labdarúgó-válogatott;Fehéroroszország-Magyarország;magyar-ausztrál;

2018-06-09 07:54:00

Leekens: nem kell etetni az újságírókat

Sérülések nehezítik Georges Leekens dolgát a szombati, Ausztrália elleni hazai találkozó előtt. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elbeszélgetett a kritikusan nyilatkozó játékosával is.

Heti második edzőmeccsével zárja a szezont a nemzeti tizenegy.

Az idei három mérkőzésén – ezek a belga szakember magyar kapitányi pályafutásának első összecsapásai is voltak egyben – csupán legutóbb, Fehéroroszországban nem kapott ki az együttes, igaz, a Bresztben nyújtott produkciójára sem lehet büszke: a helyzetek alapján az 1-1-es végeredmény inkább Magyarországra nézve volt hízelgő.

A találkozó után a válogatott két játékosa, Elek Ákos és Gulácsi Péter is kritikát fogalmazott meg. Elek az eddigieket „nagy nullaként” értékelte, majd hozzátette, hogy szerinte nincs meg az összhang a játékosok és a tavaly októberben kinevezett kapitány között, aki alatt egyes hangok szerint igazán forróvá válhat a kispad, amennyiben negyedszerre sem nyer. Lapunk kérdésére válaszolva pénteken Telkiben Leekens is elmondta a véleményét az elhangzottakkal kapcsolatban.

„Számunkra a legfontosabb a fehéroroszok elleni mérkőzésen az volt, hogy szervezetten játsszunk. Elek eleve sérülten lépett pályára, de erről nem szólt sem az első félidőben, sem a szünetben, viszont láttam rajta, hogy teljesen kifutotta magát, ezért le kellett cserélnem. Nyilván elégedetlen és csalódott volt, nem volt jó mérkőzés, a középpálya nem működött úgy, ahogy szerettük volna, nem találtuk a kapcsolatot a támadókkal. A védelem többé-kevésbé rendben volt. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy nem a játékos dolga, hogy ezeket elmondja az újságíróknak – mondta érdeklődésünkre a belga tréner. – Beszéltem is Elekkel erről, mondtam neki, hogy nem kell feltétlenül etetni az újságírókat, ők megtalálják így is, úgy is a maguk mondanivalóját. Soha nem hazudtam az újságíróknak. Olyan már előfordult, hogy kikerültem egy-egy kérdést, de mindannyiunknak profiknak kell lennünk a nyilatkozatainkban, megfelelő módon kell kommunikálnunk a véleményünket.”

Sérülése miatt Elek egyébként biztosan nem léphet pályára Ausztrália ellen szombat 17:30-tól a Groupama Arénában (tv: M4 Sport), a Fehéroroszországból mankók segítségével távozó csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs játékára pedig az edző elmondása alapján 99 százalék, hogy nem számíthatnak a társak. A csütörtöki edzésen csípősérülést szenvedő Botka Endre is valószínűleg csak külső szemlélője lehet az ausztrálok elleni szezonzárónak, így az ilyen-olyan okokból korábban kidőlő Bosnjak Predrag és Nagy Dominik nevével együtt egyre hosszabb a harcképtelen labdarúgók listája.

„Az ausztrálok a világbajnokságra készülnek, néhány napja 4-0-ra verték Csehországot, tehát mondhatjuk, hogy remek formában vannak – beszélt a soros ellenfélről Leekens. – Jól ismerem a szövetségi kapitányukat, Bert van Marwijkot, aki korábban Szaúd-Arábiában is jó munkát végzett. Türelmesek, megfelelő időt szánnak a támadások felépítésére, szélen és rögzített helyzetekből is veszélyesek, így kemény mérkőzésre számítok. Sok szerencsét kívánok nekik a világbajnokságon, ám előtte még bízom benne, hogy meg tudjuk mutatni ellenük, mire vagyunk képesek.”

Az elmaradó eredmények miatt az utóbbi napokban többször kikezdett kapitány után két kerettag, a Ferencvárossal magyar bajnoki ezüstérmesként záró Dibusz Dénes és Lovrencsics Gergő beszéltek még a várakozásaikról. A legutóbb védőként szereplő Lovrencsics azt mondta, javítani szeretnének, ám a két mérkőzés között – meg egyébként az idény befejezése óta is – nagyon kevés idejük jutott a felkészülésre. „A hibák ebből adódnak, a kvalitás megvan, ezt korábban is bizonyítottuk” – fogadkozott.

Szombat este kiderül, mire elegendő az akarat a jobb erőkből álló vendégcsapat ellen.