futball;

2018-06-09 21:41:00

Öngólpárbaj után újra kikapott a magyar válogatott

A hajrában egy ausztrál és egy magyar játékos is a saját kapujába juttatta a labdát a Ferencváros stadionjában szombaton lejátszott, 2-1-es vendégsikerrel végződő Magyarország–Ausztrália felkészülési mérkőzésen. A hazaiakat felkészítő szövetségi kapitány, Georges Leekens negyedik meccsén harmadszor kapott ki, továbbra is nyeretlen.

Magyarország kettő, Ausztria nulla! – kürtölte világgá örömittasan szinte napra pontosan két éve (2016. június 14-én) a magyar televízió kommentátora, amikor a jelenkori magyar labdarúgás utóbbi évtizedeinek egyik legnagyobb, de mindenképpen a legkomolyabb eufóriát kiváltó diadalát aratta a nemzeti tizenegy a franciaországi Európa-bajnokságon.

Azóta komolyabb mennyiségű víz lefolyt a Dunán, közben – több más mellett – volt ugyebár egy andorrai égés is (éppen szombaton volt az évfordulója…) a szép emlékű gárdából pedig csupán Kádár Tamás, Kleinheisler László és Szalai Ádám maradt hírmondónak az akkori sikerkovácsot, Bernd Storckot váltó Georges Leekens Ausztrália elleni felkészülési mérkőzésre kijelölt kezdőcsapatában. Barátságos összecsapásról lévén szó tét – illetve a belga tréner elmondása alapján eredménykényszer – sem volt a világbajnokságra készülő ausztrálok ellen, a szeptemberben kezdődő Nemzetek Ligája pedig bár fenyegetően közeleg, több tekintetben mégis oly távoli. Ez, valamint Leekens eddigi mérlege (vereség Kazahsztán és Skócia ellen, majd döntetlen Fehéroroszországban) ugyanakkor igencsak rányomta a bélyegét a szezonzáróra: az Üllői úti stadionban alig nyolcezren verődtek össze a délelőtti esőzések után végül napsütötte délutánon.

Ugyanakkor a stadionba kilátogatók becsületére legyen mondva, hogy sokáig egy rossz szavuk sem volt a botladozó csapatra: az ürességtől ásítozó kapu mögötti szektorban lengtek a zászlók és szállt az énekszó, az oldallelátók népe sem kritizálta a válogatottat, a gyermekcsapatokkal feltöltött kanyarban pedig határtalan volt a lelkesedés. Az első játékrészben egyébként egyenlő erők küzdelmét láthatta a közönség, a korábbiak pocsék produkciója után némi meglepetésre a magyarok álltak közelebb a gólszerzéshez, így elégedetlenségre aktuálisan nem is volt ok. Ausztrália Robbie Kruse révén egyszer, a 17. minutumban veszélyeztetett (igaz, nevezett felső kapufáját lesállás előzte meg), a szemlátomást lelkesen, az elvárható akarattal küzdő magyarok pedig helyzetek sorát hagyták ki. Az első 45 percben a korábban Ausztráliában (is) légióskodó Vadócz Krisztián és Szalai Ádám is ziccert hibázott, Kleinheislert pedig csak a kapufa akadályozta meg abban, hogy az örökké emlékezetes bemutatkozó mérkőzése (a 2016-os Eb norvégiai pótselejtezője) után újra eredményes legyen címeres mezben.

A térfélcserét követően minden maradt a régiben, kivéve kapusposzton: Gulácsi Pétert a Fradi-pályán otthonosan mozgó FTC-játékos, Dibusz Dénes váltotta. Nagyobb üdvrivalgást váltott ki, amikor a másik hazai kedvenc, Böde Dániel is beszállt a 62. percben, egyébként feledhető, igazi idényvégi (ausztrál szempontból nyilván inkább tartalékos) , már már a hazai élvonal iramát idéző labdázgatás zajlott a gyepen – egészen a 74. percig, amikor a szemtelenül ifjú, mindössze 19 esztendős Daniel Arzani megszerezte a vezetést a vendégeknek. Nevezett a jövő héten megkezdődő vb legfiatalabb játékosa lesz, a tizenhatos sarkáról csavarta kapura a játékszert, lövése Dibusz bizonytalansága miatt talált utat a hálóba. Az addig türelmes publikum szinte azonnal Dárdai Pál nevét skandálta, ám komolyabb tüntetésbe még nem kezdett.

Noha a látottak alapján ezúttal talán nem érdemelt volna vereséget a nemzeti csapat, a hajrában nem állt jól Leekens és a csapat szénája, a belga irányítása alatt a harmadik hazai meccsen a harmadik zakó volt előkészületben. Erre Trent Sainsbury személyében a 87. percben jött a „felmentősereg”, az ausztrálok csapatkapitánya Fiola Attila beadását fejelte egyenesen a saját kapujába (1-1).

Amikor aztán talán már mindenki elkönyvelte a fejlődés csalhatatlan jelét, a második ikszet, az egyébként rutinos Kádár Tamás is öngólt vétett: a hosszabbítás perceiben ilyen körülmények között bukott el - 2018-ban harmadszorra is - az FTC-stadionjában a Leekens-csapat.

Drámai vég ide vagy oda, nem meglepő módon a hazaiak füttyszó kíséretében hagyták el a játékteret a kapu mögül, egyszer felzúgott a „Leekens, takarodj!” is.

Tovatűntek a boldog idők, ahogy az eredmények is, az Európa-bajnoki szereplés már csupán szép emlék.

Marad a kesergés és a kiútkeresés szeptemberi folytatás előtt, no meg a végeredmény: Magyarország egy, Ausztrália kettő.