taxi;Főtaxi;Budapest Taxi;

2018-05-29 07:25:00

Magasabb tarifák, kevesebb hiéna

A Főtaxi-csoport megvásárolta a Budapest Taxi taxi üzletágát, így tegnap óta a főváros legnagyobb fuvarszervező társasága lett. Július 1-jétől valamennyi személyszállító emeli a tarifáit.

A május 28-án bejelentett tranzakció tovább erősíti a Főtaxi piacvezető pozícióját, a két társaság együttesen mintegy 2000 autóval fogja kiszolgálni utasait. A tulajdonosi szerkezetben bekövetkezett változás után a két cég továbbra is önálló márkanév alatt, közös rendszereket használva fog működni.

- Ez a tisztulási folyamat 2013-ban indult, amikor a fővárosi közgyűlés megalkotta a taxis rendeletet. Az akkoriban több mint 30 fuvarszervező cégből mára tíz sem maradt és valószínűleg Budapesten végül 3-5 nagyobb társaság lesz – nyilatkozta a Népszavának Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. - Korábban 6 ezer taxi is közlekedett a fővárosban és a sok fuvarszervezővel együtt szinte áttekinthetetlen volt a piac. A jelenlegi átrendeződésben szerepet játszik egyebek mellett a személyszállításban is bevezetett online kassza is, mert a szürke és a fekete fuvarozás, ha meg nem is szűnt, de érdemben csökkent - tette hozzá. A taxis szegmens fehéredését szolgálja az is, hogy a fuvarszervező cégek is kötelesek rögzíteni és tárolni adatokat, amelyeket az informatikai rendszeren keresztül szükség esetén a felügyeletet ellátó hatóságokhoz is eljuttathatnak. Így az esetleges utas panaszok kivizsgálása is hatékonyabb lehet.

- A jelenlegi 5 500 budapesti engedéllyel rendelkező taxi végzi a személyfuvarozást és ez éppen megfelelő nagyságrend – vélte Metál Zoltán.

A szövetség elnöke elmondta, hosszabb távon elképzelhető, hogy a környezetet nem terhelő elektromos meghajtású gépkocsik veszik majd át a terepet a személyfuvarozásban is, de ez még elég messze van. Ma még az állami 1,5 millió forintos támogatással együtt is 7-8 millió forintba kerül egy kisebb méretű elektromos autó. Ráadásul egyelőre kevés az e-töltőállomás. Mindezek ellenére már jelenleg is 50-60 e-taxi rója a fővárosi utakat elég vegyes tapasztalatokkal.

Július 1-jétől átlagosan 10-12 százalékkal emelkednek a taxi tarifák. A személyfuvarozók szerint ezt elsősorban a kötelező biztosítások drasztikus emelkedése és a fenntartási költségek, a szerviz díjak emelkedése indokolta. - A díjemelkedések hatására nagyjából 5-10 százalékos forgalom csökkenésre lehet számítani, de ez a visszaesés szeptemberig valószínűleg megszűnik – jegyezte meg Metál Zoltán. - A béremelések nyomán, aki eddig taxizott, többnyire ezután sem változtat a szokásán, hiszen egyre nehezebb és drágább a parkolás a belvárosban, de Budapest egyéb területein is.

Metál Zoltán arra is felhívta a figyelmet, egyeztetésre lenne szükség a Magyar Nemzeti Bank a szakminisztérium, a személyfuvarozók és a biztosítók között, mert ha a hazai személy és árufuvarozó kisvállalkozók magasabb kötelező gépjármű-felelősség biztosítást (kgfb) fizetnek, mint a környező országok hasonló szállítói, akkor azok a versenyhátrány miatt kiszorulhatnak a saját piacukról, ami szembe menne a hazai vállalkozások megtartását és fejlesztését célzó törekvésekkel.