medve;Bükki Nemzeti Park;állatorvos;

2018-06-11 20:46:00

Állatorvosi vizsgálatokról döntött a medvebizottság

Állatorvos vizsgálja meg azt a medvét, melyet több száz kilométeres kóborlás után Sándorfalva közelében fogtak be pénteken éjfél előtt – közölte az MTI-vel a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága.

A közlemény szerint a jelenleg a Szegedi Vadasparkban gondozott medve ügyében a szakértői bizottság első lépésben állat-egészségügyi vizsgálatokat rendelt el, mivel bizonyíthatóan hatalmas távokat tett meg rövid idő alatt, és emiatt fizikailag legyengült. A medve érdekében szükséges további lépésekről a vizsgálatok alapján, néhány napon belül születik döntés.

Az állat elsőként Abonyban tűnt fel, végigballagott a településen, végül pedig a helyi iskola kertjén keresztül távozott. Másnap Kocséron látták, ahol egy erdőben őrizték, és azt tervezték, hogy valamikor a hajnali órákban kábítják el altatólövedékkel. Az akció nem sikerült, a medve a kocséri polgármester elmondása szerint Szentkirály érintésével Lakitelekre ment. Később már Tiszaalpárnál látták, múlt csütörtökön pedig a Csongrád megyei Tömörkény határában is keresték.

Dóc közelében is feltűnt, pénteken éjfél előtt pedig a Csongrád megyei Sándorfalva közelében fogták be, azt követően, hogy Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója altatólövedékkel elkábította. A 2-3 éves állatott a Szegedi Vadaspark medveházának egyik elkülönítő helyiségében helyezték el, enni és inni kapott.

A 80-100 kilogrammos medve láthatóan kimerült az elmúlt két hétben megtett 250-300 kilométeres út során. Az igazgató korábban az MTI-nek elmondta, hogy a medve viselkedése a szakembereket is meglepte, túlságosan szelídnek, békésnek tűnik.