Harry herceg;hercegi esküvő;Meghan Markle;

2018-05-18 07:35:00

Esküvői lázban Anglia

Már csak egy nap, és kimondja a boldogító igent Harry herceg és Meghan Markle a Windsor kastély Szent György kápolnájában. A templomi szertartásra 600-an kaptak meghívást.

Az afro-amerikai édesanyától és fehér édesapától származik, sokoldalú képzettséggel rendelkezik. Színésznőként leginkább Rachel Zane szerepéről híres a Briliáns elmék című sorozatban. Már bezárt életmód-blogjával, a The TIG-gel éppúgy ismertté tette magát, mint feminista, környezet- és állatvédelmi ügyek felkarolásával.

Bélyegsorozat a jegyespárról

Bélyegsorozat a jegyespárról

Néhány rajongó már négy nappal Harry herceg és Meghan Markle esküvője előtt lefoglalta helyét a Windsori kastélynál. Kempingszékeken ülve várják a brit királyi család következő nagy napját. Egyikük, Maria Scott azt mondta: nem áll szándékában elmozdulni onnan. Egy 83 éves rajongó, Terry Hutt pedig arról beszélt: nagyon régóta várta már, hogy Harry herceg megnősüljön. Azt mondják, részükről ez egyfajta tisztelgés Diana hercegnő emléke előtt. — Nagyon szerettem Dianát, és a gyermekei életének minden fontos állomásánál jelen szeretnék lenni. Ez pedig az egyik legfontosabb pillanat Harry életében, és én az első sorból akarom nézni, ahogy elvonul itt boldogan a menyasszonyával - mondta Maria Scott.

Windsor boltjait elárasztották a Harry és Meghan arcával és nevével ellátott áruk. Az esküvő miatt a városba érkezők vásárolhatnak a pár képével díszített poharakat, tányérokat, vagy akár szurkolói sálat is. Megkezdődött a több száz brit lobogó felhúzása.

Több mint százezer embert várnak Windsorba. A helyszínen már most rendkívüli biztonság intézkedések vannak érvényben. A terrorveszély miatt nagyszámú egyenruhás van jelen, így próbálják garantálni az ünneplők biztonságát. A város utcáit lezárják, bombakereső kutyák és fegyveres rendőrök járőröznek mindefelé. Magát a párt 30 elit katona, a Különleges Légi Szolgálat legjobbjai védik.

Már biztos, hogy Meghan apja nem lesz ott a ceremónián, miután pár nappal ezelőtt egy szívroham után megműtötték. A TMZ celebportál információi szerint amúgy sem akart volna elmenni az esküvőre, mert szégyelli magát, amiért pénzt fogadott el lesifotósoktól azért, hogy őt fényképezhessék. Vélhetően nem lesz jelen Meghan féltestvére, Samantha Grant sem, ő egy autóbaleset következtében kórházba került. Miután volt egy kis konfliktusa néhány paparazzóval, a nő megpróbálta kikerülni a fotósokat, ekkor rohant bele egy betontömbbe.

Nem várt vendégek
Ugyan senki nem hívta őket a nagy napra, még a hét elején megérkezett Londonba Meghan Markle féltestvérének, Thomas Markle Jr.-nak a családja - írta a The Telegraph. A Heathrow reptéren fotózták le Tracy Dooley-t, aki az amerikai színésznő féltestvérének volt a felesége, és a nővel érkezett két fia, a 26 éves Thomas és a 25 éves Tyler is. Ms. Dooley az ITV Jó reggelt, Britannia című műsorában már korábban elismerte, hogy nem kapott meghívót a Windsori kastélyba, és azt is, hogy 20 éve nem találkozott Meghannal. A Mirror pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Thomas Markle Jr. kisebbik fia, Tyler Dooley Oregonban egy 3,5 millió font értékű kannabisz-ültetvényt üzemeltet. Az államban 2015 óta legális a marihuána orvosi célú használata. Tylernek a farm mellett két boltja is van, s mint nyilatkozta, szeretné a hercegi párnak bemutatni az ültetvényt és a marihuána pozitív hatásait is.

