A lopás szuverenitása

Természetesen nem állítom azt, hogy a miniszterelnök, illetve környezete lop, de azt igen, hogy minden látszat erre mutat. Sőt nem is csak a látszat. A Corvinus Egyetem mára épp e mondásával világhírűvé vált rektorának bon mot-ja szerint "amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája". Lánczi András pedig tudja, miről beszél, hiszen a nem-pénzmosoda Századvég-csoportnak jó néhány milliárdot tömött a zsebébe a kormány épp abban az időszakban, amikor ő volt a Századvég Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Azt viszont megbecsülni sem merem, hány évvel rövidíti meg a lopás – illetve annak látszata - Orbán Viktor és környezete életét. Bár a miniszterelnök most 2030-ig tervez, jobban teszi, ha Kásler Miklósra hallgat - és miért ne tenné, hiszen ő jelölte az egészségügyet is felügyelő EMMI élére -, aki megmondta: a halálos betegségek 70-80 százaléka "a Tízparancsolat betartásával elkerülhető". Bár laikus vagyok, rémlik, mintha a hetedik a lopás tilalmáról szólna, persze pusztán higiéniai célzattal. (A tizedik meg kifejezetten arra int, hogy mások tulajdonát ne kívánd meg.) Az újabban kereszténydemokráciát építő kormányunk komolyabban vehetné magát e téren is, nem téve ki magát mindenféle halálos betegség kockázatának.

Maradva a lopásnál, Lánczi eufemizmusával a Fidesz legfőbb politikájánál, a korrupciónál, más szóval a hazai vállalkozói réteg - értsd: oligarchák - megerősítésénél, nem árt felhívni rá kormányunk figyelmét, hogy még a NER törvényei szerint is bűncselekmény a korrupció. Hogy ezen túl, morálisan hogyan ítéljük meg, az lehet vita tárgya, de az elég gyenge érv, hogy néhányan azért lophatnak, mert "ez egy politikai elképzelés végrehajtása" (©Lánczi). Miért jó nekünk, magyar adófizetőknek az a politikai elképzelés, hogy Mészáros, Tiborcz vagy bárki más számára engedélyezett a lopás (bocsánat, korrupció)? Mit nyer az ország többi lakosa a Fidesz legfőbb politikájával? Miért gondolhatja a kormányfő, hogy a játékvonattal és egykori Habsburg-kastéllyal is kiegészített stadionja nem közpénzből épült, hanem politikai elképzelés alapján?

Az egyik lehetséges válasz az, hogy ugyan a NER-ben is bűncselekmény a korrupció, de a kormánypárti politikusok és környezetük kivételnek számít. Ebben segítségükre van az úgynevezett független ügyészség, annak is legfüggetlenebb vezetője. Ismét csak a látszatra kell hivatkoznom: kívülről úgy tűnik, mintha az ügyészség semmit nem tenne a kormánypártiak és oligarcháik lenyúlásai ügyében.

Ezért nem csatlakozik kormányunk a tervezett Európai Ügyészséghez, amely országhatárokon is átnyúló nyomozásokat folytathatna, például az uniós források elosztása ügyében, és közvetlenül is bíróság elé vihetné a feltárt ügyeket. Trócsányi László miniszter azonban szuverenitási kérdésnek nyilvánította a csatlakozás ügyét. Az a Trócsányi, akinek korábbi ügyvédi irodája, amelyben ma is tulajdonos, számtalan kormányzati megbízást kapott minisztersége idején.

Vagyis az Uniónak coki, a lopás a mi szuverén jogunk. Ugocsa non coronat.

