csúcstalálkozó;Donald Trump;G7-csoport;

2018-06-11 07:35:00

Botrányos G7-csúcs

Donald Trump kirohanása teszi emlékezetessé a G7-országok kanadai csúcstalálkozóját. Előre kódolva volt a kudarc, mind mélyebbek a szakadékok.

Elképesztő fordulat történt a világ hét legfejlettebb országa, a G7-ek kanadai, La Malbaiben megtartott csúcstalálkozóján. Eredetileg ugyanis mind a hét ország támogatta a zárónyilatkozatot, de Trump már a repülőtéren, a Twitteren vonta vissza hozzájárulását, majd nekitámadt Justin Trudeau kanadai kormányfőnek. Előzőleg némi meglepetést keltett, hogy sikerült olyan közös zárónyilatkozatban megállapodni, amely egyebek mellett kimondja, „erőfeszítéseket” tesznek a védővámok, az állami szubvenció és más a kereskedelmet érintő intézkedések leépítésére. „Aláhúzzuk a szabályokon nyugvó kereskedelmi rendszer fontosságát és a protekcionizmus ellen küzdünk” – hangoztatták a dokumentumot aláíró országok. Megegyeztek abban is, hogy kezdeményezik a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) reformját. A dokumentumban szót ejtettek továbbá arról : közös kezdeményezést tesznek azért, hogy 3 milliárd dollárral segítik a fejlődő országokban élő nőket. Külön részt szenteltek a tengerek védelmének. Ezzel kapcsolatban 2030-ig konkrét vállalásokat is megfogalmaztak.

A házigazda Justin Trudeau kanadai kormányfő sajtóértekezleten jelentette be a záródokumentum megszületését, egyúttal azt is közölte, "némiképp sértő", hogy az amerikai elnök importvámok bevezetését "amerikai nemzetbiztonsági kockázatokkal" indokolta. Az ekkor már a csúcsról eltávozott Trump a Twitteren intézett kirohanást a kanadai kormányfő ellen. Hamis állítással vádolta és gyenge vezetőnek nevezte, s bejelentette, visszavonja a zárónyilatkozat támogatását. A kanadai kormányfő hivatala visszautasította az állítást közölvén, nem mondott semmi olyat, ami korábban ne hangzott volna el. Angela Merkel német kancellár visszafogottan reagált az amerikai elnök elképesztő viselkedésére, kifejtette, tartja magát a zárókommünikéhez. Élesen bírálta Trump hozzáállását Emmanuel Macron francia elnök, illetve John McCain republikánus szenátor.

Az amerikai elnök ekkor már nem volt jelen Kanadában, idő előtt hagyta el a fórumot, s Szingapúrba utazott tovább, ahol kedden Kim Dzsong Unnal, Észak-Korea vezetőjével találkozik. Távozása előtt közleményt adott ki. Ebben vámmentes G7-övezetre tett javaslatot. „Nincs szükség vámokra, akadályokra. Ilyennek kellene lennie” – hangoztatta. Bírálta továbbá az állami szubvenciót.

Arról azért nincs szó, hogy a közlemény kivételesen békülékeny hangú lett volna, hiszen Trump hangsúlyozta, az Egyesült Államokat kereskedelmi szempontból évtizedeken át hátrányos megkülönböztetés érte, ezt azonban „nem tolerálja tovább”. Az amerikai elnök igazságos piaci feltételeket követelt. Egyben hibának nevezte, azon országok eljárását, amelyek „ellenlépésekkel vágnak vissza”. (Alighanem az Európai Unióra gondolt, amely július 1-től vezet be ellenintézkedéseket az Egyesült Államokkal szemben, miután júniustól Trump importvámjai az EU-t is érintik.)

Az amerikai elnök egyúttal újfent hitet tett amellett, hogy Oroszországot meg kell hívni a világ legtehetősebb államainak fórumára. Szerinte ez igazi nyereség lenne mindenki számára. Mint fogalmazott, üdvözítő lenne, ha az Egyesült Államok és Oroszország „ismét a világbékéről tárgyalna”. Úgy vélte, a G7 csoport is jelentősebb, ha Moszkva is jelen van. Oroszország visszatérésére azonban egyelőre vajmi kevés az esély. A többi állam- és kormányfő ugyanis már pénteken leszögezte, nem támogatják az amerikai elnök javaslatát. Oroszországot még 2014-ben zárták ki a fórumról a Krím félsziget annektálása miatt. Trump sajátos módon elődjét, Barack Obamát vádolta a Krím elvesztésével, Vlagyimir Putyin orosz elnök szerepéről azonban nem tett említést.

Hírek szerint Angela Merkel bilaterális találkozót javasolt az Egyesült Államokkal, amelyen a kereskedelmet érintő vitát próbálnák megoldani. Erre már a következő két hétben sort kerítenének. G7 tagjai az Egyesült Államok, Kanada, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Olaszország és Japán. A csúcstalálkozón az Európai Unió is képviselteti magát.

Párbaj francia módra
A fotósok számára mindig különleges esemény, amikor Donald Trump kezet fog valakivel. Emmanuel Macron láthatóan készült is az eseményre. Olyan erősen szorította meg az amerikai elnök kezét pénteki bilaterális találkozójuk során, hogy a televíziókban is látni lehetett, amint Trump kezén egy ideig ott marad Macron ujjának nyoma. Ez a képsor a közösségi oldalakon is roppant népszerű volt, sok hozzászóló úgy vélte, Macron így kíván erőt demonstrálni.