Fontos szerepet kapnak Vilmos cambridge-i herceg és Katalin hercegnő gyermekei az esküvőn. A hároméves Sarolta hercegnő lesz a koszorúslány, bátyja, a hamarosan ötesztendős György herceg pedig a hasonló feladatokat ellátó „page boy”, vagyis az esküvői apród tisztségét töltheti be. Kettőjükkel együtt összesen hat koszorúslány és négy fiúapród vesz részt a ceremónián; többségük a vőlegény vagy a menyasszony keresztgyermeke.

A pár szeretne méltó módon megemlékezni a herceg 1997-ben elhunyt édesanyjáról is. Ezért a templomot Diana kedvenc virágával, fehér rózsákkal díszítik majd fel. A virágokat a White Garden nevű helyről viszik, melyet Vilmos és Harry herceg adott át tavaly, édesanyjuk halálának 20. évfordulóján. A rózsák mellett bazsarózsák is lesznek, mert ezek Meghan kedvence virágai. Harry más módon is megemlékezett Dianáról, hiszen az eljegyzési gyűrűbe két olyan gyémánt került, melyek édesanyja ékszereiből származnak.

A brit lapok beszámolója szerint Meghan több dologban is másolja majd az esküvőjén Katalin hercegnőt: például két ruhát visel majd. Az első, amit a ceremónián láthatunk majd rajta, egy tradicionális és elegánsabb darab lesz, a második kiválasztott ruhaköltemény azonban, amit csak a meghívott vendégek és a családtagok láthatnak, egy sokkal nagyvilágibb, merészebb esküvői ruha. Az instyle.hu információja szerint a brit Ralph & Russo készíti a menyasszony ruháját, amit Harry családja fizet. A ruha körülbelül 100 000 fontba, azaz több, mint 35 millió forintba kerül.

A britek kétharmadát nem érdekli az esküvő
A YouGov országos közvélemény-kutató hálózat a legnagyobb brit monarchiaellenes szervezet, a Republic megbízásából készített friss felmérésében kimutatta, hogy a felnőtt britek 31 százalékát "nem nagyon", 35 százalékukat "egyáltalán nem" érdekli a hercegi menyegző. Az 1615 fős választói minta bevonásával elvégzett vizsgálat szerint a britek alig 9 százalékát "nagyon", 23 százalékukat "meglehetősen" érdekli a hétvégi esküvő. A megkérdezettek 27 százaléka tervezi, hogy figyelemmel kíséri a ceremóniát. A felmérés részeseinek 76 százaléka nem szeretné, ha adófontjaiból bármennyit is az esküvő kiadásaira fordítanának.
A királyság intézményét mindazonáltal a britek többsége még mindig támogatja. Arra a kérdésre, hogy miként fogadná, ha a jelenlegi uralkodó, a 92 esztendős II. Erzsébet királynő után a monarchia véget érne, 55 százalék mondta azt, hogy e fejlemény szomorúsággal töltené el, és csak 16 százalék örülne ennek. Meglehetősen magas, 24 százalék ugyanakkor azoknak az aránya, akik azt mondták, hogy nekik "teljesen mindegy", mi lesz Nagy-Britannia jövőbeni államformája.

Az esküvőn részt vesz az 1997-ben elhunyt Diana hercegnő három testvére, Sarah McCorquodale, Jane Fellowes és Charles Spencer gróf is. Ez egyben azon ritka alkalmak egyike lesz, amikor a testvérek találkoznak a királyi család idősebb tagjaival. Diana halála után Spencer gróf és a brit királyi család között fagyossá vált az addig sem túl szívélyes viszony. Kiszivárgott, hogy ki lehet az a világsztár, aki színpadra léphet az év legelegánsabb eseményén, a TMZ híroldal információi szerint a Spice Girls, melynek tagjai közül Mel B és Mel C nem kapott meghívást a lagzira, már biztosan nem ad koncertet a nagy napon, aki viszont felkérést kapott, az a 71 éves Elton John. Az azonban továbbra is rejtély, hogy a templomi szertartáson vagy az esti fogadáson csendülnek-e fel az énekes slágerei. Már korábban elindultak a pletykák, hogy vajon milyen hírességek lesznek jelen, de véglegesen majd csak aznap tudjuk meg a teljes vendéglistát. Azonban addig is, vegyük sorra, kik azok, akik biztosan velük ünnepelnek: Serena Williams, Sarah Rafferty, Patrick J Adams , Ed Sheeran, Gabriel Macht, Victoria és David Beckham, Priyanka Chopra.