Szerző
2018.05.17 08:15

Ne fogjunk semmit a butaságra

A rutinos ex-politikus, Horn Gábor A butaság hatalma című utolsó írásában, mindenféle helyes dologról beszél, amikor régi-új ellenzéki politikákat sürget. De alapvetően, egzisztenciálisan és stratégiailag téved, amikor “butának” nevezi a társadalmi többséget. “A butaság hatalma ül most tört az országon” – írja, és ez a szó szoros értelmében kártékony. Nem egyszerűen lekezeli a közvéleményt, amikor azt sugallja, hogy nem hallották meg a mi okosságainkat, esetleg nem engedték nekik, hogy meghalljanak bennünket. Hanem – véletlenül vagy szándékosan, de - felmenti az ellenzéket. 
Amivel rosszabbat nem is tehetne neki. Mi jól mondtuk, amit mondtunk, de hát ezeknek, ugye? Nem hallották meg, esetleg igen, de nem értették, amit nekik mondtunk. 
A Horn Gyula kormányzása és a bukás közötti években a szoclib koalíció értékvilága, üzenetei a középosztályhoz szóltak. Annak nyelvét használták, annak értékvilágát jelenítették meg. Azt hitték, így szolgálják igazán a modernizációt, amely egyébként is a nagyvárosokban jelenik elsősorban meg. A többiek meg érjék be azzal, amit belőlünk megértenek. Sokan a szocialista politikusok között, az utolsó években maga Gyurcsány is, hittek az ilyesmiben, vagy legalábbis felmondták ezt a leckét. Ami persze meghatározó mértékben a szabad demokratáktól jött, s aminek elfogadtatásában annak idején Horn Gábor személyesen is, koordinációs államtitkárként is nagy szerepet vállalt. 
Mindegy, történt, ahogy történt, de most nem kellene megint elővenni a “hozzánk képest buták” szöveget. Közhely, hogy a Fidesz bázisa talán több mint egy évtizede a kisvárosok “nem-diplomásai” közül kerül ki. De ez még nem jelenti, hogy ebben a világban csak bunkók élnének. Aki csak egy kicsit utazik a leghétköznapibb menetrendszerű buszokkal az országban (az utolsó egy-két hónapban én ezt megtettem Kecskemét környékén, meg Hódmezővásárhely és Szeged között), ötpercenként megtapasztalhatja, hogy e térségek is modernizálódnak. Megnézheti, milyen trikókat hordanak, milyen fagylaltot nyalnak, milyen sporttáskákkal járnak azok, akik péntek délután hazafele tartanak és az egyes megállóknál kiszállnak. 
Az ő világukat a pesti okosok nem tudták megszólítani, vagy inkább nem akarták. De ez nyelvi probléma volt, és nem azt jelentette, hogy ezek az emberek, térségek meghatározó módon kimaradtak volna a magyar modernitásból. Amiben persze vannak helyi értelmezések és értelmezhetetlenségek, de azoknak a “politikai butasághoz” semmi közük nincs. 
Az ország a gazdasági fejlettségi szintjéhez képest szinte mindenütt jobban globalizált (egyébként a nemzetközi mérések szerint nemcsak Európa, hanem az ipari világ egyik leginkább globalizált térsége). Például az egyik nagyszabású ilyen tárgyú összehasonlításban mintegy nyolcvan országból a 10. Magyarország. A 9. Finnország, a 11. Kanada. (MT Globalisierungsreport 2018. 9. old.) Mindez éppen nem a népi butaságról tanúskodik, hanem inkább csak a kreativitáshiányról a progresszív politikában. 
Vagyis arról, hogy először is nem tudjuk a globalizáció és a modernizáció közötti megélt különbséget felmutatni és értelmezni azok számára, akiknek ez valódi tapasztalat - és nemcsak az alföldi tanyaközpontokban, falvakban, hanem egyébként az ország nagyvárosaiban is. A kormányoldal nagyon sok újat nem mond, de azt legalább begyakorolta, a közönség egy része meg elvan ezzel. A progresszív oldal pedig nem mond olyasmit, ami a körúton vagy a Szent István parkon kívül hasonlítana a megélt tapasztalatokra. És ez nem butaság kérdése. 
Amit mond, azt egyébként a pesti egykori munkás elővárosokban sem értik, de ott még egyelőre a baloldali pártoknak van valamilyen hitelességük, akárkik mondják is fel a sokszor ott is értelmezhetetlen szövegeket. De hát ez a kegyelmi időszak sem tart túl sokáig.
2018.07.16 12:17
Frissítve: 2018.07.16 15:11

