robbanást okoztak. A lakók ráadásul sorra megbetegedtek: volt, aki elvetélt, volt, aki pánikbeteg lett a robbanás miatt, az egyik gyermek esetében pedig kromoszóma-rendellenességet állapítottak meg. A sajtóban emiatt gyakran csak „rémségek házának” nevezték az épületet, amely az életveszély miatt 2012 óta már teljesen lakatlan.

A családok végül teljesen ellehetetlenültek anyagilag, a 25 millió forintért vásárolt ingatlanokat ugyanis jellemzően hitelre vették, így albérleti díjuk mellett akkor is kellett fizetniük a törlesztőrészleteket, amikor már nem is laktak a Grassalkovich úton. - Abszurd, de még összetehetem a két kezemet, hogy a bank megengedte ezt a lehetőséget. Az életveszélyesség megállapítása után ugyanis megsemmisült a jelzálog alapja, így jogilag azt is kérhette volna a pénzintézet, hogy 15 napon belül fizessem vissza az egészet – mondta az egyik lakó. Úgy vélte, a hétfői kormányhatározatban megjelenő támogatás inkább hitelnek tekinthető, mintsem valódi segítségnek. 
- Ha csak nyertes kártérítési per esetén kellene visszafizetni a pénzt, akkor nem lenne semmi bajunk, de így, hogy akkor is vissza kell adni, ha veszítünk, nem jelent semmilyen segítséget – mondta.
Lapunk megkérdezte az ügyben felelős Belügyminisztériumot, hogy miért visszatérítendő támogatást adnak a lakóknak, ám a tárca válaszából ez nem derült ki. Baranyi Krisztina IX. kerületi, korábban az Együtt színeiben, jelenleg függetlenként politizáló képviselő arra is rámutatott, hogy neki többször is ígéretet tett Lázár János, korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy rendezi az ügyet, de ez máig nem történt meg megnyugtatóan. Tavaly 80 millió forintos keretösszegből készítettek egy tanulmányt is, amely szerint az épületeket el kell bontani, 9 méteres mélységben ki kell cserélni a talajt, a tulajdonosokat pedig kisajátítás útján kellene kárpótolni. Ennek a tervnek a végrehajtását 2019 végéig kellene elkezdeni, de valamiért a családok kárenyhítésével kapcsolatban mindig félrecsúszik valami, így a lakók hiába várnak segítségre – tette hozzá a politikus. A lakók egyébként már teljesen belefáradtak a pereskedésbe, a folyamatos időhúzás miatt ugyanis akár az is előfordulhat, hogy 20-25 évig kell majd bíróságra járni, mire ítélet születik.
- Én már csak egyet szeretnék: a bíróság minél előbb hozza meg elsőfokú ítéletét, akkor ugyanis tovább tudok menni nemzetközi szintre. Az biztosan gyorsabb lesz a hazai törvénykezésnél. Már ott tartok, az sem érdekel, hogy mi lesz, csak legyen már vége
– mondta az egyik lakó.
2018.07.12 11:00
Frissítve: 2018.07.12 11:00