elnök;MOL;halál;felügyelőbizottság;Mosonyi György;

2018-05-30 19:37:00

Meghalt Mosonyi György, a Mol felügyelőbizottságának elnöke

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Méltósággal viselt, hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 69. évében elhunyt Mosonyi György, a Mol felügyelőbizottságának elnöke - közölte tegnap az olajtársaság. Mosonyi György szakmai karrierjét a Mol-előd Ásványolaj-forgalmi Vállalatnál (Áfor) kezdte. 1974-ben szakértőként csatlakozott a Shell International Petroleum Co. magyarországi képviseletéhez, ahol 1986-tól kereskedelmi igazgatóként dolgozott. 1994 és 1999 között a Shell Hungary Rt. elnök-vezérigazgatói tisztségét töltötte be; 1997-ben a holland-brit csoport közép- és kelet-európai térség elnökének is kinevezték.

A páratlanul széles szakmai ismeretekkel rendelkező Mosonyi György ezt követően csaknem húsz évet dolgozott a Molnál: 1999-ben vezérigazgatóként csatlakozott a csoport igazgatóságához. A szakember oroszlánrészt vállalt a társaság akkori stratégiájának kialakításában és megvalósításában. 2011-ig tartó vezérigazgatói megbizatása alatt a legnagyobb magyarországi székhelyű vállalat valódi nemzetközi szereplővé vált. Mosonyi György, miután leköszönt vezérigazgatói posztjáról, egész haláláig elnökként vezette az olajcsoport felügyelőbizottságát: ez idő alatt is óriási energiával vett részt a Mol életében - szögezi le a közlemény.

Távoztával nem csak a Mol-csoport, de a teljes magyar üzleti élet és a térség energiaipara is egyik meghatározó alakját vesztette el. Menedzseri feladatai mellett több jelentős tisztséget is vállalt. Ilyen volt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöki posztja, illetve évtizedeken át a Joint Venture Szövetség elnökségének különböző feladatai. Emellett 2012 áprilisában a Magyar Telekom Nyrt. igazgatóságába is beválasztották. Mosonyi Györgyöt a Mol saját halottjának tekinti.