Észak-Korea;Donald Trump;

2018-05-25 21:42:00

Trump visszakozik - Veszélyben a békefolyamat

Donald Trump amerikai elnök saját szövetségeseit is nehéz helyzetbe hozta azzal, hogy lemondta a Kim Dzsong Unnal júniusra tervezett találkozót. Nincs azonban minden veszve.

Donald Trump amerikai elnök pénteken bejelentette, nem kizárt, hogy mégis megtartják Szingapúrban az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti, június 12-re tervezett csúcstalálkozót. Bár ő maga mondta le, egy nappal korábban, most mégis azt nyilatkozta, hogy mindkét fél szeretné, ha megtörténne a történelmi találkozó.

Ennek ellenére az utóbbi hetek eseményei egyöntetűen igazolták, mennyire fontos lenne, hogy az Európai Unió fajsúlyosabb szereplővé váljon a világpolitikában, s külpolitikája egységesebb legyen. Irán – igaz, nem csekély nyomásgyakorlással – Brüsszeltől vár megoldást azután, hogy Donald Trump kiléptette az Egyesült Államokat a 2015-ben megkötött nukleáris megállapodásból, s azóta, hogy az amerikai elnök importvámokkal fenyeget, az Unió és Kína is közelebb került egymáshoz.

Most pedig a koreai válság miatt lenne szerencsésebb, ha az EU-nak nagyobb beleszólása lenne a világ eseményeibe, igaz Phenjan sem gazdasági, sem politikai szempontból messze nem annyira fontos szereplő az uniós tagállamok számára, mint Teherán vagy Peking, s a konfliktus megoldása nem is képzelhető el az Egyesült Államok vagy Kína nélkül. Ugyanakkor az EU érdekében is áll, hogy béke legyen a Koreai-félszigeten, s Phenjan megkezdje a leszerelést. Nem mellékes, hogy a június 12-re Donald Trump és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető között Szingapúrba tervezett csúcstalálkozót az amerikai elnök mondta le. Trump Phenjan ellenséges retorikájára hivatkozva tette ezt, valójában arról lehet szó, hogy kénytelen volt belátni: nem éri el célját és Kim Dzsong Un nem tesz hitet az azonnali leszerelés mellett.

Trump következetlenségét mutatja, hogy miközben nemrégiben még dicsérő szavakkal illette Észak-Koreát a békéért tett lépéseiért, csütörtökön máris katonai csapással fenyegetőzött a sztálinista állammal szemben. A csúcstalálkozó lemondása sokkolta Pekinget, de elsődlegesen Szöult, hiszen ezzel a teljes koreai békefolyamat, amelyről Kim Dzsong Un és Mun Dzse In dél-koreai elnök áprilisi csúcstalálkozóján szó volt, megkérdőjelezhetővé vált. A döntés egyedül talán Japán számára jó hír, hiszen így talán még az eddigieknél is fontosabb szövetségese lesz Washingtonnak. A tokiói kormány megértését fejezte ki Trump döntése kapcsán.

Meglepő módon a mostani helyzetben Phenjan több józanságot tanúsított Washingtonnál, mert Kim Kje Kvan külügyminiszter-helyettes azt közölte, bármikor készen állnak az Egyesült Államokkal való találkozóra, s annak lemondása „nem a világ akaratát tükrözi”. Közlése szerint Kim Dzsong Un mindent elkövetett a találkozó létrejöttéért. Kétségtelen, hogy csütörtökön – a jó szándék jeleként – megsemmisítették Észak-Korea kísérleti nukleáris telephelyét, Trump pedig röviddel ezután jelentette be a nem éppen barátságos döntést. A kísérleti telephely felrobbantásánál a CNN újságírója, Will Ripley is jelen volt, először ő értesítette vendéglátóit Trump döntéséről. „Sokkolta őket a hír, most izgatottan telefonálnak” – közölte szerkesztőségével. Ez azt jelzi, hogy bár egyes észak-koreai illetékesek szintén a találkozó lemondásával fenyegettek az utóbbi két hétben, ezt nem gondolták komolyan.

Az amerikai elnök nem túl diplomatikus módon Washington fontos szövetségesét, Dél-Koreát sem tájékoztatta előzetesen a döntésről, Szöulban zavartan jegyezték meg, megpróbálják megfejteni, mi volt az amerikai elnök célja. Vlagyimir Putyin orosz államfő és vendége, Emmanuel Macron francia elnök is aggodalmát fejezte ki, António Guterres ENSZ-főtitkár pedig épp akkor értesült a hírről, amikor a nukleáris leszerelésről tartott előadást.

Trump bejelentése után igen csekély az esély arra, hogy folytatódik a közeledés Washington és Phenjan között, ami azt eredményezheti, hogy Észak-Korea folytatja ballisztikus rakétakísérleteit, így ismét nő a feszültség a Koreai-félszigeten. Ezért lenne szükség arra, hogy akár Kína és az EU összefogásával megmentsék, ami menthető, s Észak-Korea ne döntsön az áprilisi panmindzsoni megállapodás teljes felmondása mellett. Peking egymaga aligha segítene Észak-Koreának, a kereskedelmi háború miatti veszély nyomán nem kíván tovább konfrontálódni az Egyesült Államokkal.