Lázár János;Orbán Viktor;politikusok;vagyonbevallások;

2018-06-08 11:08:00

Vagyonbevallások: Orbán nem tud gyarapodni, Lázár annál inkább

Tavaly még 993 ezer forintnyi, feleségével közös megtakarítást vallott be a miniszterelnök, idén ez 945 ezer forintra mérséklődött. A hatalomból kikerült Lázárról viszont hirtelen kiderült, hogy nemcsak résztulajdona van a szerényen csak Nagyréti Vendégháznak mondott impozáns vadászkastélyban.

Csattanós választ kaptak azok, akik már korábban is azzal vádolták a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök urat, hogy strómanokon keresztül milliárdos vagyonelemek, ingatlanok, cégek sokasága felett rendelkezik, aminek az adott alapot, hogy a miniszterelnök családtagjai, apja, vője, ismerősei iszonyú ütemben, évente súlyos milliárdokkal gazdagodnak.

"A miniszterelnök vagyonnyilatkozata nyilvános, megismerhető"- volt erre a mindenkori, hivatalos válasz. És lőn: Orbán most közzétett, legújabb vagyonnyilatkozatából úgy fest, hogy ő gyakorlatilag a magyar történelem egyik legszegényebb miniszterelnöke, gyakorlatilag inkább tisztes szegénységben, mint polgári jómódban él.

Továbbra is csak a XII. kerületi családi ingatlan és a felcsúti parasztház fele az övé (mint közismert, ami mellé véletlenül egy stadiont is felhúztak 3,5 milliárd közpénzből) emellett csak némi készpénze van, ráadásul az is fogyóban. Így tavaly még 993 millió forint volt a feleségével közös számláján nehezen összekuporgatott megtakarításuk, ami idénre 945 ezerre csökkent. Igaz a háztartásába két gyereket nevelő családnak sikerült félmilliót letörlesztenie a 2002-ben közösen felvett 20 mlliós jelzáloghitelből, így már csak 4,1 millió forinttal tartozik az Orbán-házaspár a banknak. Mivel a felsoroltakon kívül nincsen más, bevallott vagyona Orbán Viktornak, így adódik a kérdés: egyáltalán miből megy az idén nyaralni Orbán Viktor, illetve tavaly hogy tudta kiszorítania horvátországi üdülését...? 

A képviselői vagyonbevallás műfajának a szépsége, hogy oda az érintettek lényegében azt írnak be, amit akarnak és ha netán kiderülne, hogy valamit kifelejtettek, annak sincs semmi következménye. Még egy kis etikai ejnye-bejnye sem.

Így Rogán Antalnak sem kellett különösebben a szőnyeg szélére állnia, amikor 2014-ben kiderült, hogy jóval kisebbnek tüntette fel a Pasa-parki és a balatonlellei ingatlanját a valóságosnál. Rogán helyzete kicsit emlékeztet a főnökére: míg az által létrehozott letelepedési kötvényes bizniszben száz milliárd feletti bevételt könyveltek el az érintett (off-shore) cégek, addig Rogán papíron úgyszólván alig-alig gazdagodott. Rogán vagyonbevallásából annyi derül ki hogy főnökével szemben neki legalább sikerült valamennyit félretennie, míg tavaly még hétszázezer forintos megtakarítása volt, az idénre már 3,8 millióra nőtt. Igaz, továbbra is fuldoklik a miniszter az adósságban, 18,2 millió forinttal tartozik magánszemélynek. Tavaly Rogánnak még volt egy Audi A3-a, ami 2011 óta van nála tartós bérletben ám az idei bevallásában ez a tétel már nem szerepelt.)

Rogán nagy ellenlábasa, a hatalom közeléből kikerült Lázár János viszont meglepő rapid vagyonosodáson ment keresztül. A korábban is tehetősnek ismert Lázár az idei bevallásában hirtelen feltüntette - amit a választási kampányában még vehemensen tagadott - hogy mégiscsak köze van a Batidai vadászkastélyhoz, így 8,1 százalékos tulajdonrésze van a kastélyt építő cégben.

Nem kispálya:

A Magyar Narancs drónvideója

Ezen túlmenően azonban hirtelen az is bekerült Lázár vagyonbevallásába, hogy 10 százalékos résztulajdonos az osztrák milliárdos, Max Turnauer cégében, a Divatcsarnok Zrt.-ben. Ugyan a cég milliárdos vagyonelemek felett rendelkezik, ám súlyos hitelei is vannak, így egyelőre kérdéses, hogy pontosan mennyit ér Lázár vagyonrészesedése.