Közösségi közlekedés

Villamos, autóbusz. Néha az az érzésem, hogy mi, magyarok nem tanultunk meg fel-és leszállni. Nem tanultuk meg, hogy amikor a jármű a megállóba ér, és kinyílnak az ajtók, akkor először leszállnak a leszállók, és csak ezt követően szállhatnak fel a felszállók. Illik lesegíteni az idősebbeket vagy a kisgyerekkel utazókat. 
Amikor végre felszálltunk, illik nem megállni az ajtóban, mert más felszállók is követnek bennünket. Illik nem méltóságteljesen felszállni, engedni kell, hogy közösségi érzésünk kiteljesedjék, hiszen - bármilyen zavaró is - mások is utaznak rajtunk kívül. Kerüljük, hogy mellettünk utazók nyakába hapcizzunk, de ha ez elkerülhetetlen, legalább kérjünk bocsánatot. Ne beszéljünk hangosan, kerüljük a telefonálást, ne szégyelljük időben jelezni leszállási készségünket. 
Ugyancsak nem tanultuk meg még a tisztességes sorbanállást, ami a kulturált közösségi magatartás egyik alapvető formációja. Londonban ha két potenciális felszálló várakozik a megállóban, az természetes, hogy sorban állnak, és szeretnek is sorban állni, hiszen ezzel kimutatják magas színvonalú közösségi szellemüket. A régi londoni buszok csak hét álló utast szállíthattak, és ha a megállóból több felszállót már nem vehettek fel, a kalauz elkiáltotta magát: ramp jam full, és aki ezek után felszállt, az csak magyar vagy lengyel lehet.
És hát természetesen az autózás, ami sok embernek feszültségforrás. Úgy véljük, hogy mindenki más rosszul vezet, udvariatlan, erőszakos és türelmetlen. De vajon bennünk nincs hiba? Alapvető követelmény, hogy ha férfi vezet, akkor női utasának kívülről kinyitja az ajtót és csak azután száll be a kormány mögé. Ha hibázunk, és ezzel kellemetlenséget okozunk másoknak, egy bocsánatkérő mozdulat vagy mosoly könnyen kioltja a feszültséget. Kiélezett helyzetekben fontos a szemkontaktus, hiszen ezzel megismerhetjük autóstársunk szándékait, ám a bizalmaskodást, átkiabálást kerülni kell. A klasszikus elmélet szerint a teherautó leszorítja a személyautót, a személyautó a kerékpárost, a kerékpáros lenyomja a gyalogost. Ráadásul az udvariatlan vagy illetlen viselkedés után egyszerűen továbbhajtunk, és már el is felejtjük, hogy valakinek elrontottuk a napját.
A járdán ugyan nincsenek közlekedési szabályok, ám jómodor és előzékenység itt is létezik. Keskeny járdán nem szerencsés hosszabb társalgást folytatni, aminthogy az is természetes, hogy előnyt adunk mozgáskorlátozottaknak, idős, nehezen járó gyalogosoknak vagy babakocsit toló szülőnek. Udvariatlanságnak számít egy kávéház teraszán társasággal ülő ismerősünkhöz kéretlenül csatlakozni. Ha gyerekeket látunk egyedül kóborolni, udvariasan, de bizonyos távolságtartással érdeklődjünk arról, segíthetünk-e hazatalálnia. Hasonló határozottságot és tapintatot kíván az az eset, amikor valaki a közelünkben rosszul lesz.
Bakuban láttam, hogy az autók dugó esetén gátlástalanul közlekednek a járdán, a gyalogosok pedig udvariasan félrehúzódnak.
Hát, ahány ház…
E hasábokon szerzőnk, az egykori diplomata illemtani sorozatát olvashatják
2018.07.16 10:19
Frissítve: 2018.07.16 10:19