Hompola Krisztina;

interjú;Lugosi Viktória;Vándorhomár;

2018-06-08 07:47:00

Evickélni a változó világban

Lugosi Viktória a rendszerváltás utáni évek hazai valóságát mutatja be sűrű történésekkel teli Vándorhomár című kötetében, ami Akár is lehetne.

- Nehéz nem jelentőséget tulajdonítani a könyvbemutató helyszínének. Miért a CEU-t választotta?

- Miután a könyvben hangsúlyos szerepet kap a képzőművészet, olyan helyen szerettem volna bemutatni, ami nagyon kortárs, nagyon letisztult és nagyon mai. Első ötletem a Ludwig Múzeum volt, de nem tudtunk zöld ágra vergődni az egyeztetések során, így ötlött fel a Közép-európai Egyetem. Nagyon örültem neki, mert építészetileg gyönyörű és üzenetet is hordoz. Jól rendezte így helyettem a sors.

- Mi az említett üzenet?

- Szerintem ezt nem kell megmagyarázni. A könyv ítélkezés nélkül próbálja szabadon vizsgálni a jelen magyar helyzetet, nem megítélni és elítélni a szereplőket. A szabadság gondolatához pedig a CEU a mai Magyarországon különösen passzol.

- Nem veszítette el közéleti érdeklődését. Hiába, újságíró-riporterből lett író.

- Meg is maradt az azzal kapcsolatos félelmem, hogy homlokomon viselem a billogot: na ez az újságíró most írt valamit, talán riportkötetet, talán interjúgyűjteményt, talán önéletrajzi sztorikat.. Pedig ez regény.

- Harmadik felnőttkötetes szerzőként ez valós dilemma?

- Lehet, hogy már csak az én becsípődésem.

- Könyve legnagyobb része a rendszerváltás körüli és az utána következő évtizedekben játszódik. Azokról az emberekről ír, akik mi magunk is lehetnénk.

- A regény munkacíme sokáig Akár volt, pontosan azért, mert akármelyikünkkel megeshetett volna mindaz, ami a történetekben szerepel. Magyarországon az elmúlt harminc év arról szólt, hogy - a szerencse vagy pech mellett - ki hogyan volt képes vagy hogyan nem tudott új stratégiákat kidolgozni, idomulni a változó világhoz. Nem mindenki járt sikerrel, és ez nem jelent minőséget, a vesztesek nem lettek rosszabb emberek. A középosztály szélén kínlódva egyensúlyozó, küszködő értelmiségiek számára az alkalmazkodás, evickélés, kapálózás határozta meg ezt az utóbbi három évtizedet.

- A Vándorhomár a könyvhétre jelenik meg. Hány érdeklődő, sokat olvasó ismerőséről tud, akik nem mennek el a régen soha ki nem hagyott könyvhétre, mert már nincs pénzük könyvet venni?

- Sokról. Sajnos. De nem az a legnagyobb baj, hogy valaki nehezebben él, hanem hogy elvesztette az önbecsülését, végül a méltóságát. Anélkül pedig nem lehet emberhez méltó életet élni.

- Különleges kulturális programokat és utazásokat szervez egyszemélyes vállalkozásként. Egyszer azt mondta magáról, hogy inkább kitaláló, mint működtető ember, ezt mégis több mint tíz éve csinálja.

- Hosszú évek kellettek ahhoz, míg rájöttem, hogy tulajdonképpen televízióműsort csinálok most is, csak nincsenek kamerák és rengeteg néző a képernyők előtt. Ebben a munkában mindent újra és újra ki kell találni, szinte egyik program sem ismétlődik meg, ezért nem lehet megunni.

- Ragaszkodik a pergő eseményekhez. Radnóti Sándor azt írta, hogy művében nagyon sok dolog történik és nagyon gyorsan.

- Egykori híradósként megtanultam a tömörítést, nekem azt tanították, hogy aki negyven másodpercben mondja el, amit harmincban is lehet az egyéb alávalóságokra is képes. Ez belém égett zsigerivé vált, de remélem, a sűrű történések mellett nem vész el a lényeg.

- A címadó sztori, tárgyleírásai, egyik szereplőjének régiségboltja azt sugallja, hogy a Vándorhomárban sok az önéletrajzi elem.

- Semmi sem úgy indult, de ahhoz, hogy az ember bele tudjon érezni szereplője helyzetébe, kicsit önmagának is azzá kell válnia. Előbb utóbb valahol, egy kicsit minden szereplő én leszek, de ez nem jelenti azt, hogy bukott zöldséges, megalázott feleség, vagy igénytelenné váló anya lennék.

- Ír egy életen át vágyott tárgyról, amit mégsem akarnak megkapni akkor, amikor elérhető közelségbe kerül, mondván: „hátha nem is olyan jó”. Ez igazi magyar sajátosság?

- A konkrét történet valóban Kelet-Európában játszódik, de a dilemma örök, emberi. Nagyon sok minden van, amire borzasztóan vágyunk és amikor megkapjuk, már nem okoz akkora örömöt. Vagy azért, mert nem is olyan jó, vagy azért, mert nem megfelelő időben jutottunk hozzá. És a vágy tárgyai nemcsak tárgyak, emberek is lehetnek.

- Az örök élet-halál kérdésben határozottan foglal állást. Szereplője komoly morális döntést hoz.

- Nagyon sokat beszélünk arról, hogy milyen lesz az öregség, milyen lesz a vég, és határozott elképzeléseink alakultak ki arról, hogy milyen életminőséggel, meddig akarjuk még csinálni. Ha azonban bemegy az ember egy elfekvőbe, azt látja, hogy amikor valaki már ott tart, mindenbe kapaszkodik a legeslegutolsó pillanatig. Ezért már tudom, hogy amikor valakinek a saját életéről, küzdelemről vagy feladásról kell határoznia, csak akkor és abban a pillanatban fogja tudni eldönteni, mit akar, előtte hiába készült rá bármilyen módon. Nem szeretném azt gondolni, hogy most tudom, mit fogok gondolni akkor.