Ugyanakkor az ifjú pár kénytelen volt tudomásul venni, hogy leg­fon­to­sabb ba­rá­taik nél­kül kell ün­ne­pelniük a nagy napot. A beszámolók szerint Harry és Obama már 2015-ös első találkozásuk óta jó barátságot ápol. Kiderült, hogy Michelle Obama mutatta be egymásnak a herceget és a színésznőt. Így Harry elképzelhetetlennek tartotta, hogy Obamáék ne legyenek ott az esküvőn, ám mivel egy politikus sem lesz jelen, őket sem hívhatták meg. Többek közöt például Donald Trump sincs a meghívottak listáján, így az Obama-házaspár jelenléte akár nemzetközi botrányhoz is vezethetett volna. A hivatalos magyarázat szerint azért nem lesznek politikusok a nagy napon, mert Vilmossal ellentétben, Harry biztosan soha nem lesz király.

Az esküvő számokban

A királyi istálló hat windsori szürkéje vezeti és kíséri majd a hintót, melyben az ifjú pár elhalad a Windsor kastély előtt és üdvözli az ünneplő tömeget.

Ajándékok helyett a jegyespár azt kérte a vendégektől, hogy az általuk megadott hét jótékonysági szervezet valamelyikének adakozzanak.

Egy extra privát fogadást tartanak a Frogmore Házban, melyen csak kétszázan vehetnek részt, vélhetőleg a szűk családi és baráti kör.

A templomi szertartáson 600-an lehetnek a Szent György Kápolnában.

100 iskolás, 200 jótékonysági dolgozó, 530-an a királyi ház személyzetéből, 610 windsori polgár valamint 1200 más civil – összesen 2640 meghívott - külön meghívót kapott az eseményre, hogy együtt ünnepeljenek a kastély ősfás parkjában.

A világ minden részéről több, mint ötezren érkeznek, hogy hírt adjanak az esküvőről.

A Business Insider szerint körülbelül 32 millió fontba kerül az esküvő.

Becslések szerint 500 millió font bevételt hozhat az Egyesült Királyság gazdaságának az esemény. (Forrás: Euronews)

Trónöröklés
Harry herceg jelenleg a hatodik helyen áll a trónöröklési listán, amelyen Károly trónörökös, utána Harry bátyja, Vilmos herceg, majd Vilmos és hitvese, Katalin cambridge-i hercegnő három gyermeke, az ötéves György herceg, a háromesztendős Sarolta hercegnő és az áprilisban született Lajos herceg foglalja el az első öt helyet. A brit kormány az elmúlt években alaposan korszerűsítette a királyi család magas rangú tagjainak trónutódlását szabályozó törvényt, amelyből mindenekelőtt kikerült az a több évszázados diszkriminatív megkötés, amelynek alapján az uralkodó vagy a trónörökös fiúgyermekei a leányutódok elé kerültek a trónöröklési sorban, akkor is, ha leánytestvéreiknél fiatalabbak voltak. II. Erzsébet királynő is csak azért ülhet 66 éve az Egyesült Királyság trónján, mert szüleinek, VI. György királynak és Erzsébet anyakirálynőnek nem voltak fiúgyermekei. A jelenlegi uralkodó egyetlen testvére a nála négy évvel fiatalabb Margit hercegnő volt, aki életének 72. esztendejében, 2002-ben hunyt el. Az új törvény alapján Sarolta hercegnő - Vilmos és Katalin leánya - megtartotta negyedik helyét a trónutódlási listán azután is, hogy a minap világra jött öccse, Lajos herceg. A trónutódlási sor első hat tagjára vonatkozó házassági engedélykérési kötelem azonban, amelyet még III. György rögzített 1772-ben, továbbra is érvényes.