korrupció;Spanyolország;Mariano Rajoy;

2018-05-25 20:21:00

Korrupciós-botrány: Rajoy magáért szurkolhat

Mariano Rajoy spanyol kormányfő köztudottan nagy futball-rajongó, így komoly válságot jelez, hogy pénteken lemondta részvételét a Bajnokok Ligája szombati kijevi döntőjén: valóban nagy a baj, veszélyben forog ugyanis a miniszterelnöki pozíciója.

Az ellenzéki szocialista párt (PSOE) pénteken bizalmatlansági indítványt nyújtott be Rajoy-jal szemben. Pedro Sánchez pártvezető szerint ideje, hogy a kormányfő vállalja a felelősséget a kormányzó Néppárt (PP) háza táján történt korrupciós botrányokért – számolt be róla az El País.

A válságot egészen pontosan az robbantotta ki, hogy csütörtökön ítéletet hirdettek az elmúlt évek legnagyobb vihart kavaró korrupciós csalásában, a Gürtel-ügyben. A spanyol központi büntetőbíróság megállapította, hogy a PP is hasznot húzott a 2009-es ügyből, s ezért 245 ezer eurós büntetés megfizetésére kötelezte. A Néppárt jelezte, hogy fellebbezni fog a nem jogerős ítélet ellen, s hangsúlyozta, amit már oly sokszor: a pártvezetést sosem gyanúsították meg az ügyben.

Rajoy jövője attól függ, hogy a szocialisták meg tudják-e szerezni a szükséges, 176 képviselői támogatást. A radikális baloldali Podemos korábban jelezte, hogy hajlandó a szocialistákkal együtt voksolni, a centrista Ciudadanos azonban előrehozott választásokat szeretne, ám ennek lehetőségét Rajoy tegnap kizárta. Sáncheznek – aki szintén nem az előrehozott választásokat favorizálja, hanem azt, hogy a szocialisták alakítsanak kormányt – most a kisebb, köztük a katalán szeparatista pártok támogatását kell megszereznie.