kordon;Budapest Pride;

2018-06-12 07:10:00

Kezdődik a kordonmizéria

A Budapest Pride felvonulás szervezői azt szeretnék, ha idén bárki bárhol csatlakozhatna, menet közben egyáltalán nem lennének kordonok – mondta lapunknak Karlik Cintia, a rendezvény szóvivője. Bár a hatóság részéről még nem ígérték meg, hogy teljesítik a kérést, a szóvivő szerint a rendőrség hozzáállása ebből a szempontból sokkal biztatóbb, mint a korábbi években.

A felvonulást július 7-én rendezik, a gyülekező a Városligetben lesz. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom úgynevezett „magyar ellenállást” hirdetett: a homofób szélsőjobboldali szervezet arra készül, hogy megzavarja a rendezvényt.

A Budapest Pride szervezői ennek ellenére sem kérnek a kordonokból. Karlik Cintia emlékeztetett rá, hogy a vármegyések tavaly is megjelentek, a Lánchídnál felsorakozva akarták útját állni a menetnek. A rendőrség jól tette a dolgát, megakadályozta a rendbontást: az ellentüntetőket perceken belül körbevették és elkísérték.

A szóvivő tájékoztatása szerint ebben az évben is több száz önkéntesük lesz az utcákon, jogvédő szervetek közreműködésével több tucat kamera rögzíti majd az eseményeket. A rendbontás nagyobb kockázattal jár, mint régebben. Karlik Cintia hangsúlyozta, hogy a bíróság már komolyan veszi a gyűlölet-bűncselekmények elleni fellépést: tavaly letöltendő börtönbüntetést kaptak, akik pár éve rátámadtak a felvonulás résztvevőire. A bíróság azt is kimondta, hogy a fizikai erőszakon túl a megfélemlítő skandálás is büntetendő cselekedetnek számít.