Emmi;Varga Mihály;Balog Zoltán;prémium;jutalom;Nemzeti Fejlesztési Minisztérium;Miniszterelnökség;nemzetgazdasági tárca;

2018-05-23 18:08:00

Pénzeső: 7,8 milliárdnyi prémium Varga Mihály tárcájánál

Átlagosan 4,5 milliós jutalom járt a nemzetgazdasági tárca dolgozóinak, de volt, aki fővárosi lakást vehetett volna a prémiumból.

Elképesztő összegű, 7,8 milliárd forintos jutalmat fizetett dolgozóinak tavaly két részletben Nemzetgazdasági Minisztérium, az utolsó tételt négy hónappal a választások előtt utalták el  - tudta meg az adatokat közérdekű igényléssel kikérő 24.hu.

Mint írják, a tárcát vezető Varga Mihály még Lázár Jánosnál és Balog Zoltánnál is bőkezűbben jutalmazta embereit – hiszen a Miniszterelnökségnél a tavalyi évben közel 1,3 milliárd forintot, a Balog vezette EMMI-nél 4,2 milliárdot osztottak ki a dolgozók között, úgy, hogy az eltérő létszám miatt mindkét tárca alkalmazottai átlagosan kétmilllió forintot kaptak.

Ehhez képest az NGM (ma már Pénzügyminisztérium) dolgozói átlagosan 4,5 millió forintos éves prémiumot vihettek haza rendes fizetésük mellett, a vezető beosztású munkatársak pedig még többet.

A 4,5 milliós átlag ugyanakkor a számítás szerint csak a beosztotti rétegre vonatkozott: egy helyettes államtitkárnak a maximálisan adható jutalom, azaz 100 százalékos teljesítés esetén – havi 748 ezer forintos bérét figyelembe véve – csaknem 18 millió forint járt.

A honoráriumot ráadásul a munkatársak:

A lap becslése szerint az egykori nemzetgazdasági és a fejlesztési tárca, valamint a Miniszterelnökség és az Emmi kifizetett – vagy még kifizetésre váró – jutalmai megközelíthetik a 25 milliárdos összeget.