vízilabda;Varga Dániel;Madaras Norbert;

2018-06-11 17:05:00

Két olimpiai bajnok vízilabdázónk jelentette be visszavonulását

A kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Madaras Norbert és az egyszeres ötkarikás győztes Varga Dániel bejelentette visszavonulását – írja az MTI.

Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy az együttessel idén bajnok és Eurokupa-győztes klasszisok maradnak a klubnál, a 38 éves Madaras szakosztályvezetőként, a 34 esztendős Varga pedig az ifjúsági csapat edzőjeként dolgozik tovább. Hozzátette, hogy Madaras az elmúlt fél évben gyakorlatilag már ezt a munkát végezte, mellette azonban még meghatározó szerepet töltött be a vízben is. Hozzátette: a legmegfelelőbb emberek folytathatják a klubnál az építkezést, ezért az ő szerepe is megváltozik kissé a jövőben, és más szakosztályok munkáját segíti majd.

„Azt gondolom, jelenleg ma a vízen kívül ez az egyik legjobb állás a vízilabdában. Folytatni szeretném az évekkel ezelőtt elkezdett munkát” – mondta a kétszeres világbajnok Madaras.

„A múlt héten döntöttem el véglegesen, hogy abbahagyom. Azt gondolom, azzal lett teljes a pályafutásom, hogy az utolsó két évet a Ferencvárosban töltöttem el. Szeretnék edzőként maradandót alkotni, és azt a szemléletet, amely végig kísérte a pályafutásomat, átadni a fiataloknak” – nyilatkozott Varga Dániel, akinek „évtizedes álma” válik valóra azzal, hogy edzősködhet.

A sajtótájékoztatóján az új igazolásokat is bejelentették. A legnagyobb hazai riválistól, a Szolnoktól érkezik az ausztrál Aaron Younger, valamint Mezei Tamás, mellettük Gór-Nagy Miklós és Kállay Márk csatlakozik a kerethez. Egyúttal elhangzott, hogy a válogatott Manhercz Krisztián távozik.

Nyíri Zoltán elmondta, hogy tavaly három döntőt céloztak meg a szezon előtt, ebből itthon most sem szeretnének lejjebb adni, éppen ezért a Magyar Kupában és a bajnokságban is a döntőbe kerülés a minimális elvárás, míg a Bajnokok Ligájában újoncként a Hannoverben sorra kerülő nyolcas döntőben szeretnék látni az együttest.

Varga Zsolt, az együttes vezetőedzője arról beszélt, hogy két világklasszissal szegényebb lett a vízilabda társadalom és a Ferencváros is, az újonnan érkezőknek pedig a tovább épülő struktúrába kell beilleszkedniük és hozzá kell tenniük a legjobbjukat. „A legnagyobb kihívást talán az jelenti, hogy a Bajnokok Ligája-szereplés egy teljes más terheléssel jár” – tette hozzá Varga Zsolt, akinek munkáját az is nehezíti majd, hogy a játékosok nagy részével csak szeptember 16-tól tud együtt készülni, míg a legrangosabb európai kupasorozatban 27-én már mérkőzést rendeznek.

Az újak közül Aaron Younger leszögezte: minden fronton győzni akar a csapattal, ami ugyan rendkívül nehéz feladat, de a keretet kellőképpen erősnek érzi ennek teljesítésére. A Szolnokkal tavaly BL-győztes Mezei Tamás pedig kijelentette, hogy szeretnék visszahozni Magyarországra a legrangosabb európai trófeát.

Gór-Nagy Miklós Máltáról videoüzenetben jelentkezett be. Érdekesség, hogy ő hivatalosan már nyolc nappal a születése előtt az FTC baráti körének tagja volt – amint azt egy kis kártyával igazolta –, így most egy nagy álma válik valóra azzal, hogy zöld-fehérben játszhat.

A csapat által idén elnyert két trófeát, a magyar bajnoki címárt járó kupát és az Eurokupát kiállították a Groupama Arénában található üzletben, ahol a szurkolók egy hónapon keresztül fényképezkedhetnek velük.