Jobbik-Konzervatívok;ellenzék;LMP;Toroczkai László;

2018-05-24 23:13:00

Büntetéseket oszt az ellenzék

Két párt is fegyelmiket jelentett be csütörtökön "renitensnek" ítélt tagjaival szemben. Etikai és fegyelmi eljárást kezdeményez a Jobbik elnöksége a párt vezetéséért folyó harcban alulmaradt Toroczkai Lászlóval szemben. A jobboldali tömörülés közleménye szerint a tegnapi elnökségi ülés résztvevői egyetértettek abban, hogy a Jobbik alapszabálya nem teszi lehetővé párton belüli platform alakítását – ahogyan azt Ásotthalom polgármestere eltervezte. Ezzel egy időben felkérték Sneider Tamás elnököt és Gyöngyösi Márton elnökhelyettest, hogy kezdeményezzenek etikai és fegyelmi eljárást Toroczkai László ellen. Ezt azzal indokolták, hogy kudarcos párton belüli megmérettetése után a politikus a Jobbik belső megosztásának és szétszakításának szándékával lépett fel a közvélemény előtt és a párton belül is.

Megfegyelmezte az LMP is saját másként gondolkodóját. Hadházy Ákos semmilyen választott párbeli tisztségért nem indulhat két évig – a hvg.hu értesülései szerint ezt a döntést hozta az LMP fegyelmi bizottsága. A volt társelnök fellebbezett, s azt mondta a hírportálnak: „a határozat kommunista szellemisége miatt kértem, hogy súlyosbítsák négy évre a büntetésemet.” Közölte továbbá, hogy marad a pártban és a parlamentben is, s folytatja a korrupcióinfókat.

Hadházy Ákos ellen azért indult fegyelmi eljárás, mert a párt döntéshozó testületeinek határozatai ellenére egyeztetett az MSZP-vel, de a párt fegyelmit indított azok ellen a képviselőjelöltek ellen is, akik az áprilisi választás előtt visszaléptek más ellenzéki párt jelöltje javára. Az ő ügyükben még nincs döntés.